Bianca Morgan élete nem hétköznapi. Garnélát ebédel, egyenruhát hord, évente egyszer találkozik a családjával, és nem mellesleg, az apja a Pentagon vezetője. A tizenhét éves lány így egy titkos svájci magániskolába kényszerül, elzárva a világtól, és annak minden veszélyétől. Noah Connor a tipikus értelemben vett rosszfiú. Verekszik, dohányzik, és a napjait az utcán tölti. Múltját egy sötét titok árnyékolja be, amit sosem oszt meg másokkal, mégis, apránként zúzza porrá a lelkét. Amikor a Csillagfény Magániskolába megérkezik Madison Foot, az új diák, egyenesen a külvilágból, teljesen felbolygatja a tanulók, de leginkább Bianca életét. Az újonc a zajos Manhattan-ből lett Európába taszítva, új színt hozva ezzel az ottani, szürke hétköznapokba. Vajon mi történik, ha Bianca nyolc év után ismét kilép a veszélyektől hemzsegő valóságba? Noah megérzi a lány tapasztalatlanságát, és szíves-örömest használná is ezt ki. Mi lehet az oka annak, hogy visszafogta magát? Alakulhat ki egyensúly tűz és víz között?

Sok ember jön velem szembe nap mint nap. Hosszasan megbámulnak, de aztán gyorsan el is mennek onnét. Nem is sejtik, hogy én hányszor mentettem meg őket a pusztulástól. Az első pár alkalmat még számoltam, de belefáradtam egyhamar. Egy köszönöm-öt azért megereszthetnének a Láthatatlan Nőnek, aki további hat ember társaságában sorra kiírt idegen fajokat, akik éppen gyilkolászós kedvükben vannak. Nem nagy dolog, csak egy szó. Hiába írnak az újságok hetente cikket rólam és a csapatról, ha meglátnak minket az utcán ránk se hederítenek, esetleg rosszalló tekintettel arrébb osonnak. Talán elfelejtették, ki mentette meg őket egy atombomba pusztításától? Vagy, hogy ki akadályozta meg azt, hogy Firenzét elárasszák a jégóriások? Csak egy apró kis gesztust kérnék, amiért miattuk el kellett engednem a férfit, akit szerettem. Csak egy "köszönöm". Nem sok. Tényleg.