best of PUF
44 stories
Ha elég, hát elég by dagdrivare
dagdrivare
  • WpView
    Reads 30,353
  • WpVote
    Votes 2,855
  • WpPart
    Parts 23
A Pál utcai Fiúknak, a Lónyay utcai Református Gimnázium legmenőbb fiúbandájának nincsen énekese, Nemecsek Ernőnek pedig nincsen jövője. Ha részt akarnak venni az X-faktor szeptemberi válogatóján, egymásra vannak utalva, de az együttműködés nem megy zökkenőmentesen. Miközben Boka kétségbeesetten igyekszik egyben tartani a csapatát, és megírni végre egy önálló dalt, addig Nemecsek azért küzd, hogy megérhesse a húszat, Barabás nyelvvizsgázik, Csónakos és Csele tengerimalacot mentenek, Kolnaynak röplabdabajnoksága van, a Vörösingesek rivális bandája pedig sorra dobja ki a Youtube-ra a jobbnál jobb önálló dalokat. Ez a nyár mozgalmasabbnak ígérkezik, mint bármelyikük várta volna. Avagy az elkerülhetetlen boyband AU, amit senki sem kért, de mindenki kap. A történet futott már egy kört az internet egy másik sarkában, de gondoltam itt is futtatom egy kicsit, mert miért ne. Feltöltés minden kedden. Ajánlom pinetre3-nak, akinek egy elszólása adta az inspirációt ahhoz, hogy belekezdjek a történetbe, a borítót pedig köszönöm Tia Marshnak.
Tánc a csillagok között by dagdrivare
dagdrivare
  • WpView
    Reads 19,899
  • WpVote
    Votes 2,337
  • WpPart
    Parts 25
Végre Magyarországra is megérkezett a világ első azonos nemű táncos műsora, amelyben celebek táncolnak profi táncosokkal! Nemecsek abban sem biztos, hogy bekerül, Csele a nagy visszatérését tervezi, Kolnay pedig csak meg szeretne emelni valakit. Barabás csak pénzt akar, Csónakos inkább meghalna, minthogy táncolnia kelljen, Boka pedig az exét szeretné elkerülni. Mi történik, ha ők hatan összekerülnek, hogy kiderítsék, ki a legjobb táncos? Ki fogja megnyerni a Tánc a csillagok közöttet? Avagy a Dancing with the Stars AU, amelyben a fő párosok Barabás/Kolnay, Csele/Csónakos és Boka/Nemecsek. @starrylittleprincesnek szeretettel. A borítót köszönöm Szellő Abigélnak!
Az elajándékozott üveggolyó (PUF fanfiction) by io_callisto_europa
io_callisto_europa
  • WpView
    Reads 3,188
  • WpVote
    Votes 243
  • WpPart
    Parts 23
"- Lássuk csak - kezdte lassan. - A tubák - mondta az ingzsebét megpaskolva - nem tudatmódosítószer, tehát akármennyire is tűnik hihetetlennek, nem hallucinálok. - Jaj, Csónakos, ne bolondozz már! - nevetett fel Boka. [...] - Tehát - mondta ő a kezét feltartva, hogy elcsendesítse Bokát -, következtetésképpen most tényleg Nemecsek ül itt előttem. Így van, papuskám? - kérdezte jobbját a szőke fiatalembernek nyújtva." Egy történet arról, hogy mihez kezdenek a Pál utcai fiúk és a vörösingesek a grundért folytatott harc után, és hogy micsoda félreértésekhez vezethet egy üveggolyó elajándékozása...
PUF Novellák by hajni_02
hajni_02
  • WpView
    Reads 1,981
  • WpVote
    Votes 106
  • WpPart
    Parts 7
Szerintem mindenki ismeri Molnár Ferenc Pál utcai fiúk regényét. Nos, beállok a sorba, és ha időm, kedvem és energiám van rá, akkor olyan fanfictionoket fogok írni, ahol #mindenkiisgay és amelyektől Molnár Ferenc valószínűleg ájultan rogyna össze. Sajnálom. Őszintén.:D
Történetek a Pál utcából by io_callisto_europa
io_callisto_europa
  • WpView
    Reads 8,580
  • WpVote
    Votes 432
  • WpPart
    Parts 32
Avagy a tartalom nagy részét figyelembe véve "Geréb szenvedéseinek ötven árnyalata". PUF-történetek egyvelege. Van közte rövidebb, hosszabb, modern AU, az eredeti regény idejében játszódó történet, szóval gyakorlatilag egy sok összetevőből álló koktél, amely időnként frissülhet.
Hazatérés (puf)  by zarechnaya91
zarechnaya91
  • WpView
    Reads 1,649
  • WpVote
    Votes 164
  • WpPart
    Parts 2
Csele/Csónakos reunion fic. Egy hatéves ikerpár közreműködésével.
Szalagavató after (puf)  by zarechnaya91
zarechnaya91
  • WpView
    Reads 2,371
  • WpVote
    Votes 143
  • WpPart
    Parts 1
Eredeti kérés: Szeretnék kérni egy érzelmes első alkalmas, harapós, megjelölős Csele/Csónakos szöszmöszt. Köszönöm. Páros: Csele/Csónakos Még valami?: 18+
Advent a Pál utcaiakkal by azoknemfankok
azoknemfankok
  • WpView
    Reads 655
  • WpVote
    Votes 77
  • WpPart
    Parts 10
Adventi kalendárium a Pál utcai fiúkkal az ünnepi hangulathoz. 24 darab, egy- esetleg kétrészes történet. Melyek nyomokban romantikát is tartalmaznak, de minden esetben próbálnak aranyosak lenni. Figyelmeztetés? A romantika és minden egyéb a srácok között történik. Továbbá Geréb rajongó vagyok, és ez látszik is. Jó szórakozást, olvasást! Kellemes ünnepeket! <3
Advent a Pál utcában 2022 by Selly_Blackbird
Selly_Blackbird
  • WpView
    Reads 24,042
  • WpVote
    Votes 2,492
  • WpPart
    Parts 23
Adventi naptár a Pál utcai fiúkkal, hogy szebbé tegyék számotokra az ünnepi készülődést. 🎄❤️😊 Párosok: BokÁts, Bolnay, Cselnakos, Nemecsek/Idősebbik Pásztor Figyelmeztetés: #ittmindenkimeleg, FLUFF Köszönet a bétázásért @AlmKata-nak ❤️
Advent a Pál utcában 2021 by Selly_Blackbird
Selly_Blackbird
  • WpView
    Reads 33,279
  • WpVote
    Votes 2,488
  • WpPart
    Parts 24
Adventi naptár a Pál utcai fiúkkal, hogy szebbé tegyék számotokra az ünnepi készülődést. ❤️ Fandom: A Pál utcai fiúk Páros: Mindenki is Figyelmeztetés: Fluff! Iszonyatosan nagyon durva fluff