arról, hogy néha az is elég, ha csak vagy.

Izabella valósága egyik pillanatról a másikra összeomlik, és azért tér vissza szülővárosába, hogy végleg eltemesse az elmúlt három évét. A nosztalgia és a veszteség érzése visszavezeti életének arra a helyre, ahol utoljára boldognak érezte magát. Emília minden idejét és energiáját leköti, hogy bizonyítsa munkatársainak és saját magának, hogy alkalmas a művészeti kar dékáni pozíciójára. Miközben az általános feladatain túl művészeti expot tervez, megemlékezést szervez és kurátorokkal tárgyal, egy ismeretlen nő tör be az irodájába. Kettőjük kellemetlen találkozás után Izabella karamellizált alma és krizantém illatát, egy könnycseppet és francia sapkáját hagyja maga után, de állítása szerint nem keres mást, csak emlékeket.

"Felhízlaltak, és azt hitték, innentől kezdve már jól leszek. Közben a karrieremnek lőttek, ronda disznó vagyok és hátat fordított a barátom is. Nincs kedvem így élni. Nagyon nincs." Brielle McWilliams, a neves divatmodell élete látszólag tökéletes, egészen addig a pillanatig, amíg össze nem esik egy ruha bemutatón. Hamarosan kiderül, hogy anorexiával küzd, amire könnyedén legyintenek, többek közt az ügynöke is, hogy minden modell az. Viszont Brielle nővére, Alanna komolyan aggódik a testvére miatt, így felveti neki, hogy vonuljon el a hírverő hiénák elől és az ügynökségétől pár hónapra. Mikor nem lehetne rosszabb az egész, akkor a párja, Austin is elhagyja, ami végül eléri azt, hogy hátat fordítson a fényűző New Yorknak és nővére után menjen Sunwoodba, egy elrejtett kisvároskába, ahol megállt az élet. A lány nehezen alkalmazkodik a szűk utcák és csendes éjszakák folytonosságához, arról nem is beszélve, hogy itt van ez a mindenre is kíváncsi Elias Houghton, aki pszichológusnak nevezi magát, de korából és folytonos kérdéseiből kifolyólag Brielle nem igazán hisz a terápiájában. Ahogy telik az idő még, ha nagyon lassan is, Brielle azt veszi észre, hogy egyre több emberrel beszélget és folyik bele a kisváros mindennapjaiba. Lassan nem tűnik olyan unalmasnak és reménytelennek, sőt, sokkal őszintébbnek és valódibbnak tetszik, mint New York a divatvilágával együtt. Azt sem tagadhatja, hogy a pszichológusa is emberibb, mint elsőnek hitte, akinek szintén megvannak a maga problémái. Ahogy Brielle egyre inkább meg tud küzdeni a mérleggel, úgy Elias egyre nehezebb helyzetbe kerül. A lány segíteni szeretne neki, de lehet csak még rosszabbat tesz ezzel... A Súlyemelők duológia nyitókötete.

Jude megfigyel: ki mikor húzódik vissza, ki mikor lép közelebb, hol törik meg a hang, milyen mozdulatok ismétlődnek. Ösztönök, reakciók, tanult viselkedésminták - így próbálja kézben tartani a dolgokat, mielőtt kicsúsznának az irányítása alól. Holden eközben leginkább a dobozba zárt Schrödinger-macskára hasonlít: egykor minden a pillanat töredékén múlt, most a kémiai egyensúlyok szorításában se élő, se halott, csak egy megrekedt állapot. Nem akar megmenekülni, és azt sem, hogy bárki más döntse el helyette, mi lesz vele. Amikor a kollégium dohányzójának félhomályában egymás mellé sodródnak, mindkettejük rendszere megbicsaklik - Jude kontrollja és Holden tehetetlensége egyaránt elmozdul a helyéről. Mert ha a doboz egyszer kinyílik, a valóságot onnantól egyikük sem tudja visszazárni.

Aziel csúnyán visszaesik. A barátai távoli országokban vannak, a barátnőjéről pedig semmi hír, így marad neki - szerinte - a tenyérbemászó pszichológusa, a - szintén szerinte - energiavámpír pszichiátere, valamint Vanya, a hófehér görény, aki különös tehetséggel zavarja meg a legfontosabb elfoglaltságait. (Értsd: gumicukrot enni egy párna- és takaróerődben, miközben Sims-ezik.) Mivel sürgősen szüksége lenne egy stabil napi rutinra és néhány stresszmentes hobbira, a pszichológusa naplóírást javasol. Aziel azonban néhány próbálkozás után arra jut, hogy a napló nem neki való. Úgyhogy podcastot indít, ami természetesen egyáltalán nem vezet kínos helyzetekhez, félresikerült terápiás felismerésekhez és teljes érzelmi káoszhoz. Ugyan mi baj történhetne?