Min_Yun_Seo
- Reads 1,241
- Votes 143
- Parts 10
,,Holtomiglan vigyázok rád, s cserébe velem maradsz holtodiglan."
A holtomiglan-holtodiglan köztünk nem szerelmi ígéret volt, hanem egy küzdelem. Egy átok, amitől csak a halál választhatott el. Ám a halál nem állt közénk, így a szabadságom érdekében kénytelen voltam magam rohanni hozzá. Végül nem maradt más választásom, mint átadni magam egy megmagyarázhatatlan, szinte már földöntúli érzésnek, amiből nem létezett menekvés. Hiszen ilyenkor... csakis ilyenkor - egy vámpír csókja által - juthattam közelebb a halálhoz.
-Elég volt a játszadozásból, Sungie. Itt az ideje, hogy válassz. Mit kívánsz jobban? A halált, vagy... engem? - kérdezte halkan Minho amint elvált az ajkaimtól, majd a válaszom hallatán egyből vörösleni kezdtek a szemei.
Általában az emberek nem hisznek abban, amit még sosem láttak. Még akkor sem, amikor szemben találják magukat az elképzelhetetlennel. Ilyenkor a saját szemeiknek sem hisznek, s a kérdéseikre csak és kizárólag ésszerű válaszokat keresnek. Én is így voltam, egészen addig, ameddig rá nem jöttem arra, hogy a sötétség lényei nem csak kitaláció. Tényleg léteztek, és nem csak vámpírok. Én pedig fogságba estem közöttük, s egyedül a halálommal szabadulhattam volna meg az engem kínzó, reménytelennek tűnő örökkévalóságtól.
Ám hiába vártam a halálom pillanatát, a szívem mélyén valójában én ennél is veszélyesebbre vágytam.
-Téged. - válaszoltam halkan, ezzel vállalva minden kockázatot. Beleértve magát, a halált is.