Érdekesnek hangzik
45 stories
Broken Mirror 3 - Feltárás by ElizabethFlame
ElizabethFlame
  • WpView
    Reads 204
  • WpVote
    Votes 30
  • WpPart
    Parts 6
EVER: Fél év telt el, mióta Ever maga mögött hagyta Silent Birdet, Mammont és mindent, ami hozzá kötötte. A Noctis Sonus coven lett az új otthona. Bár a kupolát nem hagyhatja el, akad dolga a kastély falain belül is. A hatalma kiismerése mellett a mindennapjait a fátyol mögötti világ megismerésével, Henry tanításaival és a Leviatán tanulmányozásával tölti. Vatariel rájött, hogyan választhatják szét Ever lelkét a szörnyetegétől, azonban ehhez ereklyére van szükségük. A térképek égetése mindennapossá vált, a vállalkozó szellemű boszorkányok nap mint nap útra indulnak, hogy megszerezzék az Ever szabadságát jelentő utolsó hozzávalót. Azonban egyikük sem tért még vissza. Új terv kell, amihez talán Mammonra is szükség lesz. Ahhoz pedig a találkozás elkerülhetetlenné válik. WILLOW Willow két tűz közé szorult. Mansonnak hála már nemcsak a Vatikánnak kénytelen dolgozni, hanem egyenesen az Apostoli Palota hivatalos lakosaként kell megküzdenie az angyalok fajgyűlöletével, a rá nehezedő elvárásokkal és Lucifer egyre veszélyesebb és ostobább ötleteinek megvalósításával. Mindeközben új közös programot találnak Mansonnal: naplókat olvasnak és egyeztetnek. Willow Melodyét, Manson pedig Alexander Hayesét. A múlt szálai lassan a jelennel is összefonódnak. Már nem az a kérdés, mi köti össze Evert és Melodyt, hanem az, mi kötötte Melodyt Mammonhoz, és milyen katasztrófát indított el kettejük története. A végítélet a nyakunkon van. Te melyik oldalon állsz?
Sci-Fi történetek (HUN) by AttonRand740
AttonRand740
  • WpView
    Reads 95
  • WpVote
    Votes 14
  • WpPart
    Parts 10
Tudományos-fantasztikus történetek. Irta: János Miklós Első sci-fi novellámat 2006-ban írtam. Ez volt a legelső próbálkozásom. Ezután játékmódokat készítettem számítógépes játékokhoz. Majd pedig 2019 őszen kezdtem el újra írással foglalkozni, mikor nekifogtam prózaverseket írni. Ezek után úgy gondoltam, hogy írhatnék történeteket is az elkészített grafikáimhoz. Tett követte a gondolatot. Magamnak írok történeteket, mert szeretek írni. Mert írni jó, leírni gondolatainkat, szorongásainkat, történeteket elképzelni, majd pedig papirra vetni. Regények amelyeket írtam: "Novellák és Prózaversek" (2020), "Hyperion" (2022), "Az elfeledett bolygó" (2024), "A Phoenix küldetés" (2025), "A Tau Ceti küldetés" (2026) - ez még nincs befejezve. Eközben fordításokkal is foglalkoztam. Sáfár Sándor regényét, "Kirrda: a békés bolygó"-t, fordítottam le román, illetve francia nyelvre., majd pedig a "Születő Univerzum" című sci-fi novellás gyűjteményt is lefordítottam francia nyelvre, illetve novelláimat is, román és francia nyelvre. A tudományos-fantasztikus irodalom iránti rajongás vezetett arra, hogy a fantáziavilágokat képileg is megjelenítsem, először ceruzával, majd a korlátlan lehetőségeket biztosító számítógép segítségével. Az itt látható könyvborító a CANVA program segítségével készült, de általában magam készítem könyvboritóimat: https://magellanurexpedicio.blogspot.com/
Fehér Liliom by EveK-Lauren
EveK-Lauren
  • WpView
    Reads 250
  • WpVote
    Votes 29
  • WpPart
    Parts 7
‼️🚫18+🚫‼️ Szigorúan felnőtt olvasóknak! ⚠️ nyers, explicit leírások, BDSM, holttestek naturális megjelenítése, vér és erőszak ⚠️ A Whitaker Temetkezési Vállalat hosszú ideje őrzi a kisváros legsötétebb titkait. Elliott Dean Whitaker számára a halál mindig egyszerűbb volt az élő embereknél. A holtak csendesek, és megvan a maguk szépsége. Nem hagynak nyomot - főleg, ha Elliott apjától örökölt krematóriuma gondoskodik róluk. Amikor Lillian Vale a legjobb barátnője rejtélyes halála miatt visszatér a városba, a két világ összeütközik. Lilyben van valami, ami az első pillanattól kezdve veszélyes, sötét éhséget ébreszt Elliottban. Egy olyan megszállottságot, ami nem ismer határokat. De a krematórium kapuján egy éjjel egy olyan női holttest érkezik, aminek a sérülései ismerősek Elliott számára. Majd érkezik egy második. És egy harmadik. Elliott lassan rájön: hónapok óta egy szörnyeteg nyomait takarítja el. Ha hallgat, lehet, hogy Lily lesz a következő áldozat. Ha beszél, az egész élete, a vállalkozása, és a szabadsága is hamuvá válik. Mit tesz egy morálisan szürke férfi, ha a megszállottsága fontosabbá válik a saját biztonságánál? 🖤 Déli gótikus hangulat, erotikus thriller és egy veszélyesen intenzív dark romance. 🖤 " - Félsz tőlem, Lillian? - suttogtam, miközben a hüvelykujjam lassan végigsiklott a lüktető nyaki ütőerén. - Kellene? Az ujjam egyetlen másodpercre megfeszült a puha bőrén, épp csak annyira, hogy megértse a néma figyelmeztetést. - Ne kérdezz vissza. Félsz tőlem? - Igen - suttogta végül. Az ajkaim lassan, veszélyesen görbültek mosolyra. Közelebb hajoltam, egészen addig, amíg a leheletem marta az arcát. - Jó. A félelem életben tart. Nekem meg élve kellesz. "
Tízezer lépés hozzád by christineDWard
christineDWard
  • WpView
    Reads 6,495
  • WpVote
    Votes 796
  • WpPart
    Parts 34
Tízezer lépés a cél...de mi van, ha a legnehezebb lépést a szívünkig kell megtennünk? Emma azt hitte, az edzőterem csak a testéről szól. Nem számolt a férfival, akinek egyetlen tekintete elég volt ahhoz, hogy a biztonságos bizonytalansága darabokra hulljon. Dominik az edzője - és egyben a legveszélyesebb kísértés, akivel valaha találkozott. A szabály egyszerű: ne kezdj ki a klienseddel. De mi történik, ha a szabályok elkezdenek repedezni? Emma készen áll a változásra, de vajon készen áll arra is, hogy kiderüljön: Dominik nem csak a kondícióját, de a szívét is formába akarja hozni? Egy történet az önelfogadásról, a küzdelemről és a szerelemről szól, ami ott vár, ahol a legkevésbé számítunk rá. A heti adag Emma küzdelmeiből minden pénteken érkezik. Ne maradj le a folytatásról!☺️
Kata's trope by Varyamw
Varyamw
  • WpView
    Reads 727
  • WpVote
    Votes 125
  • WpPart
    Parts 30
Azt hittem, hogy könnyű lesz az utolsó évem a gimiben. Az életem mégis egy pillanat alatt a feje tetejére állt, amikor megláttam Zoli tengerkék szemét. Annyira elbambultam, hogy felborítottam a kukát, és annak tartalmát egyenesen magamra borítottam. Ha ez eddig nem lett volna elég kínos, Suzy - azaz Balogh Zsuzsanna, az ősi ellenségem - végignézte az egészet. Mi lesz még itt érettségiig? Az eperfagyi legyen velem... ------------------ E/1, vicces kliséhalmaz, egy oldalas részek. A történet fikció. Bár tartalmaz valódi helyszíneket, előadókat, márkákat, stb. A szereplők, az iskola és a legtöbb konkrét terület, ahol megfordulnak, kitalált. A 25. Részben van szó egy kiskutya elvesztéséről, ezt megjelöltem, átugorható maga a bekezdés, mert annyi a lényeg, hogy kis spoiler: ezért akar Kata állatorvos lenni.
Lucie, a Démonvadász by KocsisHacsiFanni
KocsisHacsiFanni
  • WpView
    Reads 687
  • WpVote
    Votes 143
  • WpPart
    Parts 18
" Lucie már 178 éve vadássza a démonokat, a világ változik, de a szörnyek sosem. Vajon ez átok vagy áldás?" ‼️ Figyelmeztetés ‼️ Démonok, vér és árnyékok világába lépsz. A történet erőszakos és nyers jeleneteket tartalmaz❗️ A vámpírok vajon tényleg azt hiszik, hogy mindenhez joguk van? Egy lány, aki csak túl akarta élni a tinédzseréveit. Egy rejtélyes férfi, aki nem kérdezte meg, akar-e vámpírrá válni. Lucia Holloway 1848-ban végleg elveszíti emberségét. A 21. században már új néven él, Lucie. Lucie, a Démonvadász. Arra született, hogy a sötétségre vadásszon. Sokáig csak ez volt az egyetlen életcélja. De vajon mostanra elég-e számára csupán ennyi? Kalandos útra indul, hogy megtalálja a Démonok Sötét Kristályát. De az igazi kérdés nem az, hogy megtalálják-e... hanem az, hogy a társai képesek lesznek-e feldolgozni azt, amire a kristály valójában képes. /A történet indulása: 2026.02.27./
A hegyen is túl - Octaryn 1. by boraana_k
boraana_k
  • WpView
    Reads 3,054
  • WpVote
    Votes 514
  • WpPart
    Parts 35
(Figyelem! Ez a történet 18 éven felülieknek ajánlott! 18+) A Kester testvérpár egész életében azt hitte, ismeri a világot. Azt hitték, a hegyeken túl nincs más, csak mesék, legendák és olyan történetek, amelyekkel gyerekként altatják az embert. De amikor családjuk múltjának titkai felszínre kerülnek, és nagyapjuk élete veszélybe kerül, kénytelenek átlépni mindent, amit addig igaznak hittek. A hegyen túl egy másik világ várja őket. Egy világ, ahol más népek uralkodnak. Ahol az igazság veszélyesebb, mint a hazugság. Ahol a vérvonal mindent meghatároz. Danna és Dion egyetlen céllal indulnak útnak: megtalálni az évekkel ezelőtt eltűnt családtagokat, és gyógymódot találni, mielőtt túl késő lenne. De az útjuk hamar sötétebbé válik, mint valaha képzelték. Eltűnt rokonok. Ősi titkok. Ismeretlen földek. És egy világ, ahol semmi sem az, aminek látszik. Miközben egyre közelebb kerülnek az igazsághoz, ráébrednek, hogy nemcsak a múltjuk rejt titkokat... hanem a saját vérük is. Mert a hegyen túl nemcsak az igazság rejtőzik... hanem valami sokkal veszélyesebb is. És ha rájönnek, kik is ők valójában, lehet, hogy az egész világ örökre megváltozik. Vajon Danna és Dion megtalálják a boldogságot? U.i.: jó olvasást kívánok, és remélem, magával ragad az általam megalkotott világom.
ÉBREDŐ POKOL by RosexBlack
RosexBlack
  • WpView
    Reads 485
  • WpVote
    Votes 52
  • WpPart
    Parts 15
VANNAK SEBEK, AMIKRE NEM EMLÉKSZEL. ÉS VANNAK TITKOK, AMIKBE BELEHALHATSZ. Luisa élete a régi könyvek és a nyugodt egyetemi kutatómunkák körül forog. Chicago zajos világa számára csak háttérzaj, egészen addig, amíg egy megmagyarázhatatlan éjszakai incidens után minden meg nem változik. Luisa nem emlékszik semmire, csak egy különös, fojtogató hiányérzetre és egy idegen férfi tekintetére, ami kísérti álmában. Davian az egyetem új, rejtélyes vendégprofesszora nem az, akinek látszik. A hűvös modor és precíz öltöny mögött egy évezredes vadász sebhelyei rejtőznek. Egy brutális gyilkosság ügyében nyomoz, amelynek szálai a város legsötétebb bugyraiba vezet - és azokhoz a kéziratokhoz, amelyeket Luisa tanulmányoz. A lánynak válaszokra van szüksége, a férfinek pedig a lány tudására. Ahogy a közös munka során a távolságtartás falai repedezni kezdenek Luisa egy olyan játszma közepén találja magát, ahol a szabályokat nem emberek írták. Davian tudja, hogy a lány közelsége tilos és veszélyes, de a köztük lévő vonzalom perzselőbb, mint bármilyen ősi eskü. Miközben a város alatt valami sötét és évezredes ébredezik, Luisának rá kell jönnie: az igazság néha sokkal félelmetesebb, mint a legsötétebb amnézia. A Pokoli Örökség sorozat 0. kötete, minden jog fenntartva!
Hope {BEFEJEZETT}  by Eszti_ke
Eszti_ke
  • WpView
    Reads 7,406
  • WpVote
    Votes 286
  • WpPart
    Parts 37
Kedves olvasó! A fejezetekben 18+ tartalom, csúnya beszéd és bántalmazás is található! Kérek mindenkit ennek tudatában olvasd tovább! 🔞 Vannak emlékek, amiket nem lehet kitörölni. Érintések, amiket a test nem felejt el, még akkor sem, ha az elme tiltakozik. Végig perzsel. A határ fokozatosan elmosódik a fêlelem és a vágy között.
Bárány/farkas by IgorVarga
IgorVarga
  • WpView
    Reads 3,006
  • WpVote
    Votes 525
  • WpPart
    Parts 92
Nati, a huszonéves gamerlány a párjával andalog Párizs külvárosában, amikor megtámadják, félholtra verik és vérbe fagyva a sorsára hagyják. Másnap ijesztő, steril, izolált környezetben ébred, ahol válaszok nincsenek, csak rend és fegyelem. A barátai és az SNI-s kisöccse kétségbeesetten próbálnak a nyomára bukkanni egy olyan világban, ahol a kisembereknek nem osztottak lapot. Nati pedig, aki az otthoni, asztali RPG-k során jellemzően a Forever DM szerepében ragadt, ráébred, hogy most az egyszer nem ő a Mesélő, és a saját szabályai semmit sem érnek. Rá kell jönnie, hogy kinek a kalandját játssza éppen, mielőtt IRL is elfogy az utolsó életerőpontja.