Van valami különleges a naplementében, de vajon csak a szomorúak látják ezt? Pihe és Tömpe együtt keresik a választ.

amelyben a szeretet és a fájdalom határán egyensúlyozunk.

arról, hogy a csend súlya alatt is törékeny fény villanhat fel.

Hat fiatal. Egy elmegyógyintézet. Mayer Renáta úgy érzi, elárulják a nagyszülei, amikor beleegyeznek abba, hogy a lányt önszántán kívül beutalják a Vasréti Elmegyógyintézetbe. Azt mondják, csak pár hét, kivizsgálásra. De Renáta tudja: innen nem szokás csak úgy kisétálni. Az intézet falai között öt másik fiatallal hozza össze a sors, mindegyikük saját démonaival küzd, saját történetekkel, amelyek vagy összetartanak, vagy darabokra szaggatnak mindent. Ahogy egyre mélyebbre ásnak a múltban, és a saját elméjükben, a hat fiatal rájön: talán nem is ők a betegek. Hanem az, ami körülveszi őket.

Patrik már egy éve tünetmentes, úgy tűnik, végre rátalált a gyógyulás útjára. Ám egy reggel minden megváltozik. Amint felébred, régi ismerősként köszönti a mellkasát szorító súly, a fejében zűrzavarként keringő gondolatok, és az a bénító fáradtság, amely egy pillanat alatt lerántja oda, ahonnan olyan nehezen kapaszkodott fel. A hónapok alatt felépített biztonság meginog, mintha sosem létezett volna. Patrik próbál józan maradni, meggyőzni magát, hogy ez csak egy átmeneti visszaesés, de a mélyben ott motoszkál a kérdés: vajon az egész csak önámítás volt? Ebben a bizonytalan helyzetben egyvalami nyújt kapaszkodót: Zsombor, a barát, aki mellett akkor is ott van, amikor minden más összeomlik.

arról, hogy néha az is elég, ha csak vagy.

Gyilkos, öngyilkos. Pál két szék között vergődik: a gyilkosság bűntudata marcangolja, miközben az öngyilkosság gondolata kísérti. Harag és kétségbeesés feszíti szét, mint aki minden oldalról csapdába esett. Lelke már nem tiszta, és ő maga is tudja, hogy Isten országának kapui zárva maradnak előtte. Mélyen belül érzi a sötétség jeges szorítását, a gonosz karmait, amelyek egyre mélyebbre rántják őt a bűnhődés árnyékvilágába.

Zsófit és Bíborkát a véletlen sodorja egy kollégiumi szobába. A látszólagos különbségek ellenére jól kiegészítik egymást: Bíborka utál a problémáival foglalkozni, Zsófi pedig szeret másokon segíteni. Ebben a helyzetben a problémáért pedig éppen csak a szomszéd szobáig kell elmenni... „Először csak meghallgatlak, aztán megoldom, amíg el nem várod, hogy helyetted csináljam, de lesz egy pillanat, amikor már nem bírom tovább, a bűntudatom felülkerekedik rajtam és akkor van a legnagyobb szükségem a segítségre."

| lélektani | podcast-narratíva | traumafeldolgozás. Aziel bipoláris zavarral él, és egy ritka képességgel: képes torzítani a valóságot, vagy legalábbis úgy tűnik. Hol a mániás eufória szárnyán repül, hol a depresszió sűrű ködében botorkál. Hogy valahogyan kordában tartsa gondolatait - és talán önmagát is - pszichológusa javaslatára podcastot indít. Ahogy epizódról epizódra halad, Aziel őszintén mesél hangulatingadozásairól, valóságérzékelésének torzulásairól, és a világról, amit néha nem ért, néha meg túl jól lát. A podcast lassan belső utazássá válik, naplóvá, vallomássá, és néha egészen bizarr metafizikai kirándulássá, ahol a valóság és a képzelet határai elmosódnak. Ez egy történet arról, hogy milyen együtt élni egy különös elmével, és talán arról is, hogy hogyan lehet mégis megtalálni benne a rendet.

Harley kudarcot vall egy küldetésen. Mindenhol őket látja és hallja. Figyeli, ahogy a keze lassan kicsúszik a fiú kezéből, látja, ahogy a növekedésben lévő test zuhan, és élettelenné válik, ahogy a fiatal élet, mely még alig bontakozott ki, hirtelen véget ér. Hallja egy anya megtörését, és a társak visszafojtott rémületeit. A szeme nem hagy ki semmit. Minden apró mozdulatot, minden hangtalan sikoltást, minden utolsó pillantást. Precízen és teljes pontossággal követi a tragédiát, mintha valahol mélyen tudná, hogy csak így válhat teljesé a kínzás, amit az álmok világában újraélhet, ahol minden fájdalom, minden szörnyűség tökéletesen és végtelenül visszatér.