Panncsekka
Felnézek az égre. Hullócsillagot látok. Egy ember lelke távozik a világunkból, vagy egy új érkezik. Sosem lehet tudni. Innen a diófa tetejéről szépen lehet látni a csillagokat. Anyukám kiált a teraszról, hogy menjek be. Már éjfél van. Szépen lassan elkezdek leereszkedni a 30 méter magas fa tetejéről. Az ág megreccsen a lábam alatt. Fel sem fogom, hogy mi történik. Már zuhanok. Zuhanok a föld felé. Itt a vég. Pedig még csak 14 éves vagyok. Felkészülök a halálra, becsukom a szemem. Ám ahelyett, hogy a földig zuhannék, 2 kar tart a levegőben. Egy sötét alak az. Az arcát maszk fedi, mely mögül csak a két égszínkék szeme világít. Ruhája sötétkék, akárcsak az égbolt, amit az előbb még a fa tetején ülve, vígan szemléltem. Mire észbe kapok már a földön ücsörgök, mintha nem történt volna semmi. Az alak eltűnt. Én meg már azt sem tudom, hogy ez az egész álom, vagy valóság.