DalmaLili
Egy átlagos 14 éves lány vagyok... azzal a különbséggel, hogy évekkel ezelőtt biztos azt gondoltam, hogy most is így fogok bemutatkozni a szokásomhoz híven, de időközben rájöttem, hogy nem, nem vagyok átlagos. Még köszönő viszonyban se vagyok vele, de nem is akarok. Igazából szeretek kitűnni a tömegből, és a saját fejem után menni. Én az a fajta ember vagyok, akinek ha adnak egy szöget, és egy kalapácsot, hogy verjem be a falba a szöget, akkor lehet, hogy a kezemmel fogom elkezdeni beverni a szöget, már nem azért, mert ahhoz hülye lennék, hogy nem tudnám, hogy mire való egy kalapács, mire kell használni, hanem mert szeretem magamnak kitapasztalni, hogy mi, hogyan jó. És emiatt párszor (jó párszor) csinálok meggondolatlan dolgokat, de ez a velejárója az életemnek, ehhez már rég hozzásgoktam. Szóval úgy döntöttem, hogy mivel holnap már hivatalosan is gimnazista leszek, ezért naplót fogok vezetni, ahova leírom a gondolataimat, élményeimet, tapasztalataimat, és szokásomtól eltérően nem fogom pár nap után félbehagyni.