Olyan átlagos vagyok. Kajak, semmi különleges sincs bennem. Reggelente felkelek, megnézem magam a tükörben, hallatok egy ilyen 'bahhw' hangot, felöltözök, megint az a hang, de rúzsozás közben mindig elnevetem magam. Szóval abszolúte semmi. De milyen érdekes, hogy a szívem olyan hatvankilenc módon összetörhet. Nagyon nem átlagos.

-Ne kérd, hogy válasszak közületek! - nézek rá könyörögve. - Szeretem őt és téged is kedvellek! -Épp most választottál! - lemondóan sóhajt és leveszi a tekintetét rólam. -De, én... - kezdek magyarázkodni, de elhallgatok, amikor megcsóválja a fejét. -Szereted őt! Ennyi! Menj hozzá Angliába, engem pedig hagyj békén! - dühösen kirúgja maga alól a székét és kirohan a teremből. Az ajtó olyan erősen csapódik be, hogy belerázkódnak az ablaküvegek. Csak tudnám, hogy miért fáj ennyire...