Kedvencek
9 stories
Eufória || ✔️ by No_kindness
No_kindness
  • WpView
    Reads 126,278
  • WpVote
    Votes 6,348
  • WpPart
    Parts 35
Mi a közös Gerdában és Gergőben? Azon kívül, hogy ugyanarra az egyetemre járnak, ugyanabban a városban laknak, közös tesi kurzuson vesznek részt, a testvéreik legjobb barátnők, ráadásul gimnáziumi éveik alatt évfolyamtársak is voltak, körülbelül a nagy semmi. Míg Gerda introvertáltabb személyiség, aki elvan a saját baráti körével, testvéreivel, leköti, hogy minél eredményesebben végezze el a jogi tanulmányait és inkább kivonja magát az egyetemi élet adta közösségi lehetőségekből, addig Gergő igenis kihasználja ezeket az alkalmakat. A pultosként dolgozó fiú nem fél belevetni magát az éjszakába, őrültségeket tenni, bővíteni a kapcsolati hálóját, élvezni az életet, természetesen a saját maga által felállított keretei között, ami egészen addig ment zökkenőmentesen, amíg a barátnőjével való kapcsolatában, valamint a családi hátterében egy olyan fordulópont következett be, amely révén borzalmas döntéseket halmoz egymásra. És vajon ki más lehetne az, aki az őt , egyre inkább körülvevő és felemésztő sötétségben, egy halovány kiutat mutat meg, mint a rendszerint a lehető legrosszabb időpontban és a legrosszabb helyen felbukkanó Gerda?! Ahogy egyre inkább döntik le a maguk köré felhúzott falaikat, nemcsak a másik tökéletesnek hitt élete törik ketté a szemük előtt, hanem az a tudat is, hogy ők ketten annyira különböznek egymástól, mint a tűz és víz. Egy történet két fiatalról, akik éles ellentétei egymásnak. Egészen pontosan fogalmazva, csakis látszólag azok. "A végeláthatatlan sötétségben, mindig a legváratlanabb helyről érkezik a világosság" [ CJE SOROZAT MÁSODIK RÉSZÉNEK ELSŐ FEJEZETE ]
Extázis || ✔️ by No_kindness
No_kindness
  • WpView
    Reads 67,788
  • WpVote
    Votes 3,284
  • WpPart
    Parts 26
Közös valami Gerdában és Gergőben? Egyre több. Ahogy ismerik meg egymást, egyre inkább döbbenek rá, hogy nem is annyira különböznek egymástól, mint korábban hitték. Ezt közeledést pedig a nyár szakította félbe, ugyanis az egyetem kapui bezáródtak, Gergő felköltözött a fővárosba, míg Gerda továbbra is otthon töltötte a szabadidejét. Viszont elérkezett a gólyatábor ideje, ezzel párhuzamosan pedig a nagy találkozásnak is, hogy folytassák azt, amit májusban befejeztek és tisztázzák a levegőben lógó kapcsolatszerűségük sorsát. Gergő, a kollégiumi elhelyezéshez szükséges szociális pontok miatt, mint mentor érkezik meg a táborba, míg Gerda, főként a barátai unszolására és amiatt, hogy szemmel tartsa a mostohabátyja, Fülöp szemfényvesztéseit, valamint, hogy még egy kis közös időt töltsenek el távol mindentől, külsős segítőként tér vissza. Nemcsak a frissen felvett egyetemisták, hanem a mentorok, a "veteránnak" számító hallgatók előtt is nyitva áll a kiskapu, hogy változhassanak, hiszen öt nap a külvilágtól elszeparálva, tökéletes lehetőség rá, hogy új barátok szerezzenek, közelebb kerüljenek egymástól, vagy akár el is taszíthassák a másikat mérföldekre. Öt nap, ami teljesen felforgatja az életedet. Öt nap, amikor felszabadulhatsz a nyomás alól. Öt nap, amit soha nem felejtesz el. Mert a gólyatábor egy re - start, egy új életszakasz kezdete, minden résztvevő számára. "Az egyetemi évek kezdetének egy extrém, totális transzba ejtő, rendkívüli megnyitása." [ A CJE SOROZAT MÁSODIK RÉSZÉNEK MÁSODIK FEJEZETE ] [ AZ ELSŐ FEJEZETE EUFÓRIA CÍMMEL TALÁLHATÓ MEG]
DAEMON by SkylerBrooks26
SkylerBrooks26
  • WpView
    Reads 246,268
  • WpVote
    Votes 8,189
  • WpPart
    Parts 33
Daemon Conner egy igazi playboy az egyetemen. Imádja a nőket, imádja a játékot, és a legközelebbi célpontja a mindenki által csak csendesnek hitt lány, Darcy Royal. Darcy az egész életét majdnem egyedül töltötte. Az egyetemen is csak egy barátnője van, Lizzie, és ennek is megvan az oka. Amikor ők ketten igazából találkoznak, és amikor Daemon egyre jobban közeledik hozzá, azt is teljesen elfelejti, hogy honnan is indult az érdeklődése. Csakhogy mindkettejüknek vannak titkaik, és ha ezek kiderülnek... Onnantól kezdve sokkal nagyobb a tét. DAEMON kihúzza a csigaházából DARCYT? DARCY képes megváltoztatni DAEMONT? 18+-os részt is tartalmaz!!! 2019. 09. 01. 1 in #sulis 2019. 11. 06. 8 in #romantikus 2019. 12. 16. 24 in #magyar 2021. 06. 25. 1 in #newadult 2021. 09. 03. 19 in #romantikus 150 ezer fölötti megtekintéssel, 6 ezer vote-tal a legolvasottabb történetem!❤🥰 Thank you!❤
Bársonyrózsa | ✓ by KiRa_DoNow
KiRa_DoNow
  • WpView
    Reads 136,272
  • WpVote
    Votes 9,021
  • WpPart
    Parts 31
A fiú, aki belefulladt az érzelmeibe és már nem látta hol ér véget, a véget nem érő gyötrődés. Éveken át élt abban a tudatban, hogy valakinek ő volt a valaki. Hogy valaki számára fontos volt. Egy nap viszont megérezte, hogy már éveken keresztül egyedül volt. A lány, akit kényszerítettek egy szerepbe, olyan érzelmeket akartak rá erőszakolni, amik idegenek voltak számára. Letagadta őket és lassan elvesztette a fonalat. Már nem látta, hogy ki maradt számára. Úgy érezte, hogy egyedül volt. Egyedül érezték magukat, mégis egymásra találtak. Viszont ki gondolná a bársonyról, hogy megsebez?
𝐅𝐋𝐎𝐖𝐄𝐑𝐒 | ✓ by ujhold
ujhold
  • WpView
    Reads 178,818
  • WpVote
    Votes 9,036
  • WpPart
    Parts 21
[virágok] "összetört szívem darabkái belülről szabdalják a testemet" 𝐌𝐚𝐝𝐞𝐥𝐚𝐢𝐧𝐞 lány, aki nem tudott megbízni az emberekben, és 𝐎𝐰𝐞𝐧 a fiú, aki mégis megpróbálta megszerezni őt. #1 - novella ©️ujhold
D E A R   E N E M Y | ✓ by vivzsoo
vivzsoo
  • WpView
    Reads 806,748
  • WpVote
    Votes 27,531
  • WpPart
    Parts 23
DEAR ENEMY - Kedves Ellenség Blair Rom egy öt csillagos életből egy hármasat él. A volt pasijával pár hete szakított, amiért arra kényszerült, hogy a barátnőjéhez költözzön. Az egyetem meg teljesen leszívja a fiatal nő agyát. Blair semmire sem vágyik csak egy kiegyensúlyozott College életre, ám egy este az sors úgy dönt, hogy ő igen is keresztbe tesz neki. A neve Ace Blake. A lány rossz helyen volt rossz időben. Egy buli Egy szakítás Egy játék Egy fellobbanó tűz És egy szenvedélyes éjszaka az egyetem legszexibb pasijával Ám itt nincsen vége, Blair egy olyan dologba megy bele, melybe még a legmocskosabb álmaiban sem gondolt volna. ❝ - Te voltál a tűz, én pedig szeretettel vártam, hogy megégess... ❞ © vivzsoo-2018 Minden jog fenntartva/ All rights reserved
+11 more
ARANY ISTENEK [FORDÍTÁS] by Ad3lka
Ad3lka
  • WpView
    Reads 4,716
  • WpVote
    Votes 376
  • WpPart
    Parts 11
EREDETI CÍM: GOLDEN GODS SZERZŐ: @opheliacs "MINDENKI A SZERELEM NEVÉBEN HAL MEG" A történet teljes egészében, a cselekménnyel és a szereplőkkel együtt az eredeti szerzőhöz [fent említve] tartozik, minden jog Őt illet, csak a fordítás az enyém!
Bíborfény | ✓ by KiRa_DoNow
KiRa_DoNow
  • WpView
    Reads 471,165
  • WpVote
    Votes 37,350
  • WpPart
    Parts 64
"Karjait a derekam köré kulcsolva a testéhez láncolt. Ajkaival a nyakamra bukott, miközben ujjaival a csípőmbe mart. - Elegem van belőled, érted? Elmosolyodtam, hagytam, hogy a lágy esti szellő kifújja a szememből a hajtincseket. Mérges voltam és elkeseredett, de ő mellettem volt. Halkan felkuncogtam és ujjaimat az övére simítva hagytam, hogy édes ajkaival tovább csókolgasson. - Értem - susogtam lehunyt szemekkel. - Nekem is elegem van belőled. " Első szabály: Tartsd magad távol a bajtól. Második szabály: Kerüld el a fiúkat. Harmadik szabály: Szegd meg az előző kettőt. Abigail Gilbert élete ebben a ritmusban telt, szülei óvószavaira gondolván tartotta is magát ezekhez, ám az élet nem egészen így tervezte el a sorsát. Mikor is egy matek óra alkalmával rajtakapják egy csaláson. A büntetése egyszerű: rendbe kell hoznia a pincében lejlő káoszt, amit a hosszú évek maguk mögött hagytak. Első hallásra nem is olyan rossz alku, de mikor belép a sötétkamrában, nem egészen találta magát egyedül. Egy fiú és egy gyilkosság teljesen felkavarja az ő és a gimnázium életét.
Flares/Befejezett/ by Hjzr_Bia
Hjzr_Bia
  • WpView
    Reads 311,542
  • WpVote
    Votes 12,949
  • WpPart
    Parts 31
Jimmy Henderson és Michelle Bennet története. A srác szabad akar lenni, mindentől és mindenkitől független. Piercing-es, tetovált, izmos, minden amitől senki nem akar vele kekeckedni. De a lányt nem érdekli, áthatol a fiú páncélján és meglátja az igazi énjét. Vajon Jimmy, aki nem tudja mi az a szerelem végül megtudja? Vajon Michelle aki a sok költözés miatt nem szerez barátokat, nehezen bízik az emberekben megtanulja, hogyan köthet biztos kapcsolatot? Minden egy motocross versenyen kezdődik, az adrenalinnal, a szabadon szárnyalással. Michelle motorra pattan és ezzel az élete gyökerestül megváltozik, Jimmy pedig belemegy valami olyanba amiről elképzelése sincs, egy kapcsolatba. A titkok összetartanak, vagy elválasztanak? Meg lehet bízni egy olyan emberben akinek titkai vannak? Jimmy és Michelle valami jót hoznak össze, vagy inkább világvége hangulatot teremtenek? Ki az a Dereck és mit akar Colmack? A motorozással el lehet menekülni a problémáink elől? Olvasói vélemények: @Bookalkoholicgirl11: "... én nagyon imádom olvasni. Minden érzés átjön, a karakterek is nagyon színesek, és szerethetőek. Nagyon jó történet, szerintem ezt is ki lehetne adni. Örülök, hogy rátaláltam.❤❤" @Alexiia09: "Az egyik kedvenc történetem a wattpaden. Nincs rá jobb szó, csak az, hogy elképesztően-csodálatosan-jó. Imádom az egész történetet, a szereplőktől kezdve az utolsó fűszálig ami megjelent benne." @bogiri: "Amikor az egyik barátnőm megmutatta nekem ezt a könyvet, nem tudtam elképzelni hogy mitől van annyira oda. Most már a kedvenc könyvem wattpadon, és a szereplők is annyira a szívemhez nőttek, szóval nagyon örülök hogy lesz 2. rész is. Egyszóval imádom!" MÁSODIK ÉVAD: R U Mine?