Lkkk
9 stories
Szívtipró  by nappali
nappali
  • WpView
    Reads 49,977
  • WpVote
    Votes 2,031
  • WpPart
    Parts 16
Cserfes, komisz, ám végtelenül jó szívű. Quinn Rosewood éppen a kamasz és a fiatal felnőtté válás állapota között stagnál. Szíve szerint maradna mindig gyerek és tinédzser, akinek semmi gondja nincs az életben, csak a házi feladatok elkészítése, és a dolgozatokra való felkészülés. Miután végzett a gimnáziumban és elindult a nyár, Quinn-nek hamar rá kell döbbennie, hogy az egyetem már a nyakán, nyári munkát kell keresnie, és a gyermek éveknek vége. Rhys Beckett talán az a fajta srác külsőleg, akire mindig is vágytál, ám belsőleg inkább azonnal menekülnél tőle. Hideg, mint a jég, szarkasztikus és arrogáns. Ő maga a megtestesült szívtipró, és egy igazi fekete bárány. Gyűlöl mindent, ami boldog, romantikus vagy művészi. Ez pedig minden, ami Quinn Rosewood-ban megvan. A kölcsönös utálatuk pedig egyre és egyre jobban olaj lesz a tűzre, miután kiderül, hogy elég gyakran lesznek egymás légkörében. Ez a nyár egyikőjüknek sem olyan, mint amilyet elképzeltek, de talán pont ezért lesz izgalmas, csavaros, fordulatokkal teli, de legfőképpen: szenvedélyes. "- Csak ma estére felejtsd el, hogy utálsz." 2024, Nappali®️
Fétis || ✔️ by No_kindness
No_kindness
  • WpView
    Reads 386,309
  • WpVote
    Votes 17,366
  • WpPart
    Parts 42
Milyen is egyetemistának lenni? Szabadság, kevés szülői kontroll, jobbnál jobb bulik, megannyi emlék, amikre később boldogan emlékezünk vissza. Nem hiába van az a mondás, hogy az egyetemi évek lesznek életünk legszebb és legmeghatározóbb évei. Már akinek. Bogdán Stefánia most kezdi el második évét az egyetemen, hogy véghezvigye a tanulmányait és hivatásos gyógyszerész legyen belőle. A nagyszájú, "ami a szívemen, az a számon" típusú lánytól eléggé messze áll a szakma, pláne úgy, hogy a tanulás mellett az egyetemvárosban lévő kocsmában dolgozik. Ő az, aki antiszociális módra igyekszik a lehető legtávolabb maradni a banzájoktól, ezzel is megelőzve a bajt és a felesleges stresszforrást, hiszen az egyetlen célja, hogy a diplomáját a kezében tarthassa. Azonban, hogy jobb kollégiumi elhelyezést kapjon a következő szemeszterre, kénytelen lesz feláldozni az elveinek egy részét és segítőként részt venni a gólyatáborban, hogy segítse a leendő elsősöket. Ráday Konrád harmadéves jogász hallgató, aki nemcsak a bizonyos és sokat emlegett "A" kollégiumi épületnek a bizottsági tagja, hanem emellett a jogi kar hallgatói önkormányzatának az elnöke, van beleszólása a dolgok alakulásába, csak úgy mint például egy gólyatábori tematika kialakításában, totális ellentéte Stefániának, mind természetben, mind pedig gondolkozásban. Egyetlen este a gólyatáborban képes kettejük életét olyan mértékben összekötni, ami a későbbiekben is hatással lesz a tetteikre. Pedig azt szokás mondani, hogy ami a gólyatáborban történt, akkor az ott is marad. De mi történik, hogyha mégsem? [ CJE SOROZAT ELSŐ RÉSZE ]
Elveszett Lelkek 1. (BL) by _BarbaraWhite_
_BarbaraWhite_
  • WpView
    Reads 41,861
  • WpVote
    Votes 2,378
  • WpPart
    Parts 27
Noah egy átlagos egyetemista, aki kívülről teljesen hétköznapi életet él, legalábbis mások előtt. De van benne egy óriási seb, amit nem tud maga mögött hagyni, miközben kétségbeesetten igyekszik megteremteni a húgának és magának is, azt a környezetet, ami gyerekként csak egy álom volt számukra, és reméli, hogy ezzel jóváteheti a múltban elkövetett hibáját. Ehhez viszont nem feltétlenül jó módszert választ. Mark egy jóképű és feltörekvő fotós, és nem mellesleg egy jól működő klub tulajdonosa, ahol mindenki szeretne a közelébe férkőzni. Egy tökéletes élet is lehetne az övé, ha nem használná ki élete szerelme, és ejtene rajta egyre több és több sebet, míg végül össze nem töri teljesen. Vajon egy rosszul elsült éjszaka és egy sorsszerű találkozás képes megváltoztatni mindent, képes átformálni az embereket, és begyógyítani a sebeket, vagy csak még mélyebbre lökik egymást a szenvedés viharos tengerében? Ezt próbálják kideríteni ők is.
A félénk lány - ✔ (Javítás alatt) by Pandu999
Pandu999
  • WpView
    Reads 678,844
  • WpVote
    Votes 5,225
  • WpPart
    Parts 11
Egy lány, aki fél és visszahúzódik, és egy srác, aki nem ismer határokat. Alicia Reed, egy tizenhat éves félénk és visszahúzódó lány, ha a baráti társaságon kívül kerül. Már egy éve van egy srác, akibe őrülten belezúgott, de mégsem meri megszólítani, hisz a fiú levegőnek nézi a lányt, de csak egy bizonyos napig. -----Kezdés-----2018.10.08.----- -----Befejezés-----2020. 03.04.-----
Utálom Hogy Szeretlek ✔ by naplementee
naplementee
  • WpView
    Reads 228,561
  • WpVote
    Votes 6,342
  • WpPart
    Parts 40
"-Nem úgy értem.-rázta meg a fejét. -Akkor áruld el nekem hogy hogyan érted. -Hogy csak te és én legyünk a világ ellen. Igaz, még nem szereztelek meg, de hidd el, egyszer még az oltárnál mondjuk ki az igent. -És hidd el, én várom azt a pillanatot." Ezt a könyvet még 2021-ben írtam, nagyon fiatal koromban. Telis-tele van hibákkal és értelmetlen részekkel de remélem, hogy élvezhető és megtaláljátok benne a szépséget. Nagyon köszönöm, ha elolvastad. Isten áldjon!❤️
Szitterkedj by lilko_writer
lilko_writer
  • WpView
    Reads 175,907
  • WpVote
    Votes 6,067
  • WpPart
    Parts 22
Luna Brooke nyári munkát keres, hogy egy kis pénzhez juthasson, amiből majd az egyetemet szeretné kifizetni, bár addig még van bőven ideje, Luna előre tervező típus. Napokon belül meg is találta a számára megfelelő állást, ami nem más, mint bébiszitterkedés. Luna imádja a gyerekeket, szóval ez pont kapóra jött neki. Csodás nyár elébe nézhet, mellesleg valami olyat csinálhat amit szeret is, és ha ez nem lenne elég, még fizetnek is neki érte. Egy pár nap múlva kezdhetett is, a szülők minden fontos dolgot elmondtak Lunának, a lányukat pedig - Aurorát - tisztességesen bemutatták. Tündéri kislány, akárcsak egy meséből szabadult hercegnő. Igen, majdnem mindent elmondtak. Kivéve, hogy van egy fiuk is. Luna élete a feje tetejére áll, miután megismeri a srácot, - ráadásul volt barátja is megjelenik - aki folyamatosan csak idegesíti, egoista is, emellett pedig nyilvánvalóvá teszi, hogy érdekli a lány.
Ellenség extrákkal by z1jette
z1jette
  • WpView
    Reads 195,913
  • WpVote
    Votes 2,996
  • WpPart
    Parts 23
Cassandra Steel 17 életévébe járó lány. Egy jehova családba tartozik, elég csendes és visszahúzódó, kitűnő tanulmányi eredménye és származása alapján akadnak olyanok akik piszkálják, a lista élén áll évfolyam társa Adam Anderson! Ám senki se sejti hogy mi áll a lány ártatlannak hitt álarca mögött!
Az élet nagy pofonja //Jaden Walton by LoraaaFarkas
LoraaaFarkas
  • WpView
    Reads 66,128
  • WpVote
    Votes 1,076
  • WpPart
    Parts 118
(az előző profilomon is van egy ugyan ilyen könyv de az nagyon rossz lett így újra kezdem!) Song: Xxxtentacion Skin Csúnya beszédet, 18+ dolgokat is tartalmaz!
Felelsz vagy Mersz? [BEFEJEZETT] by pottom18
pottom18
  • WpView
    Reads 608,737
  • WpVote
    Votes 17,105
  • WpPart
    Parts 89
''- Felelsz vagy mersz? - nézett rám csillogó szemeivel. Nem voltam képes nemet mondani hiszem már eleget ittam ahhoz, hogy kicsit felszabadultan érezzem magam. - Merek! - mondtam magabiztosan, páran pedig felém kapták a tekintetüket és kíváncsian várták ennek a végét. - Rendben, akkor 7 perc mennyország. Hmm, kivel is. Áh megvan. -''