Olvasni
115 stories
Inside Out || ✔️ by No_kindness
No_kindness
  • WpView
    Reads 450,683
  • WpVote
    Votes 18,339
  • WpPart
    Parts 27
"Új tanév, új kezdet" - mondja ezt az összes olyan amerikai, ikonikussá vált tinifilm, ahol a társadalmi ranglétra alján álló, minden gúny célpontjává váló lányból a nyári hónapok alatt egy teljesen másik ember lesz és hirtelen mindenki vele szeretne jóban lenni, miközben az ősi ellenségét, aki általában a gimi szurkolócsapatának a vezetője, teljesen megsemmisíti. Csakhogy ennek a fele sem igaz, mert varázsütésre nem képes megváltozni semmi sem. Brinley Whitters tölthetné be a glow upon keresztülmenő gimis szerepét, aki bosszút áll azokon, akik kiröhögték a háta mögött és megkeserítették életét, hogyha a filmes univerzumban lennénk, hiszen elvált szülök gyerekeként a teljes nyarát Spanyolországban töltő lány, az anyja hatására kikupálódott. Azonban neki egyetlen cél lebeg a szeme előtt: kibírni a maradék két évét a gimi falai között konfliktus vagy bármiféle botrány nélkül, a háttérbe húzódva. Tökéletesen jól elvan a saját kis világában a barátaival, Maddie és Kyle társaságával. Viszont a látszat néha csal, a barátokról könnyedén kiderülhet, hogy mégsem azok, míg az ellenségnek hitt személyek hamar a szívedbe tudják lopni magukat. Ahhoz pedig, hogy erre rájöjjön Brinley nem kellett más, minthogy az apja új barátnőt szerezzen, valamint regisztráljon a sulis barátszerzős programban. Ez minden, csak nem egy szokásos tanév kezdete a St. Louis High Schoolban.
Küzdj a Szerelemért //Befejezett by _m_aniko_
_m_aniko_
  • WpView
    Reads 116,718
  • WpVote
    Votes 4,210
  • WpPart
    Parts 36
Ha érdekel titeket a box világa, a balesetek és a bonyolult romantika, akkor jó helyen jártok. Ez nem a szokásos 'csaj belezúg a rosszfiúba és bumm szerelem' sztori. Ez egy kicsivel bonyolultabb, tele érzelemmel és csavarral. Remélem nem okozok csalódást, ha olvasni kezditek :) FIGYELEM! SPOILER VESZÉLY: "- Totálisan össze vagyok zavarodva - szólalt meg hirtelen. - Nem tudom, hogy mi ütött belém, de ezt muszáj megtennem, bármi is lesz belőle. - Ötletem sem volt, hogy mire készül, azonban mikor hirtelen felült, fájdalmas fintorral az arcán és kitépte kézfejéből a kanült, majdnem szívrohamot kaptam. - Elment az eszed? Mégis mi a francot csi... - nem tudtam befejezni a kétségbeesett szóáradatomat, mivel két tenyere közé fogta az arcomat és ajkait szorosan az enyémre tapasztotta. Egy pillanatra azt hittem, hogy ez nem a valóság és majdnem leestem a székről. Végül valahogy sikerült egyhelyben maradnom és viszonoznom Ádám forró és vággyal teli csókját. Mintha minden ki nem mondott érzésünk és fájdalmunk egyesült volna a csókban. Eleinte vadul faltuk egymást, de hamar áttértünk a lassú alaposságra. Egymás szájának minden négyzetmilliméterét meg akartuk ismerni. Mikor Ádám nyelve lágyan végigsiklott az alsó ajkamon, majd' elaléltam. Soha életemben nem volt részem ilyen tökéletes csókban. Ha nem rontanak ránk az ápolók és orvosok, talán soha nem hagyjuk abba." (Nincs 18+ tartalom! 16+ viszont akad) U.i: Elnézést kérek, ha lesznek benne helyesírási, illetve nyelvtani hibák és persze azért is, hogyha hosszabb idő telik el egy-egy rész között Köszönöm, ha elolvassátok 😊
Naplóbejegyzés: Amikor beléd estem... by _calidachaos_
_calidachaos_
  • WpView
    Reads 1,049
  • WpVote
    Votes 55
  • WpPart
    Parts 15
,,Nem tudom, hogy hogyan történt, és azt sem pontosan, hogy mikor, de öt éve csapott belém a felismerés, hogy teljesen más érzések kavarognak bennem, mint ahogy annak lennie kellene. (...) Sokszor azt hiszik, hogy együtt vagyunk, de tulajdonképpen nem. Mi csak legjobb barátok vagyunk...''
Szerelmes Kihívások (+18) {Befejezve √} by beststory01
beststory01
  • WpView
    Reads 66,511
  • WpVote
    Votes 830
  • WpPart
    Parts 54
Ebby Saccnak élete első szerelme egy nagy csalódás. A srác még a legjobb barátnőjével is kavar, ezért megutálja a legjobb barátnőjét. De mikor már több srác is belekeveredik az életében, akkor teljesen feje tetejére áll a világ. Ebbynek rengeteg fájdalmon és szörnyű eseményen kell keresztül mennie, de ő próbál erős lenni. Ha kíváncsi vagy akkor olvasd el! Saját felelősségre olvasd! +18-as jelenetek, és a trágár beszéd található benne. A felizgulás garantált!
Mindeddig rád vágytam... by lizzwr1ter
lizzwr1ter
  • WpView
    Reads 53,122
  • WpVote
    Votes 1,349
  • WpPart
    Parts 47
- Mond ki mégegyszer, hogy rám vágytál. - duruzsolom a fülébe. - Rád vágytam, Aaron. - mosolyogva csókot nyom a számra. - Mindeddig? - Mindeddig.
Egyetlen csók by EdminaValentini
EdminaValentini
  • WpView
    Reads 93,262
  • WpVote
    Votes 2,470
  • WpPart
    Parts 35
Soha ne mondd, hogy soha! Csak játéknak indult, de aztán nem volt megállás. Csupán egyetlen csók, ám mindkettejük életét megváltoztatta.Már csak az a kérdés, hogy sikerül-e kioltaniuk a lángot, vagy táplálják a tüzet, ami akár fel is emésztheti őket.
Szerelmi zápor by writerVina
writerVina
  • WpView
    Reads 47
  • WpVote
    Votes 4
  • WpPart
    Parts 2
Ti is voltatok már úgy, hogy legszívesebben megfojtottátok volna a legjobb barátnőtöket? Kimberly White pontosan ezt érezte, amikor Stacie belesodorta egy hazugságba - egyetlen apró lódításba, aminek köszönhetően az iskola legnépszerűbb végzőse, a spanyol származású Aarón Rodriqez azt hiszi, hogy Kimberly titokban odavan érte. Pedig a lánynak esze ágában sincs beleszeretni a nagyképű fiúba. Legalábbis addig, amíg Aarón nem ajánl fel egy alkut: Megtanítja őt spanyolul a bukástól védve cserébe Kimberly eljátssza a kamubarátnő szerepét, hogy Aarón levakarhassa magáról a többi leanyzót. Megkezdődik a folyamatos csipkelődés és egymás szivatása. Idővel rájönnek, hogy ami először színjáték volt az idővel egyre őszintébbnek tűnik. De amint vége az utolsó évüknek és beköszönt a nyár, az csakis egyet jelent: Aarón Rodriqez vissza költözik Barcelonába és többé nem tér vissza az Egyesült Államokba.
A vonalon túl by Kyron667
Kyron667
  • WpView
    Reads 7,461
  • WpVote
    Votes 199
  • WpPart
    Parts 48
Dorina mindig csendes lány volt, egészen addig, amíg találkozott Danival. Dani vonzó és magabiztos, de Dorina nem hajlandó engedni neki, és éppen ez kelti fel az érdeklődését. A csipkelődések és véletlen érintések lassan szenvedélyes játékká alakulnak. Egyetlen pillantás vagy üzenet elég, hogy titkos táncuk elkezdődjön. Vajon meddig tagadhatják érzéseiket egymás elől?
Távolodó félelem  - BEFEJEZETT by vivienwriter
vivienwriter
  • WpView
    Reads 17,126
  • WpVote
    Votes 791
  • WpPart
    Parts 32
A fiatal színésznő, új megbízást kap, ami kihívások elé állítja. Az egész helyzet, arra készteti, hogy újra felfedezzte önmagát. Calypso harcol a lépések ellen amire kényszeríti őt a változás. Három idegennel kell együtt élnie, a forgatás idején, ami roppant mód felborítja a biztonságos világot, amit magaköré épített. Declan őszintesége, bizalmat ébreszt a lányban? Vagy folytatja a hazugságait? Melody vidámsága őt is erősebbé teszi? Vagy csak jobban ellepi az üresség? Alexander változása inspirációt ad neki? Meddig képes játszani a szerepét? Meddig takargatja a borzalmakat, milyen emberré tette őt a múlt elszenvedése?
A Fájó Bizalom <Befejezett✅️..3..> by csakegykonyvemlesz
csakegykonyvemlesz
  • WpView
    Reads 64,389
  • WpVote
    Votes 3,563
  • WpPart
    Parts 71
Katie és Connor története,ami be lesz fejezve. Nem csak egy maffia család lányának lehetnek titkai. A szörnyű gyermekkora és a kegyetlen valóság megbénította a férfit.Úgy hiszi nem tud szeretni és őt sem lehet.Magánakvaló természete és öntörvényűsége egy betonfalat képez körülötte,melyet a fájdalom erősít. Az igazságért harcol,de idővel már nem tudja eldönteni melyik oldalon is áll. Katie elsőnek csak egy munka volt neki,melynek megoldásával vezetői pozícióba juthat,mindössze huszonhat évesen. Katiet lefoglalta egyetemi szerelme Javier,aki a diplomaosztó után következő buliban félrelépett. A lány úgy érezte nem bízhat meg senkiben és semmiben.Csak magában. Mérgében lefoglalt egy repülőjegyet Szardíniába,ahonnan egy tengerparti villába utazik. Itt indul Connor küldetése,amikor a milliárdokat érő ikerháznak a jobb oldalába költözik.Pusztán egy üvegfal választja el őket,mégis egy szakadékkal kezdenek. Képes lesz elegendő információt kicsikarni a lányból,hogy belülről ölje meg az alvilág legnagyobb birodalmát? Katie el fogja tűrni az arrogáns és bunkó férfit,aki az első pillanattól kezdve utálja őt,amit nem is leplez? Lehetnek benne trágár szavak és karikás részek