prekambrium
A novella két eltérő vallású, ám Isten igéit hirdető papról szól, akik közül az egyik református lelkésznő, a másik pedig római katolikus pap.
Heather Gonzalez-Smith református lelkésznőként kerül a Dunakeszi-Alag Református gyülekezet élére, hogy lelkészi hivatalát gyakorolhassa felszentelését követően, akivel a kutyája, az időközben hatesztendőssé érett Nike is a városba költözik az ottani lelkészlakba. A lány érkezése természetesen eljut Salmo Koɀukhoz is, aki alig hiszi el, amit egy hívője állít régi ismerőséről.
Koɀuk egy nap azonban elmegy a Duna-partra, ahol összefut az épp kutyáját sétáltató lelkészlánnyal, aki a hét éve történt fájó eseméynkere hivatkozva, melyek Salmóhoz kötik őt, meglehetősen elutasítóan bánik kollégájával. Másnap végül, amikor újra találkoznak a parton, csókot lop a lánytól az atya, és szerelmet vall neki. Szerelmük ekkor kezd el bimbózni. Az igazi gondok ezután következnek a két pap életében...