Ez a történet egy bizarr kérdésből indult ki, mégis szép végeredményre jutott. A kérdés: mi lenne, ha a szokásos álmainkból való felébredéshez hasonlóan, az emberi életünkből is felébredhetnénk, rádöbbenve, hogy a tényleges valóságban sokkal nagyobb, okosabb és nemesebb lények vagyunk, mint a megszokott mindennapi éberségünkben? Az eredmény: Ozirisz - egy természet adta isten, egy istenadta természetben. Pontosabban egy evolúció útján létrejött félisten, egy furcsa, földönkívüli vadvilágban. Ozirisz fő tulajdonságai, hogy akkora, mint egy világítótorony, és elméjének hihetetlen erejével képes egész világokat teremteni, a hibernációs időszakainak álmaiban. A "könyv" fő hibája pedig, hogy nem igazán van cselekménye. Ez a rövid iromány leginkább talán a sci-fi "hard science fiction" alműfajába tartozik, mivel a lehetetlent a lehető legnagyobb tudományos hihetőséggel próbálja előadni. Ismerteti egy elgondolkodtató, fiktív életforma minden lényegi, emberfeletti tulajdonságát, nyolc tömör részben, ámde a vége SZÓ SZERINT egy világnyi elképzelni valót hagy az olvasóra. Régóta tervezek írni egy második részt (melynek nagyjáboli tartalma talán már az eddigiekből is kitalálható), de még nem találtam meg a motivációt. Egy nap talán meglesz a Földön zajló folytatás, az majd igazi, elegáns sztorivá fogja kikerekíteni. Addigis kívánok kellemes ismerkedést Ozirisszal! :) (A borítón használt festmény készítője: http://abiogenisis.deviantart.com/)

Egy vándortörzs arra kényszerül, hogy a titokzatos Istenek egyik Szentélyében vészelje át a telet. A bolygót leigázó a lények azonban kegyetlenek és ravaszak - a misztikus építmény olyan titkokat és csapdákat rejt, amikre nem voltak felkészülve. A Szentély volt az egyik novellám, amit a 2020-es Preyer pályázatra küldtem be, azonban diszkvalifikálták, mivel nem teljesen sci-fi. Egyetértek velük, ennek ellenére elégedett vagyok vele; öt bétaolvasómból négynek nagy kedvencévé vált, míg az ötödik teljesen kiakadt a végén. Egyetlen, hosszabb fejezetből áll, terjedelmét tekintve belül van az általános novellaversenyekre szabott 40.000 karakterkorláton (szóközökkel).

Kávézás közben mi sem jobb, mint néhány érdekes, kérdéseket felvető gondolattal indítani a reggelt. Egy kicsit politizálunk, egy kicsit filozofálunk, egy kicsit elmerülünk egy szebb, utópisutikusabb világban, mely valójában a saját világunk síkján is ott van. Megmutatom.

Alicia egy egyszerű kertészlány Lucius herceg udvarában, akinek az életét a rózsák gondozása tölti ki. Egyik nap Lucius a kertben sétál és megpillantja a legszebben nyíló virágot a rózsák között, aminek értékét még maga sem tudja felbecsülni. A leszakajtott fiatal hajtásnak törődésre van szüksége, hogy eredeti pompáját megőrizze, azonban a szívtelen herceg képes ezt megadni neki? Hisz csak szívtelen emberek tépnek le virágot a következmények vállalása nélkül...

"Mortuus est, qui fuit; qui est, vivus est." "Halott, aki volt; aki van, élő." Mi pedig már egyikek sem vagyunk. Visszajöttünk, de megtörtünk. Reménytelenül vánszorgunk azokon a pontokon keresztül, amik emlékezetünkben megmaradtak, és aztán elhagyjuk őket. Nem tudunk visszatérni. Már sehová nem tartozunk. A véget jelentő drótkerítés markából már kimentettek minket, de a valóság burka megfojt bennünket. Nyomorúságos világunk kitárult, de az egyedüliség megmarad. "Füstös mályvaszín az ég. A levegő nem más, mint sűrű szmog. A dér csak lecsorgott valóság, megködösödött hószitálás. A latyak fagy. A jég nem csúszik. Nem alattam. És az egész világ csak egy mindennél igazabb álom." Szerelmes novella egy, a holokauszt miatt kedvesétől elszakított szerelmesről. Ihlette: Esti Kornél - Akik élnek; Szólíts a neveden

Habár nem érezte, a mágia mindig ott folyt az ereiben. Althea sokáig egyedül élt, mikor egy ismeretlen férfi magához fogadta őt az utcáról és alávetette őt szigorú taníttatásának. Azonban a békés napok sem tartottak sokáig, vajon mit tesz Althea, ha a világa megsemmisül? Ha minden, ami eddig kedves volt számára nincs többé? Nincs más választása, harcolnia kell. Az állhatatos lány utazása a világban, amint megismerkedik a mágiával, különféle lényekkel, és a szerelemmel.

Nora New Yorkba költözik anyjával, Rebeccával. Az új környezet és az új ház is teljesen szokatlan a 16 éves lány számára, akit özvegy édesanyja egyedül nevel. A történet folyamán fény derül éveken át gondosan őrizgetett titkokra, valamint a házban folyó paranormális dolgok megmagyarázására is sor kerül. Megtudhatjuk hogy éli Nora a szürke mindennapjait, valamint bepillantást nyerünk az ő és az édesanyja múltjába is. Ám a bonyodalmaknak még nincs vége, hiszen egy különös idegen feltűnésével minden fenekestül felfordul. Vajon a család kibírja-e majd a nehéz megpróbáltatásokat? Megoldódik-e majd minden rejtély?

A történelem megváltoztatásához valamikor elég csak egy egyszerű homokszem is. De valamikor már egy egész nemzeten múlik valaki sorsa. Egy közönséges ember ahogy a harc szörnyű mezejére csöppen rájön, hogy életével is fizetne a szabadságért, ami bár véres, de édes. A könyv igaz történet alapján írodik.(de legtöbbször a saját fantáziám áldozata lesz ;)

Az Ikran nevű bolygón két férfi hatol be a dzsungelbe, hogy megtalálják egy lezuhant űrhajó roncsait. Útközben számtalan veszély leselkedik rájuk, és csupán egymásra számíthatnak, ha túl akarják élni a kalandot... Ez a kisregény a nemrég megjelent Kolónia című könyvemhez kapcsolódik, de önálló történet, csupán ugyanabban az univerzumban játszódik, akárcsak korábban a NYÍLT VÍZEN című történet.