Kis egypercesek sorozata, réges-régi írások, amik annak idején a blogomból kimaradtak. Szeretem a ködöt. Szeretem a misztikumát, szeretek elveszni benne, szeretem, hogy elrejt, hogy senki nem láthat, ha én nem akarom. Szeretem, hogy sejtelmes, mégis valós, szeretem, ahogy lágyan beburkol. Szeretem, mert olyan, mintha egy mesében járnék, és szeretek egyedül lenni benne. Szeretem, mert ha belépek a birodalmába, minden elcsendesedik, és tisztán hallom a lelkem hangját.

Mindig hajnalban kezdődik. Gondolatok végeláthatatlan örvénye, és mégis összeáll valami egésszé. Kár, hogy egy összetört szív kellett hozzá, hogy rájöjjek, ezek az apró írások egy nap még sokat jelenthetnek. Pár perces kis olvasmányok, hátha akad még olyan ember rajtam kívűl, akinek a kimondatlan dolgok így nyernek értelmet.

Versek

Novellák a döntések mérgéről, amik higanyként kifolynak a szemgödörből, míg a múlt húsevő órái lassan csontig rágják a holnapot.