moonlighttarzwolf's Reading List
196 قصة
Érted mindent بقلم MarusaKanji
MarusaKanji
  • WpView
    مقروء 44,712
  • WpVote
    صوت 2,412
  • WpPart
    فصول 42
A városban két maffia uralkodik a Keletiek és a Nyugatiak akik hadban állnak egymással. Egyik nap Akiya aki a keleti főnök egyetlen fia, a barátjának, társának vélt Ryotot a nyugatiak elrabolják, és ő a segítségére siet, ám ez balul sül el. Őt nem tudta kiszabadítani, viszont esélyes volt összetalálkozni az ottani főnökkel Shouval akiről nem mindig a legszebb szóbeszédek járnak. A vezérnek azonnal megtetszik Akiya kisugárzása, ám nem tudja a kilétét és, hogy hol keresse miután megszökött tőlük. Információ gyűjtése alatt és egy éjszakai séta alatt, megíródik benne, hogy valami folytán, de vonzódik hozzá és csak rajta tud járni az esze. És ekkor pont kapóra jöttek neki a dolgok, mivel megjelenik egy harmadik szervezet és a keletiek most úgy is gyengébbek, így az ottani főnököt vagyis Akiya apját rá tudja kényszeríteni, hogy a fiát adja neki és segíteni fogja őket ha csatára kerül sor. Igen ám kénytelen volt belemenni, de mi van ha a fiú nem nagyon akarja ezt és még tiltakozik is ellene? Vagy talán beleszeret vagy eleve tetszett neki a másik? Ezek mind ki fognak derülni a könyvből. Yaoi azaz fiú x fiú, ha nem szereted ezt a műfajt kérlek keress egy másik könyvet. Trágár beszéd, káromkodás Olykor kínzás, véresebb jelenetek 18+ jelenet is előfordulhat Akik itt maradtak azoknak jó szórakozást! Remélem tetszeni fog! <3 #16 random 2020. 09. 16. #2 malepreg 2020. 09. 16. #12 random 2020. 09. 20. #9 random 2021. 02. 09. #12 boyxboy 2021. 02. 09.
Örökké melletted (Félbehagyva) بقلم MarusaKanji
MarusaKanji
  • WpView
    مقروء 9,015
  • WpVote
    صوت 672
  • WpPart
    فصول 24
Mindig ott leszek veled 2. évada Mio, Aito és Naoki gyereke addig könyörgött míg meg nem engedték hogy végre iskolába járhasson ő is. Amikor az alig volt pár éves ikertesója Ryo eltűnt vagy elraboltákn nagyon félteni kezdték Miot ezért suliba sem engedték sem sehova, főleg nem egyedül. A tesója honléte még mai napig nem derült ki..és Aitoék kezdik feladni a reményt. A suli első napján feltűnik neki egy szép zöld szemű fiú de kiderül hogy nagyon nem az akinek látszott és mutatta magát. "Mio igaz?-súgta a mély sexy hangján a fülembe és egyre egyre közelebb hajolt a nyakamhoz, a felsőtestemet takaró ruhadarabot picit eltűrte onnan, végignyalt egy kisebb felületen és belemélyesztette a fogait.-csak pislogva figyeltem az egészet semmit sem értve... -Mi...Mi vagy te? Mit csinálsz? -a könnyeim hullani kezdek azonnal, fájt amit csinált de az okát nem értem. -próbáltam ellökni de ez sikertelen volt -mikor elengedett valami folyadékot érzetem lefolyni a nyakamon mire észbe kaptam rájöttem hogy a vérem volt...." Yaoi azaz fiú x fiú ha nem szereted ne olvasd el kérlek és keress egy másik könyvet. Trágár beszéd és káromkodás 18+ jelenet is előfordulhat Akit érdekel azoknak. Jó szórakozást hozzá!
Miért én? |Minsung| بقلم _Rakottkrumpli_
_Rakottkrumpli_
  • WpView
    مقروء 6,971
  • WpVote
    صوت 265
  • WpPart
    فصول 16
Egy történet amiben Jisungnak a normális élete meg változik egyik napra a másikra...... -Helyesírási hibák előfordulhatnak! -Trágár szavak gyakorik lehetnek! -Ritkán de 16-18+-os részek meg jelenhetnek! -Építő kritikát el fogadok! -A Cigarettes After Sexnek a zenéit ajánlani tudom, hogy hallgasátok mellé mert egy kis hangulatott adhat a könyvnek! (Legalábis nekem igen)
⤿ szöges ellentétek. ♡ 𝐦𝐢𝐧𝐬𝐮𝐧𝐠. [✔️] بقلم earthyunjin
earthyunjin
  • WpView
    مقروء 10,676
  • WpVote
    صوت 704
  • WpPart
    فصول 13
[BEFEJEZETT] ❝ amíg itt vagy velem, úgy érzem, mintha lebegnék. maradj itt velem örökké. ❞ melyben jisung szegény, minho gazdag, és egy tiltott kapcsolatba kezdenek. ⚠️;; -300 szavas részek -boys love main ship: minsung (lee know x han) alt ships: changlix (changbin x felix), hyunin (hyunjin x jeongin) START: 2021.02.11. END: 2021.02.23. @ earthyunjin, 2021
Save ME ; ✓ بقلم -sungoesdown
-sungoesdown
  • WpView
    مقروء 61,777
  • WpVote
    صوت 6,507
  • WpPart
    فصول 42
[ minsung. ] Kérlek, nyújtsd felém a kezed és ments meg.. Szükségem van a szerelmedre mielőtt összeomlanék.. ⌜ 2020/04/20 :: :: 2020/09/14 ⌟ ꗃ ،، -sungoesdown 𑁤
The Enigma [HyunLix Omegaverse] بقلم Akiya-kun
Akiya-kun
  • WpView
    مقروء 29,093
  • WpVote
    صوت 2,125
  • WpPart
    فصول 53
Hyunjin híres arról, hogy igaz alfa családból származik, ami azt jelenti, hogy csak alfákból áll a családja, nincs benne beta, omega pedig végképp nincs. A gimnáziumban ezért is van mindenki oda érte, mert ritka az ilyesmi. Ám, amikor egy új diák érkezik a suliba, az élete attól a naptól fogva teljesen a feje tetejére áll... Figyelmeztetések: 16+/18+-os jelenetek, káromkodás, bullying, mpreg #1🥇in boyslove - 2025.06.09. #1🥇in jeongin - 2025.03.10. #1🥇in hyunlix - 2025.05.20. #2🥈in skz - 2026.01.01. #3🥉in bangchan - 2026.01.01. #1🥇in Felix - 2026.01.06.
+18 أكثر
Vágyak mélyén |JAKE X READER| بقلم Hobis_little_mouse
Hobis_little_mouse
  • WpView
    مقروء 2,332
  • WpVote
    صوت 164
  • WpPart
    فصول 15
Mikor megláttam azon az estén tudtam, hogy ő kell nekem! (Enhypen ff.) (Néhol káromkodás, 16+ és 18+!!!) Kezdés: 2024.04.18. Befejezés: 2024.06.20. #4-Jake
+7 أكثر
the boy in the rain ✘ seungjin  بقلم sunshineseungminnie
sunshineseungminnie
  • WpView
    مقروء 205,795
  • WpVote
    صوت 11,224
  • WpPart
    فصول 40
When an introverted boy meets the boy in the rain. "Who knew that only you could make me feel alive?" - Seungjin with a sprinkle of Minsung © sunshineseungminnie // FIN.
+12 أكثر
A Jó és a Rossz Emberi Alakban    -Sunki- بقلم Delulukpopstann
Delulukpopstann
  • WpView
    مقروء 852
  • WpVote
    صوت 78
  • WpPart
    فصول 10
Egy történet amelyben az Sátán fiának, Ni-ki-nek és az Istennő fiának, Kim Sunoo-nak közös bevetésre kell menniük.