~szerelmes~
24 stories
Ha elég, hát elég by dagdrivare
Ha elég, hát elég
dagdrivare
  • Reads 29,299
  • Votes 2,826
  • Parts 23
A Pál utcai Fiúknak, a Lónyay utcai Református Gimnázium legmenőbb fiúbandájának nincsen énekese, Nemecsek Ernőnek pedig nincsen jövője. Ha részt akarnak venni az X-faktor szeptemberi válogatóján, egymásra vannak utalva, de az együttműködés nem megy zökkenőmentesen. Miközben Boka kétségbeesetten igyekszik egyben tartani a csapatát, és megírni végre egy önálló dalt, addig Nemecsek azért küzd, hogy megérhesse a húszat, Barabás nyelvvizsgázik, Csónakos és Csele tengerimalacot mentenek, Kolnaynak röplabdabajnoksága van, a Vörösingesek rivális bandája pedig sorra dobja ki a Youtube-ra a jobbnál jobb önálló dalokat. Ez a nyár mozgalmasabbnak ígérkezik, mint bármelyikük várta volna. Avagy az elkerülhetetlen boyband AU, amit senki sem kért, de mindenki kap. A történet futott már egy kört az internet egy másik sarkában, de gondoltam itt is futtatom egy kicsit, mert miért ne. Feltöltés minden kedden. Ajánlom pinetre3-nak, akinek egy elszólása adta az inspirációt ahhoz, hogy belekezdjek a történetbe, a borítót pedig köszönöm Tia Marshnak.
Tánc a csillagok között by dagdrivare
Tánc a csillagok között
dagdrivare
  • Reads 18,511
  • Votes 2,272
  • Parts 25
Végre Magyarországra is megérkezett a világ első azonos nemű táncos műsora, amelyben celebek táncolnak profi táncosokkal! Nemecsek abban sem biztos, hogy bekerül, Csele a nagy visszatérését tervezi, Kolnay pedig csak meg szeretne emelni valakit. Barabás csak pénzt akar, Csónakos inkább meghalna, minthogy táncolnia kelljen, Boka pedig az exét szeretné elkerülni. Mi történik, ha ők hatan összekerülnek, hogy kiderítsék, ki a legjobb táncos? Ki fogja megnyerni a Tánc a csillagok közöttet? Avagy a Dancing with the Stars AU, amelyben a fő párosok Barabás/Kolnay, Csele/Csónakos és Boka/Nemecsek. @starrylittleprincesnek szeretettel. A borítót köszönöm Szellő Abigélnak!
Hogy is mondjam... by a-b-e-i-l-l-e
Hogy is mondjam...
a-b-e-i-l-l-e
  • Reads 12,505
  • Votes 1,606
  • Parts 26
Simonban és Árminban semmi közös nincsen - csak ugyanabban a balatoni bisztróban dolgoznak, ugyanott laknak két és fél hónapig, ugyanaz a lány tetszik nekik, ugyanúgy megszállottan jól akarnak teljesíteni, és mind a ketten menekülnek valami elől. Ezeket leszámítva persze semmi közös nincsen bennük. Ármin csendre vágyik, Simon hangos. Simon lazán veszi a szabályokat, Ármin szigorú. Ármin minden nap edz, hogy elinduljon egy amatőr strandröplabdaversenyen, Simon viszont a legrosszabb rémálmában sem sportolna. Azonban amikor az élet úgy hozza, hogy együtt kell indulniuk a strandröplabdaversenyen, és kénytelenek több időt eltölteni egymással, végül egyikük sem tud tovább menekülni - Simon pedig egyre több dologra jön rá Árminnal, a bisztróval és az identitásával kapcsolatban. Simon egy másik történetem egyik mellékszereplője, de a sztori az Ezt felvetted? ismerete nélkül is olvasható. :)
Véletlen by Abigel_Szello
Véletlen
Abigel_Szello
  • Reads 1,162
  • Votes 204
  • Parts 4
Tomi megnyeri a régóta vágyott fotópályázat első díját, csakhogy furcsaságok kezdenek történni vele: az emberek nem látják és nem hallják őt. Egy véletlen találkozásnak köszönhetően Tomi rájön, hogy nincs egyedül, így Balázzsal közösen megpróbálnak választ találni a kérdéseikre. Vajon sikerül nekik? "- Jól van, akkor győzzél meg! - Mégis miért akarnálak meggyőzni? Majd rájössz magadtól. Tengernyi időnk van! - Hogyan lehetsz ebben ennyire biztos? - Hetek óta itt vagyok, de gyere, mégiscsak mutatok valami érdekeset! Azzal Balázs leugrott a korlátról, macskaügyességgel landolt a lábain, majd felegyenesedett és megragadta Tomi karját. - Hová megyünk? - Megmutatom, hogy hol haltam meg!" A Merengő Kívánság Üst játékára készült. Az alapötlet Sam Wilberryhez tartozik.
Ezt felvetted? by a-b-e-i-l-l-e
Ezt felvetted?
a-b-e-i-l-l-e
  • Reads 25,866
  • Votes 3,182
  • Parts 26
Ha Nándinak anno meg kellett volna írnia egy esszét arról, mit gondol, hol lesz öt év múlva, egészen biztosan nem azt válaszolja: egy szellemvadászaton az új szomszédjával, akivel még egy közös Youtube csatornát is indít. És ha Eriknek kellett volna megírnia ezt az esszét, bátran leírta volna, hogy az érettségire fog készülni és arra, hogy amint felveszik az egyetemre, összeköltözzön a barátnőjével, de akkor még nem számolt volna azzal, hogy a szomszédjával töltött idő alatt megkérdőjelez mindent, amiben eddig biztos volt. A történetet a Buzzfeed Unsolved sokadik újranézése inspirálta. :D
Csillaghullás by Abigel_Szello
Csillaghullás
Abigel_Szello
  • Reads 33,376
  • Votes 3,920
  • Parts 26
„Amikor Osszián belépett a lakás ajtaján, és hallotta, hogy az anyja a konyhában a Magányos angyalt énekli, tudta, hogy ez a nap nemsokára még rosszabb lesz." Azt azonban nem is sejtette, mennyire. A postafiókjában titokzatos e-mail várja, hogy a feje tetejére állítsa az életét - közli ugyanis Ossziánnal, hogy a Wattpad hemzseg a róla és iskolatársáról, Fazekas Bálintról szóló meleg fanfictionöktől. Osszián, aki eddig boldog tudatlanságban élte az életét, és fogalma sem volt róla, mi az az A/B/O vagy mit jelent a slash, azonnal pontot akar tenni az ügy végére, ehhez viszont Bálint segítségére van szüksége. Mikor azonban a Wattpad népe nem rgeagál kétségbeesett próbálkozásaikra, Osszián és Bálint egyre drasztikusabb eszközökhöz folyamodnak... És Osszián lassan rájön, hogy a fanfictionök világa nem is áll olyan távol a valóságtól. „A történet fiúxfiú szerelmet tartalmaz, valamint tizennyolc éven felülieknek szól a sok szex miatt. Én szóltam! Felelősséget nem vállalok." Csak viccelek 😊 „Remélem, szeretni fogjátok!" ❤ A fantasztikusan szuper leírás @dagdrivare érdeme!
SzínPadon by Abigel_Szello
SzínPadon
Abigel_Szello
  • Reads 1,399
  • Votes 240
  • Parts 4
Amikor Konrád felvételt nyer álmai iskolájába, még nem is sejti, mi vár rá. Nem elég, hogy Nimród az előző iskolájában folyton piszkálta, de úgy tűnik, meleg is, és a tanácsát kéri. Mindemellett még arra is képes, hogy olyan színdarabot írjon, amit Konrád nem tud eljászani! A Merengő Kívánság Üst játékára készült @dagdrivare számára ❤
Meggybor by HirondelleNoire_
Meggybor
HirondelleNoire_
  • Reads 777
  • Votes 100
  • Parts 1
Mindenkinek van egy titka. A Patriké olyan, mint a meggybor. Egy meleg fiú coming-outjának helyenként humoros, helyenként komoly története.
Káoszelmélet (18+) by HirondelleNoire_
Káoszelmélet (18+)
HirondelleNoire_
  • Reads 64,614
  • Votes 6,550
  • Parts 78
Drarry fordítás az író engedélyével! Egy alternatív világ, ahol Draco egy zseni tudóspalánta, és kézbe veszi a dolgok irányítását. De vajon ki lesz a nagyobb zseni, ő vagy Voldemort? Káosz: amikor a jelen meghatározza a jövőt, de a hozzávetőleges jelen nem hozzávetőlegesen határozza meg a jövőt. Egy gén megváltozik, egy idegsejt felgyúl, egy pillangó meglebbenti szárnyát, és Draco Malfoy élete teljesen más irányt vesz. Draco mindig is egyfajta megnyugvást talált a káoszban. De talán nem kellett volna. A történet Tessa Crowley: Chaos Theory című regényének fordítása a szerző engedélyével. Az angol eredeti a fanfiction.net oldalán található. Az író megjegyzése: Ez a történet végül elég sötét lesz, ezért komoly figyelmeztetésekkel láttam el a kínzás, fizikai erőszak és gyilkosság részletes leírásai miatt. Ha ezek zavarnak téged, egyáltalán nem javaslom, hogy elolvasd! Továbbá, abból a célból, hogy ne spoilerezzek, nem garantálok boldog befejezést (habár nem garantálok szomorút sem). Saját felelősségedre olvasd el! 2018. május 9-én #6 in "sötét".
Haver, ne olvasd a naplómat! by Nasu04
Haver, ne olvasd a naplómat!
Nasu04
  • Reads 99,339
  • Votes 7,126
  • Parts 33
[BL] Életem legrosszabb döntése volt felregisztrálni a Wattpadre, de ezt csak jóval később tudtam meg. Avagy üdvözöllek a világomban: Dani vagyok, tizennyolc éves, érettségi előtt álló szerencsétlen gimnazista. A szüleim éppen válófélben, a lány, aki tetszik, meleg történeteket küldözget nekem az interneten és úgy tűnik, hogy az egyetlen potenciális jelölt, akivel esélyem lehet elveszteni az elvesztenivalót, az a legjobb haverom. Igen. Szép kilátások. A naplóírás szinte elkerülhetetlen volt, de azt magam sem gondoltam volna, hogy végül ennyien fogják olvasni a történetem. Mondjátok, van innen menekvés? Csak Aurél meg ne találja! ----------------------------------- [Figyelem! Ez egy texting és naplóregény típusú történet. A sztorin belül felváltva olvashatjátok a főszereplő online beszélgetéseit és személyes naplóbejegyzéseit. Jó szórakozást! ;)]