Select All
  • Daddy ➢ hes
    2.4K 197 9

    Az nagy szó, ha egy gyereket nevel valaki. A gyerek elkezdi figyelni azt a felnőttet, apróra szétszedni a jellemét, próbára tesz, mennyire lehet neki hinni, bízhatik-e benne, igaz ember-e vajon? S ha olyan, amilyennek remélte, egyszeriben úgy érzi, megtalált valakit, akit már régen keresett. [16. 10. 28 - ...]

  • Explosions - H.S.
    17.1K 631 45

    Vannak emberek, akik megtalálják a boldogságot és örökké velük is marad. Vannak emberek, akik sosem találják meg. S végül vannak emberek, akik megtalálják, egy ideig boldogok, majd mindent elveszítenek. Én is közéjük tartozom. Boldog voltam, szárnyaltam. Azt hittem örökké tart. Viszont tévedtem. Semmi sem tart örökké...

    Completed  
  • Isteni csetepaté (P.J. FF)
    13.8K 867 19

    Mekkora botrány lehet abból, ha kiderül, hogy egy római és egy görög isten együtt volt? Ráadásul még gyermekük is született! Nelina Deam már pólyás kora óta a Félvér Táborban él kitaszítva, mert senki nem ismerte el. A Nagy Házban lakik egyedül egy bizonyos kentaurral és egy iszákos istennel, napjai a monotonitás...

  • Az elveszett iker, két tűz között ~ BEFEJEZETT ~ (Harry Potter Féleség)
    123K 5.8K 32

    Híres voltam, s most mégnagyobbá váltam egy jel miatt. Inkább mondhatnám tetoválásnak mint jelnek. Gyönyörű főnixmadár. Élő, táncot jár a karomon valahányszor csak rápillantok. S mégis, ez a gyönyörű táncoló madárka megváltoztatta az életemet. A nevem Araya Poller, vagyis... eddig azt hittem, hogy úgy hívnak. Majd am...

    Completed  
  • Különleges képességek /BEFEJEZETT/
    137K 7.8K 39

    Álmodoztál már arról, hogy természet feletti képességed van? Gondolatolvasás, telepátia, telekinézis, jövőbe látás? Jessica Collins élete nem hétköznapi. Képessége a telekinézis. Az élete 180°-os fordulatot vesz, amikor találkozik Cody Benedictel. A két fiatal élete összeforr egy váratlan kaland miatt. Ha kíváncsi vag...

  • Egy Isten markában (BEFEJEZETT)
    201K 15K 37

    **Ki kell emelnem, hogy ezt a könyvet nulla tudással írtam és jelen helyzetemben nem ajánlanám senkinek. Ha mégis el akarod olvasni, akkor kitartást! 🥰** 3019 -et írunk. Istenek uralkodnak a kontinensek fölött. Valamilyen genetikai okok miatt az összes ember barna szemmel születik, de hirtelen csoda történik. Egy as...

    Completed   Mature
  • SzJG 9. A folytatás
    32.4K 718 12

    Miután Reni és Cortez kiköltöztek Párizsba a történet nem ért véget, sőt! Még csak szinte el sem kezdődött. Reni és Cortez hogyan éltek tovább? Lett-e gyerekük? Mi lett Virágékkal? Na és Kingákkal? Ebből a könyvből megtudjátok. Ez a sztori C és R gyermekének a szemszögéből lesz írva. Tartsatok velem és egy fenomenális...

    Mature
  • Cortez húga -Az SzJG 2. Nagymenője
    274K 12.8K 55

    "....Tegnap ugyanis Magyarországra költöztem rég nem látott nagyszüleimhez és bátyámhoz azzal a céllal, hogy én is Cortez iskolájában kezdjem középsulis éveimet..." A nevem Antai-Kelemen Eliza, és 15 éves vagyok. Szó szerint új életet kezdtem, amit eleinte kicsit nehezen viseltem, de mostanra egészen megszoktam. Sőt...

  • Just like you |L.T.|
    884 93 7

    "-Hazudtál!-rivallt rám-Semmivel sem vagy különb mint a többi! -Ebben most kurvára nincs igazad.-mondtam kissé szomorkásan lekezelő hangneme miatt-Én is csak olyan vagyok mint te.-néztem a szemébe őszinte tekintettel"

  • A boxutca hercegnője (Jenson Button Fanfiction)
    18.2K 657 21

    Jenson Button a forma 1 angol bajnoka akarata ellenére vonzódni kezd nővére nevelt lányához. Vajon, hogy fogadja a környezet és mit tesz a bajnok? A boxutca hercegnője Eliza és Jenson románcát meséli el. Nem nagy dolog, de számomra hatalmas elismerés: 2022. 01. 23. - #5 IN FANFICTION 2018. 09. 08. - #74 IN FANFICTION

    Completed  
  • A SZÍVTELEN
    4.6K 334 7

    Az Örökbefogadott folytatása Èdesanyám szülésben èletèt vesztette. Apám, az ivászatba folytotta bánatát. Egyedül maradtam. Egy szívtelen gyermek, akinek nem volt gyerekkora. Logan a nevem ès fősuliba megyek, de nem akármelyikbe. Egy lány, ki újra èlesztheti a szívem? Vagy mègsem?

  • Make A Wish L.S
    109K 7.3K 57

    Történet egy fiúról, akit az apja megutál, mert más mint a többiek, és a suli legmenőbb pasijáról, akiröl senki-talán még saját maga sem tudja hogy nem a lányokhoz vonzódik. Minden egy hülye szülinapi kívánsággal kezdődik, ami által Louis élete kerekestül felfordul. Megismeri Harryt, akivel az első pillanattól kezdv...

    Mature
  • Az eltitkolt testvér (HP.ff)
    7.3K 443 10

    Mindig is akartam írni egy HP. sztorit csak sosem volt ihletem. De most végre van és ezt leszeretném írni nektek. A helyesírási hibákért előre is bocsánat mindenkinek. 🏆 #7 betegség

  • Stay By My Side (Hermione Granger és Draco Malfoy) Fordítás
    417K 18.8K 55

    - FORDÍTÁS - Az újonnan iskolaelső Hermione Granger visszatér Roxfortba, hogy befejezze a végzős éveit Harry és Ron nélkül. Lelkesen vár egy stresszmentes évre, de a boldogsága teljesen összeomlik, amikor Draco Malfoyt is iskolaelsővé teszik. A fiú kívülről ugyanaz az arrogáns, kegyetlen, önző személy, mint, akit a...

    Completed   Mature
  • I love you dangerously | BEFEJEZETT |
    136K 5.4K 31

    "Szeretlek Hermione .-suttogta élete értelmének.-Veszélyesen szeretlek.Örökké szeretni foglak." Amikor két ellentétes pólusú mágnes közel kerül egymáshoz összeolvadnak.Egyszerű fizika. Két mágnes. Akárcsak Rómeó és Júlia. Ellenséges családokból származtak,mégis egymásra találtak. Vagy vegyünk példát Draco Malfoyról...

    Completed  
  • ᴋɪʀáʟʏɪ ᴘáʀᴏꜱ [ᴴᵁᴺ] |✓|
    113K 4.7K 23

    "-Na, mivan Malfoy, elvitte a hipogriff a nyelved? - kérdeztem közelebb szállva a rémült szőkéhez. Képtelen voltam visszafolytani a vigyort. Nem sokszor látni a Mardekár hercegét ijedtnek. Valószínűleg még vigyorogtam volna ott egy darabig, de ekkor megjelent egy csapat dühös diák. -Na, jó. Itt az ideje angolosan távo...

    Completed  
  • Citromfa •N.H.•
    10.3K 114 17

    (+18) -Hívj Apucinak! -nyögte halkan az ágynak nyomva engem, újból ajkaimra tapadva. Egy határozott mozdulattal ellöktem magamtól, de csak annyira, hogy a szemébe nézhessek. -Szeretnéd, mi? -kaján vigyorra húztam nyáltól csillogó szám, majd erősen a hátába martam éles körmeimmel. Apró nyikkanást hallatott, mire a fülé...

  • Gyönyörű tévedés - Szalai Ádám
    34K 1.5K 22

    A Legszebb tévedés folytatása. sᴢᴏʙᴏsᴢʟᴀɪ ᴊᴀ́ᴢᴍɪɴ ᴇ́s sᴢᴀʟᴀɪ ᴀ́ᴅᴀ́ᴍ ᴛᴏ̈ʀᴛᴇ́ɴᴇᴛᴇ́ɴᴇᴋ ᴋᴏ̈ᴢᴇʟ sɪɴᴄs ᴠᴇ́ɢᴇ "-Tudod, az, mikor kitartasz valaki mellett tűzön - vízen át, és megadnál neki mindent, mindegy, hogy az milyen áldozatokkal jár, az a szerelem - kezdtem el egy mosollyal és valamiért a szerelem szónál Ádámra gondo...

    Completed  
  • Legszebb tévedes - Szalai Ádám
    54.7K 2K 22

    ᴍɪɴᴅᴇɴ ɪᴛᴛ ᴋᴇᴢᴅᴏ̋ᴅᴏ̈ᴛᴛ „-Jázmin, várj egy kicsit - nyúlt a karom után, de azonnal elrántottam a karomat és a kezeimet összefontam melleim alatt míg a fejemet kissé oldalra billentettem. ¬-Szeretlek! Szeretlek boldognak, nyugodtnak és gondtalannak látni - felém lépett és kihúzta a kezemet, hogy a mellkasához szorítja m...

  • Last Game? |HU| 18+
    778K 17.8K 44

    **-Ahpuci...Nhagyon kérlek...- néztem gyorsan emelkedő mellkasom majd egy könyörgő pillantást vetettem Harryre. -Ahj Baba. Annyira aranyos vagy így... Annyi mindent tudnék tenni most veled. Kis ártatlan. Legszívesebben most azonnal leteperném ezt a kis tested.- nézett kikötözött testemre. -Akkor tedd. -ziháltam. -Fr...

    Mature
  • Ha találkoznék apuval...
    16.2K 925 13

    Ha anyu megtudná...folytatása. Aki olvasta a sztorit az érteni fogja. Ha azt nem olvastad akkor rajta mert a Ha találkoznék apuval... csak akkor fogod érteni. Mert az árulás már megtörtént a titkok pedig színpadra léptek. -Mond Rivaille mit teszel ha kiderül az én kis titkom?(Christa)

    Completed   Mature
  • Chica (H.S) •Befejezett•
    207K 9.5K 68

    "-Chica.-suttogta. Megforgattam szemeim. -Ne hívj így.-mondtam miközben próbáltam tőle a legmesszebb csúszni de mivel az ágy szélén feküdtem nem lett belőle több mint pár milliméter. -Szeretnélek kiengesztelni.-suttogta még mindig. Fújtam egyet. -Nem kell. Csak hagyj békén.-hunytam be erősen szemeim. ...

    Completed  
  • MY STEP UNCLE ~ {H.S.}
    2.3K 86 10

    Egy lány története aki halálosan szerelmes lesz a saját (mostoha)nagybátyjába. A sztori az én perverz fantáziámra épül. Mindenki saját felelőségre kezdjen bele.

    Mature
  • Patience》S.M.《 {{✓Befejezett❤️}}
    60.2K 3.3K 38

    Tessa élte a boldog életét míg egy nap Shawn fenekestül felforgatta azt. A lány sok mindenen megy keresztül miközben próbálja megvalósítani álmát. Vajon sikerül mindent helyre hozni és minden kibontakozik majd? Olvasd és kiderül. 2017.12.16. #58 in fanfiction😍❤️ 2017.12.18. #53 in fanfiction🎉🚨 2017.12.22. #40 in fa...

    Completed  
  • Az élet nem csak csillogás ( S.M.)
    21.9K 1.1K 14

    Shawn Mendes élete nem csak a csillogásról, vörös szőnyegről, interjúkban szereplésről és éneklésről szól. Ugyanis 20 évesen mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy 8 hónapos kislányát egyedülálló apukaként fel tudja nevelni és szülőként ne mondjon csődöt. Kate Graham 4 hónapja fejezte be az egyetemet mint gyerm...

  • Újra(Louis Tomlinson FF.)/Átírás alatt../
    5.5K 238 13

    Sziasztok! Mary Patricia Angel vagyok. Ja, és gyereket szültem Louis Tomlinson-nak! Mi a helyzet? Helyenként csúnya szavak, felnőtt tartalmak is előfordulhatnak. Minden jog fenntartva.

  • Bántalmazot vagyok, igen!
    57.3K 2.7K 40

    Lia eddigi élete: Sok kapcsolatfajta létezik, vannak veszekedős párok, vannak romantikusak, se veled se nélküled kapcsolatot folytatók. Emberpáronként, más-más kapcsolatok. Az én kapcsolatom is elég érdekes, de nem bánom, és nem is titkolom. B.D.S.M lány vagyok, és nem szégyellem. Én akartam az lenni, olyan közösségb...

    Mature
  • Az Örökbefogadott
    169K 5.6K 64

    *Átírás alatt* Hanna egy fiatal lány, aki a nagyszüleivel èl, akik minnèl előbb meg akarnak szabadulni az unokájuktól. A lány útját keresztezi egy règi szerelem. De Hanna inkább a nevelő apja iránt táplál èrzelmeket. Hannát suliból suliba rángatják, így nem felyezhetett be egy iskolát sem. De mèg így sem adja fel. Dol...

  • Teach Me Daddy √ Mr.Way
    142K 3.3K 13

    'Szembefordult velem. Csillogott a szeme. Hirtelen megmarkolta két kézzel a fenekem és még közelebb húzott magához. -Amik az én óráimon történnek -hajolt oda fülemhez- azokat nem mondhatod el senkinek, mert nagyon el leszel fenekelve kicsi lány. -harapott egy aprót a fülcimpámba.' #49 - Romantikus #1- me haha ❗FIGYE...

  • [HUN:+18] Apuci-Detto Drog
    129K 1.8K 7

    "Na és ez a büntető szoba..-mondja majd végig nyalja felső fogsorát.-Ha rosszul viselkedsz majd akkor itt foglak megnevelni.-E-ezt, hogy é-érted??!" Főszerepben: Bonnie Johnson és Daniel Gold avagy "Neked csak Mr. Gold!!" +18! SAJÁT FELELŐSSÉGRE! Ui!--->SAJÁT TÖRTÉNET!