Marianna_von_Birken
- Reads 159
- Votes 26
- Parts 14
"*** bal kezĂ©nek ujjaival szĂ©tfeszĂtette a szemhĂ©jamat - bĂĄrmennyire erĆlködtem, nem sikerĂŒlt zĂĄrva tartani. Halk pukkanĂĄst hallottam, ahogy az elmebeteg nĂ©mber a jobb mutatĂłujjĂĄt a pupillĂĄmba döfte. Abban pillanatban leĂrhatatlan fĂĄjdalom hasĂtott az agyamba, akĂĄrha meteoresĆ zĂĄporozna a koponyĂĄmban, erĆs, fĂ©mes szagot Ă©reztem Ă©s elöntötte a forrĂłsĂĄg az arcomat. De mĂ©g ekkor sem ĂĄllt le, tolta befelĂ© az ujjĂĄt lassan Ă©s kĂmĂ©letlenĂŒl, ameddig a koponyacsontban meg nem ĂŒtközött. Soha nem Ă©ltem ĂĄt effĂ©le kĂnokat, elkĂ©pzelni sem tudtam, hogy ilyen lĂ©tezhet, s ha nincs a szĂĄmban az M1911 csöve, talĂĄn akkor sem tudtam volna ordĂtani a bĂ©nĂtĂł fĂĄjdalomtĂłl. NĂ©hĂĄnyszor megforgatta ujjĂĄt a szemgödrömben, de csak amidĆn kihĂșzta, ĂĄjultam el.
Nincs rĂłla sejtĂ©sem, meddig lehettem eszmĂ©letlen, de amikor magamhoz tĂ©rtem, mĂ©g mindig ott voltak, **** tƱzforrĂł tenyere tapadt a szĂĄmra, Ă©s teljes sĂșlyĂĄval nyomta a fejemet a pĂĄrnĂĄba.
- Na, hogy van a szeme felĂŒgyelĆ? Kacsintson rĂĄnk, ha lĂĄt - röhögött, Ă©s *** is nevetett vele. Nem reagĂĄltam, Ăgy *** megint közelĂteni kezdte az ujjĂĄt, amire ösztönösen becsuktam a szememet, magam is csak ekkor fogtam fel, hogy teljesen Ă©p.
- LĂĄt hĂĄt! Nem megmondtam, te uborkafejƱ? De valahogyan vissza kĂ©ne csinĂĄlni, hogy beteg legyen, tĂșl jĂłl van.
- Ăn viszont kevĂ©sbĂ©.
- LĂĄzad van?
**** bĂłlintott.
- Akkor igyĂĄl belĆle, csak ne idd ki teljesen.
- Dehogy iszom belĆle... Tudod, milyen az, amikor egy ilyenbĆl iszol? Mintha a szennyvĂzcsatornĂĄbĂłl innĂĄl.
- De a lĂĄzad elmĂșlna tĆle?
**** megint bĂłlintott.
[...]
*** szemrebbenĂ©s nĂ©lkĂŒl döfött nyakon, **** pedig inni kezdte a vĂ©remet, de mielĆtt a vĂ©rvesztesĂ©gtĆl Ășjfent elveszettem az eszmĂ©letemet, vĂ©gigvĂĄgta a tenyerĂ©t Ă©s a nyakamra szorĂtotta." - Stolz felĂŒgyelĆ, 1926. november 20.