A Halál tudja a nevedet és a füledbe fogja suttogni, amikor elvisz. Violette ismerte a Halált. Hallotta a virágzó fák susogásában, érezte a nyár szikrázó napsütésében, látta az éjszakai égbolt hunyorgó csillagaiban. Mind közelebb és közelebb merészkedett hozzá, amíg annak bűvös csókja meg nem babonázta, örökre magával ragadva a lányt. És Violette szíve azon a deres, februári estén megszűnt dobogni. De a Halál nem a nevét suttogta. Csupán annyit mondott: kvittek vagyunk. Egy hercegnő, egy boszorkány, és két tönkretett élet, amit a véletlen egymáshoz kötött. De valóban a véletlen műve lenne? Kiből válik préda és kiből ragadozó? Hogyan fordíthatják meg a Sors folyton változó kerekét?

Éreztétek már úgy, hogy valami akaratotok ellenére elrabolta a lelketeket? Szorítja fekete karmai közt és sose ereszti el többet? Egészen addig, ameddig már nincs szükséged rá. Akkor úgy dönt, hogy visszaadja. Egy laza mozdulattal hozzád vágja, mintha akármelyik sarki boltba kapható lenne. De te már üres vagy legbelül. Nem érzel, csak nézed a gyorsan mozgó világot, aminek többé már nem vagy a részese. Ami kilökött magából, mintha undorító izéd lenne, a földre köpött. Alig érzem testem bármely porcikáját. Csak a hideget érzem, amit árasztok magamból, szinte azonnal megfagyasztja a lelkem, amikor hozzácsapódik a mellkasomhoz, majd szemétként hullik alá a porba. Egy olvadt tócsa maradt belőle, ami halványkéken pislákol, apró reménysugarakat keresve. Nálam hiába próbálkozik, már elvesztett. Búcsút intek a halálnak, megfordulok, majd a lelkemet otthagyva üres dallamot dudolva tovább állok. Nem maradt már másom csak a halál...

Margaret élete nem könnyű. A szülei meghaltak, évről évre új iskolában köt ki. Ám a dolgok méginkább bonyolódnak, amikor nagynénje közli, hogy a szünidőre Angliába kell utazzon a poros kisvárosba, egy távoli rokonához akivel még soha nem találkozott. Minden nap újabb titkokba gabalyodik és rájön, hogy Evertown varázslatosabb, mint hitte.

Terepvadász akartam lenni, rabszolga lett belőlem. Egy sötét emlékkép, vagy inkább rémálom... Fogalmam sincs. Kipattan a szemem, és zihálva felülök. A szobámban csak egy halvány mécses világít. A kezembe temetem az arcom és próbálok megnyugodni. A testem tiszta izzadtság, a póló rám tapad. Már megint megtörtént. Legszívesebben kiáltanék, hogy legyen vége. Minden egyes héten ugyan az a visszatérő álomkép. A leg borzasztóbb pedig, hogy nem emlékszek rá egyáltalán. Minden egyes alkalommal csak azt veszem észre, hogy zihálva ébredek, remegek a félelemtől, a hátam pedig iszonyúan sajog. Mégis mi ez? !FIGYELEM! A történet erőszakos jeleneteket és -néhol- trágár beszédet tartalmaz!! Ja, és ebben a történetben az angyaloknak semmi köze a bibliai angyalokhoz. Sziasztok! Ez az első történet amit nyilvánosságra hozok. Sokat írtam már, de eddig még nem igazán mertem megmutatni a barátaimon kívül senkinek. Őszintén, már pár napja rágódtam, hogy kirakjam-e vagy ne, de végül úgy döntöttem, miért is ne? Sajnos a bevezetők írásában elég gyenge vagyok, de próbáltam izgalmasra írni. Nagyon kíváncsi vagyok mindenkinek a véleményére, és előre is köszönöm ha elolvasod! ❤