dreamypages35's Reading List
6 stories
Szitterkedj by lilko_writer
lilko_writer
  • WpView
    Reads 161,042
  • WpVote
    Votes 5,649
  • WpPart
    Parts 22
Luna Brooke nyári munkát keres, hogy egy kis pénzhez juthasson, amiből majd az egyetemet szeretné kifizetni, bár addig még van bőven ideje, Luna előre tervező típus. Napokon belül meg is találta a számára megfelelő állást, ami nem más, mint bébiszitterkedés. Luna imádja a gyerekeket, szóval ez pont kapóra jött neki. Csodás nyár elébe nézhet, mellesleg valami olyat csinálhat amit szeret is, és ha ez nem lenne elég, még fizetnek is neki érte. Egy pár nap múlva kezdhetett is, a szülők minden fontos dolgot elmondtak Lunának, a lányukat pedig - Aurorát - tisztességesen bemutatták. Tündéri kislány, akárcsak egy meséből szabadult hercegnő. Igen, majdnem mindent elmondtak. Kivéve, hogy van egy fiuk is. Luna élete a feje tetejére áll, miután megismeri a srácot, - ráadásul volt barátja is megjelenik - aki folyamatosan csak idegesíti, egoista is, emellett pedig nyilvánvalóvá teszi, hogy érdekli a lány.
Ellenségből szövetséges by _dhannaa_
_dhannaa_
  • WpView
    Reads 234,467
  • WpVote
    Votes 10,468
  • WpPart
    Parts 90
Avery Myers nyomozói családban nőtt fel, a felmenői mind kémek és nyomozók voltak. Jelenleg az apjáé az egyik legnagyobb nyomozói vállalat a világon. Viszont van még egy nyomozó család a városban, akikkel mindig is riválisok voltak. Ennek a családnak van egy Averynél egy évvel idősebb fiú tagja, Nate Torres. Nate-tel kiskoruk óta ismerik egymást, és már azóta ellenségek. Sokszor szólogatnak be egymásnak, és általában nem maradnak meg egymás mellett pár percnél tovább. Viszont szembejön velük egy olyan ügy, ami csak rájuk tartozik. Vajon összefognak, vagy inkább külön utakon fogják megoldani a rejtélyt?
Álmok fogságában | mia cara II. by ddorcii
ddorcii
  • WpView
    Reads 96,489
  • WpVote
    Votes 3,854
  • WpPart
    Parts 42
.· 𝙞'𝙫𝙚 𝙜𝙤𝙩 𝙢𝙮 𝙢𝙞𝙣𝙙 𝙤𝙣 𝙮𝙤𝙪 ·. Diana Armani élete a tökéletesség határát súrolja, a lánynak mindene megvan, amire csak vágyhat: szerető család, támogató barátok, kitűnő tanulmányi eredmények és a nagy Ő. Diana azonban egy ideje úgy érzi, a megszokott kényelem és tökéletesség felbomlott, és az életében szereplő emberek igazi arcát nem is ismeri. A meglévő káoszt azonban tetőzi még valami, ami mély nyomot hagy a lány tudatalattijában, és amit egyszerűen képtelen kitörölni onnan, az álom újra és újra visszatér. Diana harcol az érzéssel, amit a különös vízió vált ki belőle, ám amikor az elveszett remény Ethan Walker személyében csillan fel újból, megadja magát. Az események sodrásába kerülve pedig félő, hogy összeroppan az elvárások alatt. ❝ - Biztos vagyok benne, hogy kitérő lenne a számodra. És amúgy is megszoktam már, hogy sétálok. - Ne kéresd magad, angyalka - nyúl felém, és mielőtt még reagálni tudnék az érintésére vagy arra, ahogyan szólított, megfogja a kezemet, és beültet az autóba. ❞ 𝗺𝗶𝗮 𝗰𝗮𝗿𝗮 𝗜𝗜. © ddorcii / 2025
Érzelmek fogságában | mia cara I. by ddorcii
ddorcii
  • WpView
    Reads 287,451
  • WpVote
    Votes 7,911
  • WpPart
    Parts 32
.· 𝙬𝙚 𝙖𝙡𝙡 𝙣𝙚𝙚𝙙 𝙨𝙤𝙢𝙚𝙤𝙣𝙚 𝙩𝙤 𝙨𝙩𝙖𝙮 ·. Amelia Solane több mint két éve tartó kapcsolata egy pillanat alatt ér véget, miután a lány tudomására jut, hogy a barátja mindvégig megcsalta őt. Amelia teljesen összetörik, és bár próbálja magát tartani a külvilág előtt, a benne lappangó üresség szinte felemészti őt. Nem akar és nem is tud túllépni volt barátja fejében idealizált emlékén, és ellentmondásos érzelmei hálójába tekeredve - a gyűlölet és hiányérzet végtelen körforgása - úgy érzi, nincs kiút a helyzetből. A két ellentétes érzelem mellé azonban érkezik egy harmadik is, ami váratlanul és felkészületlenül éri Ameliát, és amit még a lány sem tud pontosan, micsoda. Valami, ami Matteo Westhez köthető. ❝ - Figyelj rám, drágaság - kezdi óvatosan -, én csak meg akarom ismerni azt a lányt, aki voltál, mielőtt összetörték a szívedet. - Az a lány már nem létezik - felelem elszorult torokkal, mert valami olyan érzelmet indítanak el bennem szavai, melytől szinte megfulladok belülről. ❞ 𝗺𝗶𝗮 𝗰𝗮𝗿𝗮 𝗜. © ddorcii / 2024
Kamu pár by lilko_writer
lilko_writer
  • WpView
    Reads 109,417
  • WpVote
    Votes 4,417
  • WpPart
    Parts 19
Charlotte Grayson az a fajta lány, aki mindig otthon van és olvas, vagy esetleg tanul. Szülei nagyon szigorúak, így a lány bele van kényszerítve ebbe az életbe és kénytelen szinte mindig otthon maradni, majd valamivel elfoglalni magát. Iskolán kívül maximum a legjobb barátjához mehet át tanulni, aki nem más mint Luke Miller. Luke és Charlotte kiskoruk óta legjobb barátok, és azóta is elválaszthatatlanok. A bökkenő viszont az, hogy Charlotte beleszeretett a fiúba, aki láthatóan csak barátként tekint a lányra. Itt jön a képbe Dean Campbell, az iskola legnagyobb nőcsábásza. A fiú Charlotte szöges ellentéte, minden nap lóg a haverokkal, hétvégente házibulik és csak a csajok. Charlotte kifejezetten gyűlöli a fiút, amíg Dean konkrétan a lány létezéséről sem tud. Miután Deant elhagyja jelenlegi barátnője, és meglátja Charlotte-ot a szekrénye előtt állni miközben Luke-ot csodálja, mellé áll és azt mondja: - Úgy látom mindkettőnknek balszerencséje van a szerelmet illetően. Van egy ötletem. Dean megkéri Charlotte-ot, hogy játszák el azt hogy randiznak, így féltékennyé tudja tenni volt barátnőjét, hátha ennek hála ismét sikerül felszednie a lányt. Charlotte először elutasítja, mert nem vágyik arra, hogy mindenki róla beszéljen, és ő legyen a nagy Dean Campbell új áldozata, de végül mégis belemegy a kis játékba. Ám a kamu pár nem számít arra, hogy a kis játszma óriási fordulatot vesz.
Kedves naplóm by lilko_writer
lilko_writer
  • WpView
    Reads 65,039
  • WpVote
    Votes 3,410
  • WpPart
    Parts 27
Camilla Hills egy okos, szép, és nagyon tehetséges lány mindaddig, amíg nem fiúkról van szó. Halálosan szerelmes az iskola focicsapatának egyik tagjába, Finn Dawsonba. Fogalma sincs, hogy hogyan próbáljon meg közeledni a fiú felé nulla tapasztalattal, ezért jobbnak látja, ha csak távolról figyeli, és szereti. Daniel North a focicsapat kapitánya, és Finn legjobb barátja. Egy nap egyedül sétál az iskola folyosóján, mikor véletlen meghallja, hogy Camilla éppen Finnről áradozik legjobb barátnőjének. Danielről tudni kell, hogy egy igazán kiváncsi típus, ezért azonnal a lányokhoz fordul, hogy biztosan jól hallotta-e. Persze Camilla tagadni próbálja, de April, Camilla barátnője simán kimondja: Camilla szerelmes Finn Dawsonba. A lány kétségbeesik, ezért felajánlja Danielnek, hogy ha kell, egész évben megírja helyette a leckét, csak ne árulja el Finnek, mert az irtó ciki lenne. Daniel erre azt válaszolja, hogy rendben, de nem lesz ekkora tapló, cserébe segít neki Finn-nél, az úgy sem olyan megerőltető meló. Az idő múlásával Daniel rádöbben, hogy belezúgott a lányba, miközben Camilla és Finn végre egész jól kijönnek egymással, emiatt pedig kénytelen szó nélkül hagyni. Mégis hogy lehetne akkora seggfej, hogy ezt az egészet elrontsa, csak mert beleszeretett a lányba?