Van valami különleges a naplementében, de vajon csak a szomorúak látják ezt? Pihe és Tömpe együtt keresik a választ.

arról, hogy a csend súlya alatt is törékeny fény villanhat fel.

Egy nyári éjszaka. Egy pokróc. Két ember, akik nem mondanak ki mindent, de mindent éreznek. Amikor lehull az első csillag, mindketten ugyanazt kívánják. Talán véletlen. Talán sors.

Patrik már egy éve tünetmentes, úgy tűnik, végre rátalált a gyógyulás útjára. Ám egy reggel minden megváltozik. Amint felébred, régi ismerősként köszönti a mellkasát szorító súly, a fejében zűrzavarként keringő gondolatok, és az a bénító fáradtság, amely egy pillanat alatt lerántja oda, ahonnan olyan nehezen kapaszkodott fel. A hónapok alatt felépített biztonság meginog, mintha sosem létezett volna. Patrik próbál józan maradni, meggyőzni magát, hogy ez csak egy átmeneti visszaesés, de a mélyben ott motoszkál a kérdés: vajon az egész csak önámítás volt? Ebben a bizonytalan helyzetben egyvalami nyújt kapaszkodót: Zsombor, a barát, aki mellett akkor is ott van, amikor minden más összeomlik.

arról, hogy néha az is elég, ha csak vagy.

- Tudod, hogy milyen hangja van a menekülő őznek? - A menekülő őznek? - kérdezte Zsigmond. - Hát az olyannak, ami... Még amikor málnát szedtem, és oda korán mentünk, hajnalban... Akkor a kerítés mellett mindig voltak őzek. És ha nem vettek észre időben, akkor megijedtek - mondta Léna, és a kezével Zsigmond mellkasán kezdett dobolni. - Ilyen tompán dübörgő hangjuk van, mint a szívdobbanás.

Amikor Elizabeth, a walesi hercegnő, úgy dönt, hogy testőrével együtt eltűnik a világ szeme elől, nem is sejti, hogy a legnagyobb kihívás nem a menekülés lesz, hanem a budapesti tömegközlekedés. Miközben ő próbál eligazodni a buszjáratok dzsungelében, testőre kenyérmorzsákkal a zsebében kacsavadászatra indul. Vajon sikerül valóban elrejtőzniük, vagy saját maguknak okoznak egy felejthetetlen kalandot, amely mindent felborít?

Jelena Tsvetkov mindössze egy nyugodt éjszakai pihenést szeretne, ám Szilajev főtörzsőrmester hangos horkolása mindent megakadályoz. A fáradt teste már nem bírja tovább, de a rendetlenség és a zaj közepette képtelen elaludni. Szerencséjére a mellette fekvő mesterlövész és hadnagy, Szása Novikov, aki mindig rejtélyes és higgadt, a saját egyedi módján segít neki megtalálni a nyugalmat.

"- Szereted őt? Sam nem tudott felelni. Nem értette magát a kérdést sem. Zavartan pislogott vissza az oroszra, aki csendben, elkeseredve várta a választ. Mintha Vaska tisztában lett volna azzal, hogy sosem fogják megválaszolni a kérdését. Sam nem tudott mit mondani, az igent ugyanolyan hazugságnak érezte, mint a nemet. - Bonyolult - felelte végül. - Meghalnék érte? Igen. Leélném mellette az életem? Nem. - És a gyűrűk? - Egyszerű dísznek vannak. Semmi több, mint a kutyákon a nyakörv. - Manfred nem így gondolja."