Anci2002's Reading List
182 stories
Vihar előtti hullámok by daianuh
daianuh
  • WpView
    Reads 51,520
  • WpVote
    Votes 1,138
  • WpPart
    Parts 38
❝ Megfelelő személy - rossz időzítés? ❞ Carmen Maddox Ryder mindig is szilárd elképzelésekkel rendelkezett a jövőjét illetően - apja nyomdokaiba lépve a Wall Street birodalmában szeretett volna elhelyezkedni. Sorra nyerte a különböző gazdasági versenyeket és az eszét is tudta kamatoztatni - már ameddig magánál volt, nem pedig az alkohol hatása alatt. Azonban tizenegyedikben egy olyan férfi tette be a lábát Carmen életébe - és nem mellesleg az osztályterembe -, aki tekintélyt parancsoló megjelenésével, igéző tekintetével, no meg citrusos aromájával már-már talán nevetségesen rövid idő alatt vette el a tinilányok maradék józan eszét is, és akiben Carmen hamar meglátta a lehetőséget, hogy majd talán ő lesz az a férfi, aki megismerteti vele a világ egy másik oldalát. Jackson Blake három éve, az egyetem elvégzése után a média világában találta (meg) magát, de kaliforniai munkaadója egy konfliktus miatt tavaly elbocsájtotta és csak az Államok keleti partján fekvő városban talált részmunkaidős állást. Pénz szűkében és tengernyi idejében múlt nyáron úgy döntött, végre hasznosítja tanári diplomáját és néhány papír aláírása után az igazgatói irodában, felcsapott másodállású spanyoltanárnak. Szélcsendes élete azonban száznyolcvan fokos fordulatot vett, amikor idén megkapta a tizenegyedikes osztályt, ami nem kicsit kavarta fel az állóvizet a férfi karrierjében és magánéletében egyaránt. A két, látszólag teljes ellentét - kiket csupán az köt össze, hogy kénytelenek heti kétszer háromnegyed órát egy légtérben tölteni - találkozása elsőre ugyan tiszta káosznak tűnhet, ám az idő múlásával a kérdés mégis aktuálissá válik: a megfelelő személy - rossz időzítés egy létező jelenség? [ R O M A N T I K U S - E R O T I K U S ] © daianuh | 2023
'𝐦𝐚́𝐦𝐨𝐫 | ✓ by axellewriter
axellewriter
  • WpView
    Reads 200,516
  • WpVote
    Votes 1,298
  • WpPart
    Parts 4
𝐝𝐢𝐚𝐧𝐚 𝐦𝐨𝐧𝐞𝐭 - kit mindenki gyengének gondol, miközben erős; 𝐚𝐜𝐞 𝐥𝐨𝐫𝐞𝐧𝐭 - kit mindenki erősnek gondol, de közben gyengének érzi magát; így köti össze őket a 𝐦𝐚́𝐦𝐨𝐫 𝐝𝐞 𝐨̋𝐤 𝐧𝐞𝐦 𝐭𝐮𝐝𝐣𝐚́𝐤. 𝐝𝐢𝐚𝐧𝐚 𝐦𝐨𝐧𝐞𝐭 egy kedves, odaadó egyetemista lány, aki különösen zárkózott. szívátültetésen esett át, amit a családján kívül senki sem tud, mert nem akarja, hogy ez alapján ítéljék meg; ehhez társul bátyja, aki rossz társaságba rángatja bele... vagy jóba? 𝐚𝐜𝐞 𝐥𝐨𝐫𝐞𝐧𝐭 egy zárkózott személyiség, akit nagyképűnek gondol a világ, miközben csupán aki nem felel meg a bonyolult ízlésének, azt nem veszi emberszámba múltbeli sérelmei miatt. sosem iszik, mégis olyan emberekkel van körbevéve, akik gyakran alkoholizálnak, de mégis mit tehetne? az ikertestvéréről van szó. ha ez mind nem lenne elég, gyanús ikertestvére folyamatosan bekavar az életébe - néha rossz, néha jó módon, minden értelemben, ezzel is megnehezítve az alapból bonyolult életét. komplikáltnak hangzik, és igazából az is; ugyanis 𝐚 𝐦𝐚́𝐦𝐨𝐫 𝐚𝐳𝐭 𝐡𝐢𝐭𝐞𝐭 𝐞𝐥 𝐯𝐞𝐥𝐮̈𝐧𝐤, 𝐚𝐦𝐢𝐭 𝐜𝐬𝐚𝐤 𝐚𝐤𝐚𝐫. 𝘦𝘻𝘵 𝘢 𝘬𝘰̈𝘯𝘺𝘷𝘦𝘵 𝘢𝘻𝘰𝘬𝘯𝘢𝘬 𝘢𝘫𝘢́𝘯𝘭𝘰𝘮, 𝘢𝘬𝘪𝘬 𝘢𝘻𝘵 𝘩𝘪𝘴𝘻𝘪𝘬, 𝘯𝘦𝘮 𝘴𝘻𝘢𝘣𝘢𝘥 𝘢́𝘭𝘮𝘰𝘥𝘯𝘪 𝘦𝘨𝘺 𝘫𝘰𝘣𝘣 𝘦́𝘭𝘦𝘵𝘳𝘰̋𝘭. 2023, axellewriter
Segítség! A mentorom egy barom (de állati jól néz ki) by HJGabriella
HJGabriella
  • WpView
    Reads 6,240
  • WpVote
    Votes 220
  • WpPart
    Parts 4
Minden lánynak kell egy hős. Faith Williamsnek csak egy volt. Carter Jackson éveken át nevelte, tanította, védte... és észrevétlenül nőtt bele a lány életének minden repedésébe. Most együtt indulnak Faith első bevetésére: egy fedett akcióra Rómában, ahol egy gyanús papot kell leleplezniük. De miközben az ügy bonyolódik, valami más is egyre világosabbá válik: a legnagyobb veszély nem a küldetésben rejlik, hanem abban, amit egymás iránt éreznek. Érzelmek, amiket sosem lenne szabad érezni. Vágy, amit nem tudnak letagadni. És egy kapcsolat, ami mindent elvehet - vagy mindent megadhat. Egy szerelem, ami egyszerre felemel és összetör. A csodálatos borító @toryiez kezének munkája, innen is köszönöm! Copyright © 2023 H. J. Gabriella minden jog fenntartva
A lelked otthona by VikiSli
VikiSli
  • WpView
    Reads 7,245
  • WpVote
    Votes 419
  • WpPart
    Parts 34
Az élet sokszor csúfos játékot űz velünk, a tudtunkon kívül. Azt mondják az ember megérzi, ha a bizonyos nagy ő megérkezik és az addigi szürke hétköznapokat, színesebbé teszi. Ennek így kellene lennie, de vannak kivételek. Szilágyi Eliza éltébe amikor betoppan az adott személy csöppet se úgy sül el, ahogy számít rá. Túl korán érkezik, és a lehető legrosszabb felállásban. Mégis hozzátesz Liza életéhez és örökre megváltoztatja. Eliza tipikus jókislány, ábrándozó, szorgalmas tizenhét éves diáklány, aki az érettségi előtt áll, és próbál megfelelni a családjának. Kőszegi Arnold kinőtt már az ábrándokból, az érettségi pedig csak messzi emlék számára. Huszonhat évesen, már nyolc éve maga mögött tudhatja. Időközben pedig a diplomáját is megszerezte. Nem rég jött haza Londonból, és az irodalom és a múlt szerelmese. Büszke rá magyar és történelem tanár mivoltjából adódóan. Az élet pedig összesodorja útjaikat, a tizenkettedikes év előtti nyáron, mikor még egyikük se tudja, ki is a másik. Majd szeptemberbe pedig ismét találkoznak, a Hunyadi Mátyás gimnázium falai között, tanár és diák felállásban. [A lelked otthona című sorozat - I. kötet] FIGYELMEZTETÉS: A történetben előfordulhatnak durva szavak és kifejezések.
Érzelmek rabja by KesztlerOrsi
KesztlerOrsi
  • WpView
    Reads 16,894
  • WpVote
    Votes 911
  • WpPart
    Parts 47
Földvári Paulina amúgy sem volt egy nagyszájú és cserfes lány, de miután nyáron rátámadnak az utcán, pánikrohamok kezdik gyötörni és pokollá teszik az életét. Egyetlen szerencséje, hogy Pécsi Dávid, aki azon a szörnyűséges éjszakán megmentette, igyekszik neki segíteni, hogy leküzdje rohamait. Egyetlen probléma ezzel, hogy Dávid Lina új irodalomtanára, a lány pedig szerelmes belé. Lina próbálja túlélni a hónapokat, de nehéz, ha hányingert kap a gondolattól, hogy kilépjen az utcára. Nem segít rajta, hogy új osztálytársak érkeznek, akik felkavarják a mindennapjait, nem beszélve Pécsi Dávidról, akinek óceánkék szemétől minden egyes alkalommal elgyengül, pedig a fiú a tiltott zónába esik.
Agónia by katapanna
katapanna
  • WpView
    Reads 164,487
  • WpVote
    Votes 6,650
  • WpPart
    Parts 25
„Hádész nem fekete. Szürke. Egészen, mint egy közönséges kavics, amit ezer év után partra vet a tenger, pont olyan élettelen és hamuszínű. Olyan a kisugárzása, amivel nem tudok mit kezdeni - pusztító és üres, mégis csordultig van szorongással." • Perszephoné ⚪️ „- Hová tűnt a megszeppentséged, kislány? - kérdezek vissza nyugodt hangon, és kicsit már szórakozottan figyelem, ahogy megrebbennek a szemei attól, ahogy becézem. Látom rajta, mennyire összekavarodik tőle a feje. - Kislány? Istennő vagyok. - Igen, azt látom - nézek végig rajta kicsit hosszabban, mint amit megengedhetnék magamnak." • Hádész
Szerelem matematikailag by fronettaa
fronettaa
  • WpView
    Reads 194,851
  • WpVote
    Votes 5,976
  • WpPart
    Parts 41
Alisha Becker... ...a lány, aki mit sem sejtve ült le a helyére a matematika óráján, ...a lány, aki kiváló volt ebből a tantárgyból is, ...a lány, aki eddig figyelmen kívül hagyta a tanárát, ...a lány, aki azon a bizonyos napon jobban szemügyre vette a tanárát, ...a lány, aki saját magának is tagadta feltörő érzelmeit, ...a lány, aki bűnösnek érezte magát, ...a lány, aki tükörbe se mert nézni, ...a lány, aki akarta Őt, de még is minél nagyobb távolságot akart tartani Tőle. Igen, ez mind én vagyok. ,,A tiltott gyümülcs a legédesebb."
Beating heart - Szívdobbanás [BMAC] {18+} by blackrose0316
blackrose0316
  • WpView
    Reads 152,564
  • WpVote
    Votes 7,990
  • WpPart
    Parts 31
2023.10.24-ig BMAC CÍMEN FUTOTT! 【Nem, nem lesz szomorú a történet vége😌】 𝟭𝟴+! 𝐒𝐤𝐲𝐥𝐞𝐫 𝐏𝐡𝐨𝐞𝐧𝐢𝐱 nem mer szeretni. 𝐀𝐫𝐜𝐡𝐞𝐫 𝐂𝐨𝐥𝐥𝐢𝐧𝐬 mindent megadna, hogy szeressék. Skyler bátyja öt szabályt fektetett le a lánynak, ha vele együtt akar élni. 1. A szobája tabu 2. Ne merje használni a fogkeféjét 3. A házibuli is tilos 4. Nem hallgathat karácsonyi zenét júliusban 5. SOHA NE ÁLLJON SZÓBA ARCHER COLLINS-SZAL. Skylernek kisebb gondja is nagyobb annál, hogy a bátyja hülye szabályaival foglalkozzon. Szívtranszplantációval él, akit Frodónak keresztelt el, és orvosa szerint már az is csoda, hogy megélte a huszonnégy éves kort. Éli az unalmas Loveland embereinek életét, a halálán gondolkozva, miközben egy lerobbant kocsmában dolgozik. Azonban Archer, a Phoenixék ellensége, a város kitagadott bokszolója, tesz róla, hogy az unalom pillanatok alatt megszűnjön: lerészegedve Skyler autójában köt ki. Skyler nem veszi észre a kocsiban tanyázó betolakodót. Hazaviszi. Sejtelme sincs, hogy Archer onnantól számítva minden mozdulatát figyelni fogja, azzal a szándékkal, hogy életét megkeserítse. Azzal senki sem számol, hogy a rengeteg együtt töltött (szörnyű) napok megolvasszák a másik fagyos szívét. Archer lassan eszmél, és rájön, alkoholizmusából van kiút megfelelő ösztönzéssel. Skyler talán rájön, nem élhet egyedül, a barlangjába zárva, védve a szívet, ami életben tartja őt. 【Romantikus, erotikus, humoros, feszült csavarokkal 】 ◤──•~❉᯽❉~•──◥ „Fura vagy, Skyler. Életed legboldogabb percében is meghalhatsz, erre te egyetemre akarsz menni, matekozni! Most vagy túl részeg vagyok, hogy megértselek, vagy túl józan, hogy együtt tudjak érezni." ◤──•~❉᯽❉~•──◥
Érzelmek és életek by blackrose0316
blackrose0316
  • WpView
    Reads 113,333
  • WpVote
    Votes 5,758
  • WpPart
    Parts 40
𝐎𝐥𝐢𝐯𝐢𝐚 𝐑𝐨𝐲 képtelen kifejezni az érzéseit 𝐃𝐚𝐥𝐭𝐨𝐧 𝐖𝐞𝐬𝐭 úgy érzi, nem tud szerelemből szeretni 𝐉𝐨𝐬𝐡 𝐁𝐫𝐨𝐰𝐧t nem érdeklik az érzelmek, de szeretné, hogy szeretnék 𝐀𝐧𝐣𝐚𝐰𝐨𝐧 𝐆𝐢𝐛𝐬𝐨𝐧ban túl sok érzelem tengődik Folyamatosan jegyzőkönyvet felvenni az eltűnt macskáról, a felszívódott tejesüvegről, nem éppen az a feladat, amit Olivia szeretne átélni rendőrként. Nem csak ezzel, hanem a beilleszkedéssel is nehezen boldogul, köszönhetően ritka problémájának: az emberek érzéseit - köztük a sajátját - képtelen átlátni. Bonyolítja a helyzetét a kiképzőtisztje, Dalton West, aki szuperszexi, mégis olyan savanyú, mintha egész életét egy cellába zárva töltötte volna. Olivia akcióra vágyik, ahol nem gondolkodik a kapcsolatán, merthogy párjával döntést hoznak: szakítanak. Pár nap múlva Olivia élete az összeomlás szélére sodródik. Egy számára fontos személy haldoklik egy bandalincselés miatt. Oliviát bűntudat gyötri és bosszúra vágyik. Mindezek tetejében élete ellenségét is megpillantja egy kávézóban: Josh Brown sütteti a hasát, miután jó magaviseletért kiengedték a börtönből. Megváltozott. Halkabb lett. Alig él. Vagy csak színjáték, amit olyan jól kitanult? Segít a lánynak az ügy felderítésében. De miért? Csökönyösen akarja, hogy az elkövetők kezén bilincs kattanjon. Olivia hamarosan szembenéz az igazsággal, ami érzelmi analfabétaként is megtörheti az embert. Egy rossz mozdulat és feje tetejére állít mindent - ha eddig nem lett volna világos, hogy eddig is úgy állt. Minden szétesik. Már azt sem tudja, normális-e az az érzés ott bent a szívénél, ami gyerekkora óta ott lebeg. A borítót @Abeth tervezte. 😊
𝔈𝔪𝔭𝔦𝔯𝔢 𝔬𝔣 𝔣𝔞𝔩𝔩𝔢𝔫 [A bukott birodalom] by ZsfiMakk
ZsfiMakk
  • WpView
    Reads 164
  • WpVote
    Votes 32
  • WpPart
    Parts 4
"Alies Rean hercegnő boldogan éli az életét Soldrában, a királyságban, mindaddig míg egy átlagos napon rejtélyes módon meg nem hal a személyi testőre. A Fény udvar a feje tetejére áll. A király bajnokságot hirdet, hogy kinevezzék Alies új testőrét. Majd az udvar ellensége, a Sötétség udvara, egy nagy félreértés miatt hadjáratot indít Alies udvarával szemben. A lány apja, a Fény udvar királya elküldi a lányát a halandók világába, az új személyi testőrével - akit még alig ismer - és a legjobb barátnőjével - aki még magát is nehezen védi meg a veszélytől, nemhogy még mást -, hogy biztonságba tudhassa a trón örökösét, Aliest. A halandók világában sem lesz egy perc nyugalmuk sem. Menekülnek a Sötétség udvar által küldött tündérlovagok elől; közben pedig egy halandófiút is bevonnak az életükbe." A könyv 16 éves kortól ajánlott a beszéd és a felnőttes tartalmak miatt, de más is elolvashatja, aki felelőséget vállal emiatt. A borítót készítette: @Abeth98 (Innen is nagyon köszönöm szépen ezt a csodát❤️)