Enci0622's Reading List
10 stories
✷ 𝐒𝐩𝐚𝐫𝐤‐𝐒𝐳𝐢𝐤𝐫𝐚﹝𝓒𝓱𝓻𝓲𝓼 𝓔𝓿𝓪𝓷𝓼﹞✷ BEFEJEZETT ✷ by Ladybady
Ladybady
  • WpView
    Reads 45,743
  • WpVote
    Votes 3,168
  • WpPart
    Parts 37
❝Te voltál, ki szikrát gyújtott máglyaszívemben.❞ -James Blunt ✴ A nagyapám mindig azt mondta, hogy a szerelemhez nem elég egy apró szikra, mert lángolnunk kell ahhoz, hogy a szenvedély, az a mindent elsöprő tűz éltessen és magasabbra emeljen minket minden eddig ismert halandó dolognál. Hiszen a szerelem varázslat, két ember elképesztő útja egy beteljesült álom felé. A síron túl is tartó szerelem pedig ennél sokkal több. Azt szimbolizálja, hogy két összeforrt lélek az elmúlást követően egyszerre támad fel, mint két főnixmadár a hamvaikból, majd hátrahagyva mindent, annak szentelik az örökkévalóságot, hogy szeressék egymást. ✴ *-Megakarlak csókolni.-suttogta az ajkaimra, miközben keze arcomra siklott, hogy hüvelykujjával gyengéden cirógassa bőröm. Lángoltam, úgy éreztem menten felgyulladok, ha nem csinál valamit rögtön. -Megteheted, egy feltétellel.-motyogtam, miközben kacéran a szemeibe néztem. Azok a gyönyörű íriszek nem hagyták, hogy valaha is elfelejtsem őket, és mindig visszahívtak magukhoz. Láttam bennük valamit, ami csak abban a szempárban volt meg az egész világon. -A kocsikulcsomat akarod, igaz?-húzódott szája féloldalas mosolyra, miközben fejével a hátunk mögött lévő autó felé biccentett. Tisztában volt vele, hogy odavoltam azért a csodáért, éppen ezért lepődött meg, miután tagadtam a felém irányuló kérdését. -Ha egyszer megcsókolsz, tedd meg többször is.-mosolyodtam el, az engem a pulthoz szorító férfi pedig megkönnyebbülten felkuncogott, majd nem tétlenkedett tovább...* Figyelem!: A könyv teljes mértékben az agyam szüleménye ezért nincs semmi valóságalapja a cselekményeknek! A történetben előfordulhatnak trágár kifejezések, felnőtt tartalmak, vér vagy erőszak. Kérlek, ezt vedd figyelembe, mielőtt olvasod! Köszönöm!
Mr Tomlinson /Befejezett/ by EsztyTomlinson
EsztyTomlinson
  • WpView
    Reads 66,125
  • WpVote
    Votes 2,565
  • WpPart
    Parts 43
Louis Tomlinson fanfiction :) Biztos te is elképzelted már unalmas tanórákon, hogy az egyik 1D srác a tanárod... Emily Green a szülei válása miatt Doncaster-be kerül, ahol beiratkozik az ottani iskolába. Már rögtön első nap remek barátokra lel, de vajon ki az a különleges személy még, aki felkelti az érdeklődését? Aki tiltott számára, mégis minden pillanatban róla ábrándozik? Ha tudni szeretnéd kövesd nyomon a történetet! ;)
R U Mine? by Hjzr_Bia
Hjzr_Bia
  • WpView
    Reads 42,630
  • WpVote
    Votes 2,456
  • WpPart
    Parts 19
Egy lány aki nem igazán van magával tisztában. Csak annyit tud, hogy gyerekkora óta szerelmes egy olyan srácba, aki eddig nem igazán vette észre, de most felbukkant az az eshetőség is, hogy a fiú direkt hagyta figyelmen kívül az érzéseit. Egyenlőre titok hogy miért... A lány bonyolult kapcsolatba került egy tanárával, az ügy lezárult, ám amit senki sem tud, hogy a lányt nem csak testileg, de lelkileg is bántalmazta. Stacy -a lány akiről ezidáig szó volt, erős, erősebb mint bárki. A fiú nélkül egyedül kell megküzdenie a démonjaival, amik eléggé meggyőzőek tudnak lenni, ha hagyja. Egy srác, aki szülők és család nélkül nőtt fel. Nem hiszi, hogy szeretetre méltó, ezért lök el mindenkit maga mellől. Nehéz, gyötrelmes küzdelmek árán kikerült a Round-ról, az árvaházból, és a saját poklának hitt helyről. Családot szerzett magának, és mivel ők az egyetlenek számára, vigyáz rájuk. De a Round újra meg újra beszippantja, és belátja, hogy ebből soha nem lesz kiút. Bonyolult, viharos érzései vannak Stacy felé, és mintha minden rendben lenne.. De felbukkan egy lány. Egy lány akit soha nem ismert. És összekuszál mindent. Michelle és Jimmy történetét megismerhettük már, de most Stacy és Oliver következik. Mi történik Stacy bátyjával? Miért lézeng depressziósan az anyja? Ki az a lány aki felbukkant Oliver életében és mindent romba döntött? Mi lesz Jesse-vel és Beatrice-szel miután bekövetkezik az, amire senki sem számított? Michelle és Jimmy továbbra is együtt maradnak? Jeremy megmenekül egy "túl jó" lánytól?Stacy és Oliver vajon belátja, hogy csak úgy uralhatják a káoszt ami kialakult, ha először megoldják a kettejük között lévő bonyodalmakat? Minderre választ kaphattok a történetben:) A Flares c. Történet második évada. Oliver és Stacy története.
Bizalmatlan Párok Köre | ✓ by PCStefany
PCStefany
  • WpView
    Reads 366,712
  • WpVote
    Votes 21,107
  • WpPart
    Parts 11
Mi is a legfontosabb egy kapcsolatban? A hűség? A kitartás? A szeretet? Vagy a bizalom? Nos, Avery és Sam életében egyszer csak megszűnt létezni ez a pár fogalom. Pontosabban, Samuel a földbe tiporta őket. A végzős év után a kapcsolatuk kudarcba fulladt, de annyira, hogy Avery szíve szilánkosra törött, a fiú pedig sosem tudott utána a szemébe nézni. Szilveszter éjszakája. Ismerős, nem? Most sem alakult minden úgy, ahogy szerették volna, de annyira, hogy a kapcsolatuknak is véget vetett ez az este. Ám a fájdalmas szakítás után az egyetem még is csak ott kavar bele az életükbe, ahol csak tud, és kell, és akaratlanul is egymás közelébe hozza őket. Averyt ugyanis nem veszik fel a kollégiumba, Sam pedig véletlenül pont lakótársat keres az apartmanjába. Így hát a fiú mindent megpróbál, amivel megmelengetheti újra Aves jéggé fagyott szívét. Még az olyan elcsépelt dolgokat is, mint a párterápia. Kettejük harca újra megkezdődik egymás ellen, és egymásért. [ ♡ ♡ ♡ ] Első rész: A Szüzek Köre (Érdemes elolvasni ezelőtt, mert így a folytatás nem mindig érthető) (c) @PCStefany -Wattpad; 2016-2017.
Mr. Tomlinson's little daughter /Befejezett/ by EsztyTomlinson
EsztyTomlinson
  • WpView
    Reads 196,918
  • WpVote
    Votes 10,446
  • WpPart
    Parts 48
Louis Tomlinson elvesztette feleségét, de az ő kis csodája meg maradt neki. Elizabeth Tomlinson egy tüneményes öt éves kislány, aki nagyon szereti az apukáját. De akkor Louis miért löki el magától Lizzy-t? Miért nem foglalkozik vele? Katherine Cox, 22 éves, és épp új állást keres magának. Mindig is imádott a gyerekekkel foglalkozni. Ha megkapja az állást, ő tud majd segíteni, hogy Mr. Tomlinson ne hanyagolja el lányát? Vagy arra a sorsra jut, mint az előtte lévő bébiszitterek? Lizzy a zárkózott, csendes kislány képes lesz megnyílni neki? Ha szeretnéd tudni, tarts velük... :)
Hozzám tartozol• FF by vkiss06
vkiss06
  • WpView
    Reads 43,817
  • WpVote
    Votes 1,994
  • WpPart
    Parts 51
Petra egyszerű egyetemistaként tengeti mindennapjait, egészen egy augusztusi reggelig, amikor minden megváltozik. Mondhatni fenekestől felforgatják az életét. ▲▼▲▼▲▼▲▼▲▼▲▼▲▼▲▼▲▼▲▼ - Ismerlek? - vontam fel a szemöldököm. - Te nem ismertél fel? - döbbent le teljesen.
Apja lánya [H.S.] by lirry-luen
lirry-luen
  • WpView
    Reads 120,543
  • WpVote
    Votes 4,901
  • WpPart
    Parts 40
Egy újabb turné, de most már jön a lányom, Sally is. De mivel nincs aki folyton tudna vigyázni rá, felbéreltünk egy bébiszittert. Vagy ő több annál? Best: #9 (2017.03.22.)
A Lány Az Oviból(Cameron Dallas) by Bolond
Bolond
  • WpView
    Reads 217,598
  • WpVote
    Votes 11,191
  • WpPart
    Parts 31
Zoe és az új kissé csonka családja Kaliforniába költözik. Na és ki nem találjátok kivel találkozik az oviban? Hát persze hogy Cameronnal. Na de itt hogy folytatódnak a dolgok és hogy bónyolódik Zoe családjával a helyzet?
A lencse mögött {Befejezett} by SkylerD1
SkylerD1
  • WpView
    Reads 371,866
  • WpVote
    Votes 23,781
  • WpPart
    Parts 61
Megváltozhat egy egész élet pusztán egy nap leforgása alatt? Vicky Milton, a saját bőrén tapasztalta meg hogy a válasz igen. Nem volt másra szükség, mint egy találkozásra egy közel se hétköznapi személlyel, egy telefonra és néhány félreérthető pillanatban elkapott képre melyek nyilvánosságra kerültek. Vicky nevét napok leforgása alatt ismerte meg az egész világ, viszont legnagyobb sajnálatára nem úgy és nem abban az értelemben, mint eredetileg szerette volna. És ezután már nem volt megállás, belekeveredett a hírnév körhintájába melyből nem lehet menetközben kiszállni és az ismertséggel járó gondok, nélkülözések mellett még saját érzelmei is aljasan hátba szúrták. „És hogy mi a legbosszantóbb ebben az egészben?! Hogy mindez egy hülye telefon miatt történt!"