KovacsAthene's Reading List
9 storie
THE CHALLENGER di Suzume2Moon
Suzume2Moon
  • WpView
    LETTURE 6,307
  • WpVote
    Voti 522
  • WpPart
    Parti 62
"A gondolataim elcsendesednek, ahogy hátrálok két lépést, a szemem már a labdán. Most nem számít az éhség; nem számít, hogy Rin ki tudja merre, kivel focizik épp; nem számít, hogy a gyomrom enyhe, de folyamatos görcsben áll a lebukás miatt, amióta csak betettem ide a lábam. Semmi sem számít, csak én vagyok és a labda, a lelkem fekete-fehér tükörképe." Itoshi Mei előbb tudott focizni, mint beszélni. Egy jogi kiskapunak köszönhetően az iskolája fiúcsapatában játszik, a bajnokságban pedig csak néhány gól a lemaradása ikerbátyja, Itoshi Rin mögött. Aggresszív, öntudatos és tehetséges játékával már rég helyet kapott volna az U20-as válogatottban, ha fiúnak születik, így azonban csak a középiskolás meccsek várnak rá, mielőtt tizennyolc évesen végleg ki kell lépnie a férfi futball világából. Amikor azonban tudomást szerez róla, hogy edzője egy titokzatos kiképzőprogramba regisztrálta a bátyját, kiharcolja magának, hogy ő is elmehessen. Így kerül a Blue Lockba, kétszázkilencvenkilenc fiú közé, ahol jóval nagyobb problémákkal is meg kell küzdenie, mint az álneve megszokása és az egyedül zuhanyzás. A képességeit ugyan elismerik a pályán, a csapatmunka azonban nem tartozik az erősségei közé - ez pedig hatványozottan igaz, amikor több, magához hasonló őstehetséggel kellene együtt dolgoznia. Miközben pedig makacsul küzdi magát egyre feljebb a rangsorban, Itoshi Sae legyőzésének képét időnként zavaros, sosem tapasztalt érzések homályosítják el. A kérdés már csak annyi, hogy a versenyszelleme vagy a szíve kerekedik felül egy ilyen kiélezett helyzetben, ahol a fiú, akibe vesztére szerelmes lesz, az egyik vetélytársa - ha nem a legnagyobb. Az esetleges, más fanfictionokhoz való hasonlóság csupán a véletlen műve. Minden jog Kaneshiro Muneyukit illeti.
Stalkers🔞 di ComicBook-Lover
ComicBook-Lover
  • WpView
    LETTURE 5,662
  • WpVote
    Voti 616
  • WpPart
    Parti 45
Mi történik, ha két őrült zaklató (yandere) egymásba szeret? !!!18+!!! !!!A képregény nem az én tulajdonomban áll, ez csak egy rajongó fordítás!!! Webtoonon megtalálhatjátok az eredeti változatát ( angolul )!!🤗
Menny és pokol örököse, BNHA di FTartemis
FTartemis
  • WpView
    LETTURE 668
  • WpVote
    Voti 56
  • WpPart
    Parti 4
Pénelopé és Athéné egy testvér pár, bár a képességük nagyban különbözik egymásétol és még a saját személyiségüktöl is, vajon hogy fogják fogadni a lányokat az U.A-ban? és milyen fejleményekkel kell majd szembesülniük? -ezt a sztorit a nővéremmel iirom, remélem tetszeni fog-
A középkorban ragadva di gothlolita199999
gothlolita199999
  • WpView
    LETTURE 22,961
  • WpVote
    Voti 1,110
  • WpPart
    Parti 62
Shiokawa Kazumi egy 18 éves lány. Szüleivel még gyerekkorában külföldre költöztek. Azóta alig voltak japánban, így a lány nem sokat tud az ottani kultúráról. Majd az érettségije után japánba látogatnak, nagyszüleihez. Ott egy fesztiválon, felfigyel egy shinto szentélyre. Különös érzés keríti hatalmába, úgy érzi, van ott valami, ami rá vár. Belépve észrevesz egy régi kardot, a szentély szent tárgyát, aminek látványa ellenálhatatlan vágyat ébreszt benne, hogy megérintse. Az igazi furcsaságok ez után kezdődnek, ugyanis Kazumi hirtelen már nem is a szentélyben, hanem a középkorban találja magát. Vajon milyen kalandok várnak rá ebben a számára ismeretlen világban? Haza fog jutni valaha? Vagy, ami még fontosabb.. haza is akar majd térni? Ez egy Inuyasha fanfiction. A történet szorosan követi majd az anime sztoriját, csak ezúttal Sesshoumaruék szemszögéből. Azon belül is egy saját karakter főszereplésével. 2022.03. - A történet bizonytalan ideig szünetel. Kicsúsztam az időből, és egyelőre nem halad a folytatás, nem szeretnék összecsapott részeket felrakni 2 havonta. Próbálok haladni jó néhány résszel előre, hogy utána úgy rakhassam fel őket, ahogy szeretném. 2022.08. - A szünetnek remélhetőleg vége, de még ígyis valószínűleg csak havi egy részt tudok felrakni. Aztán meglátjuk:)
Az Uchihák játéka di madelinemontana
madelinemontana
  • WpView
    LETTURE 287,566
  • WpVote
    Voti 8,393
  • WpPart
    Parti 129
A történet írónője: Darklady94 Facebook: https://www.facebook.com/Darklady94-185472158316232/ Néhány részben előfordulhat 18+ tartalom! Figyelmeztetések: idegen nyelvi elemek, Kínzás, Lemon, Nemi erőszak, Spoiler, Szereplő halála, Trágár beszéd Minden jog fenntartva! Elért helyezések: #1 - Testvér #1 - Álom #9 - Akció #7 - Anime #5 - Dráma #3 - Naruto
Bad Heiress :MANHWA: - hun di hotakamei
hotakamei
  • WpView
    LETTURE 21,780
  • WpVote
    Voti 1,671
  • WpPart
    Parti 54
ha érdekel, h miről szól akkor olvasd el*.*
Átlátszó (HP fanfic) di 0galaxygirl0
0galaxygirl0
  • WpView
    LETTURE 18,553
  • WpVote
    Voti 1,488
  • WpPart
    Parti 61
RemusxOC/RegulusxOC/SiriusxDorcas, Tekergők kora! Elizabeth Avery, mardekáros, leendő halálfaló és mugli orvos. Miközben a nemlétező szerelmi életét próbálja rendbe tenni, és lázasan tanul az RBF-ekre, a szülei a tudta nélkül a házasságát szervezik. És mire megy a híres (vagy inkább hírhedt) meggyőzőképességével, ha saját maga is belezavarodik a hazugságaiba, vagy éppen a lobbanékonysága rondít bele a képbe? Nem élhet örökké kettős életet, egyszer választania kell... Borítót készítette: @JessTay_ ❤️
My three tyrant brothers/FORDÍTÁS/ di VikiCseresznye
VikiCseresznye
  • WpView
    LETTURE 6,628
  • WpVote
    Voti 427
  • WpPart
    Parti 8
De miért olyan kedvesek hozzám azok a testvérek, akiket zsarnokoknak hívnak?
Hé, ez az Én tündérmesém! [Félbehagyva] di Tunci123
Tunci123
  • WpView
    LETTURE 64,393
  • WpVote
    Voti 7,046
  • WpPart
    Parti 61
"Kedves Élet! Tudom, hogy szeretem írni és olvasni a romantikus tündérmeséket, de ez még nem azt jelenti, hogy bele is szeretnék kerülni egybe. Szeretettel: egy sikertelen novella író" Diana egy 26 éves szingli írónő, aki álmai miatt ott hagyta az egyetemet, hogy romantikus tündérmeséket írhasson. Pontosan írhatna, ha éppen nem hánykolódna bármiféle hírnév nélkül már 5 éve. Egy nap mikor bánatában az öngyilkosságba menekül a menny kapuja helyett egy ágyban találja magát teljesen összezavarodva. A tükörbe nézve észreveszi, hogy ez nem az ő teste, sokkal inkább egy fiatal hercegnőé aki megjelenik egy könyvében is mint főgonosz. Ebben a pillanatban tör be az ajtón könnyek közt a gyönyörű szőke hajú és jószívű királylány, aki egyben a történet főszereplője, a tulajdon nővére. A történet szerint Emily akinek a testébe került halálosan szerelmes a szőke hercegbe aki viszont a rózsakertben a nővérével, Charlotte-val találkozik, és egymásba szeretnek. Emily még el se érte a felnőtt kort, de utálatos apja hozzáadja egy grófhoz, így teljes elszakítva szerelmétől, aki nővérével összeházasodik. Ezért Charlotte-t megakarja mérgezni, de viszont szószerint egy véletlen miatt ő issza meg a levét, így végül összetört érzéstelen szívvel hal meg. Diana egy ilyen romantikus drámába csöppen, mint a női főgonosza a történetnek, aki sorsa a halál lesz ígyis-úgyis. Diana megpróbál elvegyülni a történetben, hátha így ép bőrrel megússza, de ehelyett egyre nagyobb felfordulást csinál. Egészen addig jut, hogy ő találkozik véletlenül a rózsakertben a szőke herceggel, így fejetetejére forgatva az egész történetet. |Részek minden csütörtökön.~ ^^ Ha esetleg történne mégis valami akkor azt kiírom, ha pedig mégse, akkor valószínűleg meghaltam. *3*~♡ luv ya|