Folytatás alatt
74 stories
Pretty tenth boy |JiKook| by cserenana
cserenana
  • WpView
    Reads 77
  • WpVote
    Votes 12
  • WpPart
    Parts 1
Jungkook huszonkétéves korában menekült el a szülő országából, hogy búcsút inthessen a tragikus múltjának, és végre azzal foglalkozhasson, amiben örömét leli. A nevét is megváltoztatta annak reményében, hogy levetkőzheti a balszerencséjének áradatát. A külföldi élet eleinte rémisztőnek tűnik számára, de amikor megismeri New York rejtett szépségeit, egy idő után azzá válik, aki mindig is szeretett volna lenni: egy átlagos tanár, akire rátalál a várva várt szerelem. Jeffry évek óta keresi a tökéletes babáját, aki nem csak kívül, de belül is szép. Ezt a személyt végül a tizedik fiúban találja meg, aki úgy sétál be azon az estén a bárba, mint egy kellemes, nyári fuvallat. Az álomba illő éjszakát, amit együtt töltenek, végül rideg szívvel teszi semmissé a valóság. A fiú azt mondta neki, hogy huszonegy éves. A fiú azt füllentette, egyetemre jár. Akkor miért sétál be másnap új diákként az órájára? Csak egy újabb szerelmi csalódást fog neki okozni, vagy végre megtalálta a hazug kis babáját? Rezeg a léc, egy rossz lépés és a tizedik fiú is meghal.
bl film-sorozat ajánló + wattpad bl könyv ajánló főleg jikook. by Jkey_mochi
Jkey_mochi
  • WpView
    Reads 7
  • WpVote
    Votes 0
  • WpPart
    Parts 1
Ha nem tudod mit néz vagy olvas néz bele
Vér a csókokban [JiKook] by DmtrGbrll
DmtrGbrll
  • WpView
    Reads 1,552
  • WpVote
    Votes 84
  • WpPart
    Parts 22
Három új diák érkezik a Hanseong Gimnáziumba. Jungkook. Namjoon. Yoongi. Senki sem tudja, honnan jöttek. Senki sem érti, miért olyan hideg a tekintetük, miért suttogják a folyosón a tanárok a nevüket. Csak annyit, hogy valami nincs velük rendben. Én - Jimin - próbáltam nem foglalkozni velük. Próbáltam a szokásos életet élni a barátaimmal: Taehyunggal, Hoseokkal és Jinnel. De aztán találkoztam vele. Jeon Jungkook. A fiú, akinek a pillantása úgy égetett, mint a tűz. Aki néma dühvel és valami veszélyes gyengédséggel figyelt. Aki mindenkitől tartott... kivéve engem. És ahogy a napok múltak, egyre biztosabb lettem benne, hogy amit benne láttam, az nem emberi. 💔 Egy vámpír, aki nem ismeri a félelmet. 🌙 Egy ember, aki túl törékeny ahhoz, hogy ne szeressen. Amikor a sötétség és a fény összeér, már nincs visszaút.
Mért ne lehetnék boldog? 1 évad 18+ by Jkey_mochi
Jkey_mochi
  • WpView
    Reads 99
  • WpVote
    Votes 15
  • WpPart
    Parts 6
Csak egy baleset? Csak egy idegen? Csak egy közös múlt? -Én te... -Te én... -Örökre?! ________ Jimin lassan de mindent el veszt. Nem marad neki senkije csak egy régi "idegen"ek hitt személy. Egy tragikus baleset ami újra egybe fonja a sorsaikat Jungkookal. Titkok és hazugságok.
+18 more
so you're finally leaving me like this? by Jkey_mochi
Jkey_mochi
  • WpView
    Reads 70
  • WpVote
    Votes 18
  • WpPart
    Parts 10
-Én csak egy normális életett szeretnék mért kérek olyan nagyot....... _______________________ fő ship páros: Jikook mellék ship páros: Taegi top: Jungkook bottom: Jimin boyxboy! homoszexuális tartalom! könyv magyar címe; Hát végül így hagysz el? felelőséget nem válalok minden jog fenn tartva
Corpse Cold | JiKook |  by cserenana
cserenana
  • WpView
    Reads 132
  • WpVote
    Votes 18
  • WpPart
    Parts 1
A testvérpár mindig is gyengéd szexuális vonzalmat érzett egymás iránt. Szerették egymást. És ez okozta a vesztüket. Majd a fiú, akit később megismert, kiköpött mása volt a testvérének. Ez újabb poklot ígért.
Csillogás mögött.JIKOOK by csss88
csss88
  • WpView
    Reads 637
  • WpVote
    Votes 27
  • WpPart
    Parts 15
Jeon Jungkook mindig is a luxus világában élt, körülötte csillogás, elvárás és állandó versengés vette körül. Már gyerekkorában elvárták tőle a szülei, hogy kitűnjön a többiek közül. Soha sem barátkozhatott azzal, akivel akart. Ő azonban mindig valahogy a „rossz fiúk" társaságában kötött ki. Szülei sosem szántak rá igazán időt, inkább megpróbálták „jó körökben" mozgatni, de Jungkook nevét az iskolában mégis inkább úgy ismerték, mint az iskola bűnbanda vezérét. És részben igazuk is volt mivel hát nem egyszer került az igazgatói irodába verekedés miatt. Az egyetem mellett azonban saját bevételt is szerzett, amit nem a családi vagyonból, hanem a meglepő módon saját munkájából szerezte meg. Volt egy saját ruhamárkája és edzőterme. Mindkettő az ő ötlete és szorgalma eredménye. Park Jimin ezzel szemben nem tartozott sem a gazdagok, sem a szegények világába. Élete egyszerű, kiegyensúlyozott volt, szerető család vette körül bár befolyásuk nem volt óriási. Jimin azonban mindig maga döntött az útjáról, saját értékeit építette, és nem volt szüksége hivalkodásra, hogy kitűnjön. Nem kereste a figyelmet, mégis is vonzotta az embereket. Vonzó volt azok számára akik látták a belső szépséget. Chimbe van valami belső fény, ami összekapcsolódott a magabiztosságával és a csendes erejével.Csak a nézésével és egy kisebb mosolyal is megtudott bárkit hódítani. Kook és Chim élete két teljesen külön világ volt.Jungkooknak elég volt csettintenie és azonnal megkapott bármit, amit akart. Jimin világában viszont a kis dolgok, a mindennapok apró örömei jelentették a legtöbbet. Mégis, a sors egy nap úgy hozta, hogy az ő útjaik keresztezzék egymást.
Töréspont || jikook || by cl0udyjk
cl0udyjk
  • WpView
    Reads 97
  • WpVote
    Votes 11
  • WpPart
    Parts 1
Műkoris fiú + hokis fiú = káosz. Jimin nem bírja Jungkookot. Jungkook nem bírja Jimint. És ez teljesen kölcsönös. Legalábbis addig, míg össze nem zárják őket egy közös projektbe, és amíg a közös jégpályán tett „véletlen" ütközéseik egyre inkább emlékeztetnek... valami másra.
A 8-as Tankör | Jikook ff.  by KeyJKeyMinxx
KeyJKeyMinxx
  • WpView
    Reads 6,863
  • WpVote
    Votes 1,003
  • WpPart
    Parts 49
„Vannak ajtók, amiket nem szabad kinyitni. És vannak tanárok, akiktől jobb, ha nem kérdezel semmit." Létezik egy legenda... egy régi, elfeledett 8-as tankörről. Senki nem beszél róla. Senki nem mer beszélni róla. Csak egy ember tudja, mi történt akkor, ott és azóta sem néz senki szemébe úgy, mint régen. Tíz évvel később, Park Jimin, a Guhak városi orvosi egyetem hallgatója, épp rosszkor van rossz helyen. És valami olyasmit bolygat meg, amit sosem lett volna szabad...