Jelenleg olvasom, befejeztem...
6 stories
Az igazi Sherlock by ellyevans24
ellyevans24
  • WpView
    Reads 12,202
  • WpVote
    Votes 956
  • WpPart
    Parts 28
Történetünk a mai korban játszódik, ahol reményeim szerint senkinek nem kell bemutatnom a sorozatot, a Sherlockot, amit a BBC és Steven Moffat küldött hódító útjára 2010-ben. Főhősünk, Jávor Vivien nagy rajongója a sorozatnak, ahogy mindennek, ami valamilyen módon kapcsolatba hozható bűntényekkel. Vivi bűnügyi riporter egy budapesti internetes tévénél. Az iskola elvégzése után is a gyakorlati helyén maradt, és tökéletesen elégedett azzal, amit kapott. Jó állás, jó kapcsolatok, a példaképszerű főnök, és bűnügyek, minden mennyiségben. Egy idő után a Teve utcának feltűnt a lány éles esze, így tanácsadóként alkalmazza a bűnügyek felderítésében, cserében pedig leforgathatja a felgöngyölített bűntetteket. Mindig is erre vágyott, megütötte a főnyereményt, legalábbis ezt hitte. Mint minden nap, az a keddi is ugyanúgy kezdődik, mint a többi, kávéval, semleges csevejjel az apjával, akivel együtt élnek. Ám a szerkesztőségbe érve olyan hír várja, ami megváltoztathatja az egész életét... --Az írásban, ihletgyűjtésben több könyv, valós esemény is a segítségemre volt. Kettőt emelnék ki, A Világ Legbrutálisabb Gyilkosai, illetve A Világ Legnagyobb Szexgyilkosai c. könyveket, és természetesen a csodálatos Sherlock Holmes elméjét, akinek a kitalált személye nélkül a blog nem jöhetett volna létre.--
Rövid unalomszülte gondolataim by Sophia_bookworm
Sophia_bookworm
  • WpView
    Reads 791
  • WpVote
    Votes 76
  • WpPart
    Parts 11
Üdv! :) Nem vagyok egy Veronica Roth, Suzanne Collins vagy J.K. Rowling de szeretek írni. Ezek még novellának sem mondható "művek" csupán a gondolataim, amik a mindennapi életben eszembe jutnak. Jó szórakozást!
Fekete hangjegyek by kabaikrisztina
kabaikrisztina
  • WpView
    Reads 456
  • WpVote
    Votes 61
  • WpPart
    Parts 1
Novella. :)
Utolsó Remény by SamanthaWR
SamanthaWR
  • WpView
    Reads 1,339
  • WpVote
    Votes 94
  • WpPart
    Parts 11
Ebben a történetben megismerhetjük Samanthát, aki egy hajléktalan. Sokat megtudhatunk életéről, ami azonban megváltozik amikor találkozik John McCormackkel egy helyi milliárdossal...
I, the Soldier [Marvel][Első verzió] ✔ by Abeth98
Abeth98
  • WpView
    Reads 22,737
  • WpVote
    Votes 1,677
  • WpPart
    Parts 32
Egy lány, aki csak el akarja végezni az egyetemet, munkát szeretne és családot. Teljesen nyugalmas ás átlagos életet. De James Liare belép az életébe, és mindent megváltoztat. Szerelmes lesz és belemegy olyan dolgokba, melyek nem játékok. Élete megpecsételődik. A lány nem tehet mást, minthogy bosszút áll és belép a katonaságba, minden nap csak edz, edz és edz, míg Fury rá nem talál és szárnyai alá nem veszi. De mikor elfogadja az ajánlatot, már akkor nem úgy játszik közre, ahogy kéne... Sorban ismeri meg a Bosszúállókat, de a lány nem akar közéjük belépni, hiszen nem az ő feladata a világ megmentése... Csak bosszút akar állni! Vajon sikerül? Egyáltalán, hogy kerülnek ide a Bosszúállók? Hamarosan minden kiderül! Jó olvasást :)
Kézikönyv Szociálisan Érzékeny Embereknek by my-last-resort
my-last-resort
  • WpView
    Reads 21,753
  • WpVote
    Votes 2,658
  • WpPart
    Parts 44
Ez a könyv a szociálisan érzékeny emberek világát taglalja, persze mérő hülyeség az egész. Csak ebben a könyvben megtanulhatod az aszociális lét fortélyait, attól kezdve hogy igazán kellemetlenül érezd magam egy közösségben egészen míg már a saját furaságod tengerében úszkalva magadra maradsz. A népszerűségtől a szociális furaságig. Nem, a könyv nem fogja megoldani a problémáid, nem is próbálkozik vele. Ez egy paródia könyv. Minden amit leírok nem tartalmaz valós alapot, minden hasonlóság a véletlen műve, valamint nem, ismétlem NEM űzök gúnyt azokból akik beilleszkedési problémákkal küzdenek hiszen én is egy cipőben járok velük.