Szabó Zója már gyerekként is másként érez. Néha tele van fénnyel és lendülettel, máskor olyan mélyre zuhan, ahonnan alig lát ki. Senki nem érti igazán, mi történik vele, ő maga sem. Csak azt kívánja, bárcsak álmodna. Ulrich Bence gyerekkora nem biztonságos. Olyan események árnyékolják be a mindennapjait, amelyek lassan megtanítják arra, hogy a csend nem nyugalom, hanem menekülés. Hogy a valóság néha nem azért ijesztő, mert megtörténik, hanem mert senki nem mondja ki, hogy megtörtént. Ahogy nőnek, a világ nem lesz tisztább. Inkább csak megtanulják elviselni a repedéseit. Zója saját elméjének hullámzásában próbál kapaszkodót találni, Bence pedig abban, hogy ne veszítse el teljesen a határt álom és emlék között. Amikor már nincs hova felnézni, csak egy dolog marad: elhinni, hogy valahol mégis létezik egy hely, ahol mindez nem fáj ennyire. Ahol a sötétség nem nyel el mindent. Ahol a csend nem üres. Ahol talán még lélegezni lehet. A fellegek felett.

amelyben a szeretet és a fájdalom határán egyensúlyozunk.

Van valami különleges a naplementében, de vajon csak a szomorúak látják ezt? Pihe és Tömpe együtt keresik a választ.

arról, hogy a csend súlya alatt is törékeny fény villanhat fel.

Egy nyári éjszaka. Egy pokróc. Két ember, akik nem mondanak ki mindent, de mindent éreznek. Amikor lehull az első csillag, mindketten ugyanazt kívánják. Talán véletlen. Talán sors.

Hat fiatal. Egy elmegyógyintézet. Mayer Renáta úgy érzi, elárulják a nagyszülei, amikor beleegyeznek abba, hogy a lányt önszántán kívül beutalják a Vasréti Elmegyógyintézetbe. Azt mondják, csak pár hét, kivizsgálásra. De Renáta tudja: innen nem szokás csak úgy kisétálni. Az intézet falai között öt másik fiatallal hozza össze a sors, mindegyikük saját démonaival küzd, saját történetekkel, amelyek vagy összetartanak, vagy darabokra szaggatnak mindent. Ahogy egyre mélyebbre ásnak a múltban, és a saját elméjükben, a hat fiatal rájön: talán nem is ők a betegek. Hanem az, ami körülveszi őket.

Patrik már egy éve tünetmentes, úgy tűnik, végre rátalált a gyógyulás útjára. Ám egy reggel minden megváltozik. Amint felébred, régi ismerősként köszönti a mellkasát szorító súly, a fejében zűrzavarként keringő gondolatok, és az a bénító fáradtság, amely egy pillanat alatt lerántja oda, ahonnan olyan nehezen kapaszkodott fel. A hónapok alatt felépített biztonság meginog, mintha sosem létezett volna. Patrik próbál józan maradni, meggyőzni magát, hogy ez csak egy átmeneti visszaesés, de a mélyben ott motoszkál a kérdés: vajon az egész csak önámítás volt? Ebben a bizonytalan helyzetben egyvalami nyújt kapaszkodót: Zsombor, a barát, aki mellett akkor is ott van, amikor minden más összeomlik.

arról, hogy néha az is elég, ha csak vagy.

Amikor Elizabeth, a walesi hercegnő, úgy dönt, hogy testőrével együtt eltűnik a világ szeme elől, nem is sejti, hogy a legnagyobb kihívás nem a menekülés lesz, hanem a budapesti tömegközlekedés. Miközben ő próbál eligazodni a buszjáratok dzsungelében, testőre kenyérmorzsákkal a zsebében kacsavadászatra indul. Vajon sikerül valóban elrejtőzniük, vagy saját maguknak okoznak egy felejthetetlen kalandot, amely mindent felborít?

Sebastian Morales egy rejtélyes 16 éves fiú. Nem igazán ismerik őt, egyszerűen bemegy az iskolába, elvégzi a napot, hazamegy és másnapig szinte nem is látni. Azonban Chris Flatcher felfigyelt rá, amint a városba költözött, pontosan Sebastianék mellé. Sebastian a lehető legjobban próbálja elkerülni a fiút, annak ellenére, hogy tetszik neki, egy okból, melyet senki nem tud, és ez még jobban kíváncsivá teszi Chris-t. De ő egyáltalán nem olyan, mint a többi ember. Ő más.