november 18., kedd 22:47 (Kézirat - nincs cím) Ma rájöttem valamire. Nem arra, hogy lehet valakit szeretni. Hanem arra, hogy milyen furcsa érzés, amikor már nem tudod eldönteni, hogy valaki miatt változol, vagy mellette végre csak látszol. Azt hittem, az ember észreveszi, mikor történik valami fontos. Van zene. Van nagy mondat. Van valami, amit később mindig felidéz. De lehet, hogy nem. Lehet, hogy csak egy üres tanterem van. Egy félbehagyott beszélgetés. Egy mondat, amit nem kérdezel vissza. És valaki, aki ugyanúgy néz rád másnap, mintha semmi nem változott volna. Pedig te pontosan tudod, hogy már semmi nem ugyanaz. Nem tudom, ez jó-e. Nem tudom, szabad-e. Csak azt tudom, hogy először nem akarok rögtön választ. És ez talán jobban megijeszt, mint bármi eddig. - H.

"Megint úgy nézett rám. Úgy, mint aki fel akar falni. Ha tudná, hogy ilyenkor mennyire vonzó, hogy mennyi mocskos dolgot juttat az eszembe, ha érezné, hogy mennyire lüktet tőle az ölem, soha többé nem engedne be az órájára. Minden bizonnyal le kéne adnom, akár ki is csaphatnak. Vagy akár őt. Azt pedig nem élném túl. Szükségem van még rá, kell nekem ez a pár óra gyötrelmes gyönyör."

Két sebzett lélek találkozása, akik nem keresték egymást, de mindennél nagyobb szükségük van a másikra. Ashley épp egy új élet küszöbén áll: gyermeket vár, de a baba apja magára hagyta, elfutva a felelősség elől. Múltja árnyai - egykori fogvatartása és szülei elvesztése - továbbra is elkísérik, holott annak már nyolc éve. Taehyung öt éve gyászolja elvesztett feleségét, és azóta sem tudta visszahozni az életébe a fényt. Amikor útjaik keresztezték egymást, barátságot ígértek a másiknak, ám lassan olyan kötelékké válik, amely segíteni fogja őket a gyógyulásban. A bizalmat erőltetni nem lehet. De ha a szív megnyílik, még az abszurd is lehetségessé válik.