meg nem olvastam
105 cerita
Lelassulhatna az idő oleh Reithyia
Reithyia
  • WpView
    Membaca 478
  • WpVote
    Vote 21
  • WpPart
    Bab 12
Kisregény az Azkaban előtti hónapokról. A történet kicsit lassan indul be, és szorosan kapcsolódik több korábbi rövidebb ficemhez, főleg az ...és leendő keresztapa! című bigyómhoz, Enid (OC) miatt. A szokásos szereplőkön túl ezúttal a Rend-tagok közül is kölcsönvettem párat Jo nénitől - hát, a nevüket legalábbis, a személyiségüket biztos nem. Dorcast shippelem Benjyvel, ha ez esetleg zavar valakit, akkor jelzem a biztonság kedvéért. A regényke egyes fejezetei korhatárosak, lesz benne gyilkosság, erotikus tartalom, erőszak, fizikai viszonylag részletesen leírva, nemi említés szintjén.
Deal oleh outerspace_writings
outerspace_writings
  • WpView
    Membaca 796
  • WpVote
    Vote 82
  • WpPart
    Bab 7
Remus Lupin egy kétségbeesett fiatal felnőtt, akit, úgy tűnik, a sorsnak kedve támad megverni. Munkahelyéről kirúgták, albérletből pedig alaposan kitették a szűrét. Ennek tetejébe Svájcba kéne mennie repülővel, hogy Grindelwaldban meglátogathassa szüleit, kiknek még be sem vallotta, hogy biszexuális. A sorsa azonban teljesen más irányba indul, mikor a reptéren egy jóképű, fiatal srác alkut ajánl neki. Ezt elfogadva szinte gyökerestül változik meg az élete. Sirius Black elkeseredetten próbál ideiglenes partnert találni a kerti partira, melyre James, a legjobb barátja és öccse, Regulus minden évben meghívják Grindelwaldba. Már épp beletörődne, hogy újra a "Mikor lesz már végre pasid?" kérdést kell allandóan hallgatnia, mikor egy ugyanolyan reményveszett fiatalembert pillant meg , mint ő maga. Miután az idegen elfogadta az alkuját, nem is sejti, mennyire változik majd meg az élete. A STORY @Alice_lol_Reed ÖTLETE ALAPJÁN ÍRÓDIK. KÖSZÖNÖM NEKED A BORÍTÓT ÉS AZ ÖTLETET, ÉS, HOGY MEGÍRHATOM EZT A STORYT. :))) Imádlak <33
Beauxbaton Varázsló és Boszorkány képző Akadémia oleh de_la_bezumie_r_z
de_la_bezumie_r_z
  • WpView
    Membaca 181
  • WpVote
    Vote 3
  • WpPart
    Bab 5
Történetünk 2 szálon fut, egy rég elveszett szerelem újra találkozása és egy érdekes gyermek minden napjai Helyes írásért felelősséget nem válalok. 18+ dolgok lehetnek majd a történetben A cém és név választás nem a legjobb elnézést ezért.
Rólunk szól oleh Ivistory
Ivistory
  • WpView
    Membaca 106
  • WpVote
    Vote 5
  • WpPart
    Bab 4
Ebben a kötetben jellemzően egy fejezetes, romantikus boy's love történeteket fogsz találni Harry Potter karakterekkel. Lehetséges, hogy lesz olyan páros, aki elsőre érdekesen hangzik, viszont biztosítok mindenkit, hogy csak olyan történeteket engedek ki a kezeim közül, amik felvállalhatóak, olvashatóak és amivel maximálisan meg vagyok elégedve. Jó szórakozást!
Tattoo oleh Martina198pent
Martina198pent
  • WpView
    Membaca 1,623
  • WpVote
    Vote 134
  • WpPart
    Bab 4
Harry Potter tetoválónak áll. fiúxfiú
Könyv ajánló(HP) oleh Lola_viola
Lola_viola
  • WpView
    Membaca 8,910
  • WpVote
    Vote 239
  • WpPart
    Bab 14
Figyelem! Harry Potter fanfictionos könyvek lesznek. Minden féle ship, + karakterek.
Szürkéskék és smaragdzöld oleh Ivistory
Ivistory
  • WpView
    Membaca 69
  • WpVote
    Vote 5
  • WpPart
    Bab 1
Oneshot - egy fejezet "Mégis képtelen voltam nem őt fürkészni a perc minden azon pillanatában, amikor egy légtérben tartózkodtunk. Oly áhítattal figyeltem enyhén rózsaszín, húsos ajka rezdülését beszéde közben, ahogy formálja a szavakat, betéve ismerem arca minden szegletét, a két felső metszőfoga közötti apró rést, kecses orrán ülő vékony keretes, kerek, fekete szemüvegét, amely heves gesztikuláció közben sűrűn lecsúszott s amelyet vékony, zongorista mutatóujjával szorgosan feltolt. " A történet jelentősebben Draco érzelmeiről, legjobb barátja és édesanyja iránti szeretetéről és Harry-hez fűződő szerelméről szól. A történet nem függ össze se az eredeti könyvvel, se a filmsorozattal!
Az elllenségek kis titka oleh nemmindegy
nemmindegy
  • WpView
    Membaca 1,875
  • WpVote
    Vote 79
  • WpPart
    Bab 12
Hát így kezdődött el darry
A fogadás ára oleh amandabotos
amandabotos
  • WpView
    Membaca 29
  • WpVote
    Vote 0
  • WpPart
    Bab 6
Egy világ, ahol senki sem hetero. Egy fogadás, amit nevetve kötnek meg. Egy gyűlölet, amiről kiderül, hogy sosem volt az. Harry Potter és Draco Malfoy nem barátok. Soha nem is voltak. És pontosan ezért születik meg a fogadás: Harrynek közel kell kerülnie Dracóhoz. A terv egyszerű. Az érzelmek nem részei. Csakhogy a vágy nem kérdez. A közelség veszélyes. És vannak dolgok, amiknek ára van. Ez nem egy szerelem, amit választanak. Ez egy szerelem, ami megtörténik.
+4 lagi
A csíny elkezdve  oleh Vanda_Black
Vanda_Black
  • WpView
    Membaca 29,630
  • WpVote
    Vote 1,172
  • WpPart
    Bab 32
Ebben az erős túlzással "könyvben" oneshot-ok, képek, viccek meg a tekergős és Harry Potteres hülyeségeim lesznek, amiket sehova nem tudnék rakni, szóval itt vannak egy csokorban, mert nincs jobb dolgom, mint ilyeneket írogatni. Na jó ez egy hazugság! Ezer jobb dolgom is lehetne, de kit érdekel? Szóval ez olyan valamennyire baromkodós "könyv", de van egy teljesen hülyéskedős sztorim is. (Roxforti kabaré/ Szórakozás felső- mármint Weasleyfokon). Ha igazán vicces dolgokat akarnál olvasni, azokat ott találod. Remélem tetszeni fog! (Unalom ellen hatásos!) Cím és borító: tnd0225 El kell mondjam, érdekes számomra végignézni, hogy mennyit fejlődtem ez alatt a majdnem egy év alatt. Igazán nosztalgikus nekem és egészen büszke vagyok a változásra, mert szerintem a jó irányba mentem és persze van még rengeteg dolog, amit meg kell tanuljak, de büszke vagyok magamra. Igazán élvezem ezt és a kommentek a legeslegjobb dolgok a világon!