bts
181 stories
Suprise [YoonKook] de bts_dream404
bts_dream404
  • WpView
    Leituras 2,947
  • WpVote
    Votos 215
  • WpPart
    Capítulos 6
A 16 éves Jeon Jungkook, apukájától a koreai vonásait örökölte, míg édesanyjának az otthonát - és szeme színét - köszönheti. Londonban éli monoton mindennapjait, amik hirtelen fordulatot vesznek, mikor találkozott a kedvenc bandájával. A hat fiú nagyon hamar felkavarta Kook életét, jó és rossz irányba vezetve azt. A legnagyobb baj, ami millió veszekedést eredményezett, hogy nem csak Yoongi vetett szemet a fiatalra. Vajon Kook el tudja viselni a problékat, amik a vállát nyomják, vagy elmenekül a gondok elől és inkább magányosan marad? A banda feloszlik a sok nézeteltérés miatt, vagy együtt állnak szembe a nehézségekkel? ★ Trágár szavak és felnőtt tartalom sok helyen előfordul, ezért saját felelőséggel olvassátok!
Pain [TAEKOOK] /BEFEJEZETT/ de ink_tao
ink_tao
  • WpView
    Leituras 140,781
  • WpVote
    Votos 10,427
  • WpPart
    Capítulos 30
Kim Taehyung anyja össze ismerkedik a kertváros egyik nagy arcával, talán túl közelről is. Ebből kifolyólag, pár hónappal később Taehyung két mostoha tesóval, és egy mostoha apával kezdi a szeptembert #53 in Fanfiction 2018.02.06 #31 in Fanfiction 2018.02.10 #21 in Fanfiction 2018.02.11 #20 in Fanfiction 2018.02.13 #14 in Fanfiction 2018.02.18 #7 in Fanfiction 2018.03.17 #6 in Fanfiction 2018.03.30
Véletlen szerencse(Vkook)  de PandkGloria
PandkGloria
  • WpView
    Leituras 29,778
  • WpVote
    Votos 1,588
  • WpPart
    Capítulos 37
Jungkook a kosár csapat kapitánya. Mindenki oda meg vissza van érte. Ôt mégsem érdekli egyik szép lány sem. Mindenki a lába elôtt hever de ô rájuk se hederit. De egy valaki felkeltette az érdeklôdését. Egy fiú aki minden egyes meccsén ott van az elsô sorban és rajzolgat. Sosem értette hogy miért jôn el csak azért hogy rajzoljon de éppen ezért is keltette fel a figyelmét. Sosem látta még kôzelrôl mivel mikor már vége volt a meccsnek és oda akart menni hozzá hogy legalább megkérdezze a nevét addigra mindig eltûnik mintha ott se lett volna .Csak annyit tud róla hogy fiú ès hogy szürkés haja van legalábbis messzirôl annak látszik. Ja ès még annyit hogy a sulijába jár viszont ott még sosem látta pedig figyelte hátha eltudja kapni valamelyik szûnetbe de sose volt szerencséje. De ennyi. Tôbbet nem tud róla. De nagyon megakarja tudni a nevét.Nem tudja hogy miért de tudni akarta. Megfogja valaha is tudni a nevét a titokzatos fiúnak? Barátok lesznek? Valyon az a fiú miért megy el minden meccsére csak azért hogy rajzoljon? Hogyan fogja megtudni a nevét? Ki lehet ez a titokzatos fiú? _______________________ / Figyelem❗ \ /A könyvben elôfordulhat:\ ---------------------------------------------- 🐯🐰+12,+16,+18+🔞-es tartalom 🐯🐰Trágár beszéd 🐯🐰Erôszak💔 🐯🐰Halál💔 🐯🐰Homoszexualitást tartalmaz ezért aki nem bírja az ilyet az el se olvassa☝ 🐯🐰A képzeletem szûleménye az egész❗ 🐯🐰A szereplõl nem egyeznek a valós személyekkel. Ezzel kapcsolatban nem kérek reklamációt❗ 🐯🐰Saját tôrténet ne lopd! 🐯🐰Kook szemszögébôl fog játszodni a tôrténet de lesznek Tae szemszögébôl is részek. Remélem még igy is érdekel titeket. Jó olvasást!💜💕
Alvilágban élve (Jimin ff.) de bts_girl92
bts_girl92
  • WpView
    Leituras 984
  • WpVote
    Votos 66
  • WpPart
    Capítulos 19
Mirai Yamada ázsia egyik legnagyobb maffia főnökének a lánya. Öt éves korában már élőben látott gyilkosságot és 10 évesen már tudott fegyvert kezelni. Édes apja szeme fénye, aki már csak azért is megölte egyik emberét, ha az csúnyán beszélt a lány előtt. Sokak szerint őrült a pasi és sokak szerint Mirai is az, de őt nem érdekli. Élvezettel nézi ahogy az emberek a kezei között halnak meg. De hát mit is csinálhatna mikor ebben nőtt fel? Park Jimin ázsia másik legnagyobb maffia főnökének a fia. Egy igazi bad boy. Szemrebbenés nélkül megöl akárkit. Egy hidegvérű gyilkos. A két maffia banda ellenségek már régóta. De vajon hogy fogja kettejük sorsa keresztezi egymást? "-Nem félsz, hogy megöllek mint ahogy azt egy hidegvérű gyilkos tenné?- tartott a fejemhez egy pisztolyt. -Sokak szerint őrült vagyok, aki bárkit élvezettel megöl. Akkor kettőnk közül ki is a hidegvérű gyilkos és kinek is kéne félnie?- mosolyogtam rá miközben a késem jobban a torkához nyomtam." Figyelem!! A történet saját ötlet, bármilyen kapcsolata a valósággal vagy más könyvekkel/filmekkel a véletlen műve! Kérlek ne lopd!!!
He fell first, but He fell harder de mindenemazene
mindenemazene
  • WpView
    Leituras 14,095
  • WpVote
    Votos 1,438
  • WpPart
    Capítulos 23
,,- Nem tudom, mi ütött beléd, de ne játszadozz velem. Én próbálkoztam, Jungkook. - Szűrte ki fogai közül, annyira sértettnek és dühösnek tűnt egyszerre, hogy ösztönösen egyre kisebbre húztam össze magam. - Úgy loholtam utánad, mint egy kutya, és egy rohadt magyarázatot sem kaptam arra, hogy miért hagytál el engem. Úgy bántál velem, mint egy utolsó szeméttel, és most hirtelen süteményeket rendelsz nekem ? Én ezt nem viselem el. Éppen sikerült tovább lépnem rajtad, ne nehezítsd meg a helyzetem még jobban. - Én nagyon- - Nem hagyta, hogy befejezzem, szerintem nem is érdekelte, mit akarok mondani, csak elviharzott mellettem és becsapta maga után a mosdó ajtaját. -...sajnálom.,, ,,Heten lettünk barátok kiskorunkban, ugyanabba az iskolába jártunk, nem is volt semmi gond az elején, viszont mikor hetedikesek voltunk, érezni kezdtem valamit. Valamit Jimin iránt. Valahogy megváltozott, vékonyabb lett az arca, formásabb a teste, és olyan szép volt a mosolya, hogy egyszerűen a szívem ezerrel vert mikor megláttam őt, ezt pedig nem tudtam hova tenni. Megijedtem az érzéseimtől, olyan fiatalon azt sem tudtam mi ez pontosan, viszont azzal tisztában voltam - vagyis akkor azt gondoltam - hogy nem helyes amit érzek. Azt hittem bűn, és nem normális, így elkezdtem tőle eltávolodni.,, A történet trágár szavakat, és boy x boy szerelmet tartalmaz, mindenki saját felelősségre olvassa!! 18+ jelenetek előfordulhatnak Jó szórakozást mindenkinek💜
Száguldás (Jimin ff.) (BEFEJEZETT) de Mimiblog7
Mimiblog7
  • WpView
    Leituras 12,801
  • WpVote
    Votos 615
  • WpPart
    Capítulos 15
Jennie visszavonult autóversenyző, szülei elvesztése után a nővére férjét áthelyezik Londonból Busanban, és az életének történet itt kezdődik. Busan két banda háborújának középpontja, amit az autóversenyzés közben vívnak meg. Jennie pedig belepottyan a közepébe. Barátság és szerelem, ami magával rántja ebben a gyönyörű városban, és a régi szenvedélye is újjáéled. Cím: Száguldás - Jimin ff. (BTS) Szereplők: BTS (nem mint banda - főleg Jimin, Jungkook, és Suga), BlackPink (nem mint banda - Jennie, Lisa), egyéb szereplők: oc-k, más K-pop előadók. Műfaj: Heteró, romantikus Figyelmeztetés: Trágár beszéd
Cicám - Yoonkook - de lexakonyvek
lexakonyvek
  • WpView
    Leituras 24,420
  • WpVote
    Votos 1,204
  • WpPart
    Capítulos 8
Yoongi idén kezdi az egyetem második évét, zárkózottsága miatt azonban nem sok barátja akadt. Csak Hoseok, aki már általános iskolás kora óta van mellette, és Jin, aki az egyetem első évében szegődött melléjük. Bár Yoongi utál bulizni barátai mégis elrángatják, mondván sosem mozdul ki a Hoseok-kal közös albérletükből. Azonban a szórakozóhelyen összefut Jungkook-kal, aki mély nyomot hagy az idősebben, sőt... Mondhatnám, hogy életre szólót! ~ezt a történetet hét részesre terveztem, remélem tetszeni fog 💜 ~yaoi ~előfordul benne +18
Depresszió árnyékában •BTS Suga ff• [BEFEJEZETT] de myday_youday
myday_youday
  • WpView
    Leituras 12,914
  • WpVote
    Votos 1,068
  • WpPart
    Capítulos 24
[BEFEJEZETT] "Egy szóval amin keresztül mentem azt úgy hívták: Gyógyulás. Az élet gyógyszereivel, kúráival és vizes borogatásaival." FIGYELEM!! A CÍM NE TÉVESSZEN MEG! 😊 #149in Fanfiction 2018.04.16 #378 in Fanfiction 2018.03.15 #19 in Depresszió 2018.05.13 #16 in Depresszió 2018.07.09 Kezdés: 2017.10.26.🤗 (Saját! Nem kopizni, olvasni!😉) °minden jog fenntartva
love me back ~ jikook | ✔ de SeoBona
SeoBona
  • WpView
    Leituras 62,893
  • WpVote
    Votos 7,502
  • WpPart
    Capítulos 46
Jiminnek alapjáraton nehéz volt Jungkook közelébe férkőzni, viszont arra egyáltalán nem számított, hogy maga mellett tartania még nagyobb erőfeszítéseket igényel majd. A tizenegyedikes fiú eleinte a kukába hajította Jimin leveit, anélkül, hogy elolvasta volna azokat, az apróbb ajándékait meg egyszerűen figyelmen kívül hagyta. Amikor viszont a rózsaszín hajú elszánta magát és azért is el akarta érni, kiszemeltje viszont szeresse őt, fel sem merült benne, hogy érzései esetlegesen viszonzásra találhatnak. Az idő elteltével viszont egyértelművé vált, a kettejük közötti kapcsolat soha sem lehet teljes. Jungkook ezzel tisztában volt már nagyon rég óta, ezért sem akarta közel engedni magához a rózsaszín hajút. Talán Jiminnek nem kellett volna valami olyasvalamibe foggal-körömmel kapaszkodni, ami teljes egészében soha sem lehet az övé. /Yaoi, tartalmazhat 16+, illetve 18+-os részeket. Mindenki saját felelősségre olvassa! Minden jog fenntartva./ ✎ 𝗝𝗜𝗞𝗢𝗢𝗞 [2020.07.11 - 2021.02.17]
Blood, Sweat&Tears {Taehyung fanfiction} - Befejezett de MyBandMyStories
MyBandMyStories
  • WpView
    Leituras 4,741
  • WpVote
    Votos 227
  • WpPart
    Capítulos 29
Csupán egy átlagos nap a suliban. Vagy mégsem? Egy átlagos lány. Akiben több lakozik, mint azt gondolná. Egy új osztálytárs. Ki mindenki figyelmét szinte azonnal felkelti. Egy titok. Melyet sokan szeretnének megfejteni. De vajon mi történik ha fényderül a titokra? Lesz valaki aki olyan bátor, hogy kiderítse és szembe nézzen a régi időkbe visszanyúló dologgal vagy már az elején elbuknak? Az emberek természetükből adódóan kíváncsiak, így előszeretettel érdeklődnek 1-1 titok kapcsán. De ahogy a mondás is tartja, "Néha jobb ha valami örökre titok marad."