Zitaa1234 olvasólistája
58 stories
Vér És Arany by hogwarts-founders
Vér És Arany
hogwarts-founders
  • Reads 46,978
  • Votes 3,648
  • Parts 62
A Blaha Lujza Akadémia mindig is egy problémás helyként volt számontartva. De miért ne lenne problémás, amikor minden magyar vezető gyermeke ebbe az intézménybe jár? Közéjük tartozunk mi is, bizony. Testközelből tudjuk elmondani azt, hogy az arisztokraták és a bűnözők élete között valójában rengeteg a hasonlóság. Mindkettőre jellemző az önzőség, az, hogy könnyen elunják magukat, ráadásul olyan hatalmas mennyiségű pénzhez van hozzáférésük, amelyért nem is kellett igazán megdolgozniuk. Jól hangzik, nem igaz? Akkor elárulunk még valamit: nem ez az egyetlen dolog, amely különlegessé és sznobbá tesz minket. Hogy miért? Mert a történet nem lenne elég izgalmas egy kis varázslat és sötétség nélkül, főleg úgy, hogy az ajtón egy közeledő Apokalipszis kopogtat. Egyenesen a pokolból származik annak az ősi démonnak az ivadéka, aki most kezd el ébredezni szunnyadó álmából, és akit minden eszközzel, minden áron meg kell állítanunk. Ez egy olyan történet, amely visszavisz a múltnak egy olyan korszakába, ahol még nem léteztek keresztények, de boszorkányok, sámánok és hozzájuk hasonló egyéb lények igen. A probléma ott kezdődik, hogy ez már nem csak a múltunk, hanem a jelenünk is, akárcsak a jövőnk. Minden kizárólag rajtunk múlik. Nem csak az ország, hanem az egész világ is egyedül ránk számíthat. Azt mondod, hogy csak gyerekek vagyunk? Ennél hatalmasabbat nem is tévedhettél volna. Bizonyítani fogjuk azt, hogy képesek vagyunk beteljesíteni a sorsunkat. És közben természetesen továbbra is kifinomultak maradunk. COVER MADE BY @dayglows
Meet The Elite by hogwarts-founders
Meet The Elite
hogwarts-founders
  • Reads 18,966
  • Votes 1,244
  • Parts 36
A Vér és Arany karakterei Cover made by @dayglows
𝙘𝙨𝙞𝙡𝙡𝙖𝙜𝙤𝙠 // 𝐬𝐩𝐞𝐜𝐢𝐚𝐥 𝐜𝐡𝐚𝐩𝐭𝐞𝐫𝐬  by hogwarts-founders
𝙘𝙨𝙞𝙡𝙡𝙖𝙜𝙤𝙠 // 𝐬𝐩𝐞𝐜𝐢𝐚𝐥 𝐜𝐡𝐚𝐩𝐭𝐞𝐫𝐬
hogwarts-founders
  • Reads 2,604
  • Votes 243
  • Parts 14
❝veled úgy szállnék végtelen éjben, bújjunk el csillagok közt most, kérlek!❞ ─ mindazok az extra, speciális, különleges fejezetek, amik a v&a univerzumhoz kapcsolódnak, annak szereplőiről szól, a történet folyásától függetlenek.
karesztények by hogwarts-founders
karesztények
hogwarts-founders
  • Reads 13,532
  • Votes 1,422
  • Parts 68
❝helló nektek, karesztények! én karesz vagyok, ez pedig a karesz vlogol! kicsit sok a karesz egy mondaton belül de belőlem sosem elég.❞ mémek a blaháról, incorrect quote-ok a vér és arany szereplőitől, behind the scenes momentumok tőlünk és rólunk. cover made by @dayglows
Pride and Prejudice (1813) by JaneAusten
Pride and Prejudice (1813)
JaneAusten
  • Reads 10,267,529
  • Votes 219,259
  • Parts 61
The story follows the main character Elizabeth Bennet as she deals with issues of manners, upbringing, morality, education, and marriage in the society of the landed gentry of early 19th-century England. Elizabeth is the second of five daughters of a country gentleman living near the fictional town of Meryton in Hertfordshire, near London.
Az Éhezők Viadala - Aeneas by AurumDeLien
Az Éhezők Viadala - Aeneas
AurumDeLien
  • Reads 121
  • Votes 15
  • Parts 2
"Az interjúztatóm arcán széles vigyor terült szét. - Aeneas! Úgy hiszem, erre a kérdésre ma mindenki kíváncsi: mit gondolsz arról, hogy a Harmadik Körzet lakói téged választottak? Gyűlölet lobbant a mellkasomban, miközben visszamosolyogtam rá. - Az ízlésük kifogástalan." Panem egész népe izgatottan és rettegve várja az Éhezők Viadala megrendezésének 25. évfordulóját, és vele az első Nagy Mészárlást. Ennek alkalmából a körzetek lakóinak kell megszavaznia, kiket küldenek el a gyerekeik közül, hogy a kamerák kereszttüzében váljon bajnokká, vagy bukjon el örökre. Aeneas Macek tizennyolc éves. Hűvös, rossz modorú, és sugárzik belőle saját felsőbbrendűségének tudata. Nem mellesleg apja a Harmadik Körzet egyik fegyvergyárának fő vezetője, így a fiú körzete azon kevés lakója közül kerül ki, akinek még soha nem kellett szembenéznie az éhezés rémével. Az, hogy rá esik a választás, senkit nem lep meg. Az idei Viadal különös izgalmakkal kecsegtet, hiszen minden körzet a legjobbjait küldheti el a megmérettetésre. A tétek erősek, ahogy a kiválasztottak is. Aeneas sem kivétel. "Sok szerencsét, és sose hagyjon el benneteket a remény!"
Napkelet, Napnyugat by Salvarius
Napkelet, Napnyugat
Salvarius
  • Reads 20,777
  • Votes 1,250
  • Parts 16
+18 LMBTQ Kosztolányi Dezső, Ady Endre, Karinthy Frigyes, József Attila. Mind ismerjük őket irodalom óráról. De ismerjük őket valójában? Hogyan is zajlottak azok a hírhedt kávéházi éjszakák? Miképp alakultak a kapcsolatok író és író között? Hogyan töltötték szombat estéjüket, hogyan szórakoztak, hogy gyűlöltek és szerettek? Dohányfüstön, bordélyházak parfümjén, cukrászsütemény gőzén, hófödte gyárnegyedek utcáin, régi papírszagon vezet keresztül ez az olvasmány. A történet a valóság morzsáit tartalmazza ugyan, de alapvetően fikció, így tessék ekképp kezelni.
Mentsd meg Junipert! ✓ by viv-le-chaos
Mentsd meg Junipert! ✓
viv-le-chaos
  • Reads 17,164
  • Votes 2,110
  • Parts 49
Amatőr írónő véletlen elhozza Budapestre disztópikus regényének főhősét. Fent említett főhős véletlen elhozza Budapestre a disztópiáját. Mildner Réka valószínűleg minden író legnagyobb vágyát éli meg, amikor egy éjszaka arra ébred, hogy készülő regényének imádott főhőse az ő lakására érkezett meg. Az álomképben csupán egyvalami nem stimmel: Sebastien nem hajlandó elfogadni a disztópikus történet végső csavarját, amelyben szerelme, Juniper összejátszik a kormánnyal, és hátba szúrja az ellenállást. Új befejezést kér ezért Rékától, akinek ebben nincs egyszerű dolga. Az átírás során alaposan át kell értékelnie saját döntéseit és a karaktereihez fűződő viszonyát is. Életének helyrehozását az is meglehetősen megbonyolítja, hogy a mellette maradó Sebastiennek elég pár hetet töltenie Budapesten, hogy itt is ráakadjon egy hatalomellenes összeesküvésre. Réka eleinte szkeptikusan hallgatja elméletüket, amely szerint a csalással hatalomra jutott Lantai Emma kormánypártja tényleg az ország tönkretételét tervezi - ám a felgyorsuló események hamar őt is döntéshelyzetbe kényszerítik. A csapathoz csatlakozva végre lehetősége nyílik bebizonyítani, hogy ő is képes olyan bátorságra, mint történetének hősei. Azonban idővel rá kell jönnie, hogy a valós világ bonyolultabb, mint egy regénybeli disztópia - de át tud csapni legalább olyan veszélyesbe...
Benzinbe fojtott érzelmek (BL) by _snoia_
Benzinbe fojtott érzelmek (BL)
_snoia_
  • Reads 24,597
  • Votes 3,287
  • Parts 43
| boys love | hurt/comfort | angst | trauma | friends to lovers | therapy | slow burn | A tizennyolc éves Adrian Sorensen a nap minden percében motorozna. Az iskolájában számkivetett. Egy balhés szakítás miatt letett a szerelemről egy egész életre. Az apja folyton dolgozik, nincs ideje rendesen beszélni vele, holott lenne miről beszélgetniük... Például a tíz évvel ezelőtti balesetről, ami mindkettejük életét felforgatta. Adriant a műlába és a mindennapi rémálmai emlékeztetik a történtekre. Csak a motorozásban talál megnyugvást. Minden változatlannak tűnik, míg vissza nem költöznek Norvégiába. Adrian az új iskolában a túlélésre hajt, falakat von maga köré, hogy ne ismétlődhessenek meg a múlt rossz tapasztalatai, azonban páran barátkozni szeretnének vele. Köztük akad egy fiú, aki iránt egy idő után többet érez, mint barátság. De Adriant nem érdekli a szex. Emiatt úgy érzi, hogy senki nem akarna járni vele. Működhet egy párkapcsolat szex nélkül? Helyre lehet hozni egy tönkrement kapcsolatot? Be lehet gyógyítani akár a legmélyebb sebeket is? 𝙏𝙍𝙄𝙂𝙂𝙀𝙍 𝙒𝘼𝙍𝙉𝙄𝙉𝙂 Figyelem! A sztoriban előkerül az önbántalmazás témája a főszereplő E/1-es nézőpontjában. Az ábrázolással nem célom az önbántalmazás népszerűsítése. A lelki felépülést helyezem a fókuszba. Azonban, ha úgy érzed, ez a téma felzaklathat téged, nem javaslom a történet olvasását! ╭┈ │Minden olvasásért, vote-ért és │kommentért hálás vagyok. │Ha van ismerősöd, akinek tetszene, │oszd meg vele is! ╰──────── Következő fejezet: Remélhetőleg minél hamarabb, dolgozom rajta, és köszönöm minden kedves olvasóm türelmét! A borítót @MartinaLorincz készítette, innen is köszönöm szépen a munkáját ♥
A fekete tulipán by lettystraub
A fekete tulipán
lettystraub
  • Reads 1,669
  • Votes 155
  • Parts 5
Budapest 1958. A forradalmat ugyan már másfél éve leverték, de a megtorlásoknak még nincs vége. A társadalom nagy része már elfogadta a vereséget, és csendben próbálja feldolgozni az elveszett szabadság traumáját. Nincs ezzel másképp Folyami Adél sem, aki varrónőként dolgozik a Május 1. ruhagyárban, és más vágya sincs az életben, mint túlélni a szürke hétköznapokat. Feje felett akkor csapnak össze a hullámok, mikor felfigyel rá a Politikai Rendőrség. Adél annak érdekében, hogy megússza a börtönt kénytelen Tulipán fedőnéven besúgónak állni. Minden erejével próbálja kijátszani a rendszert, és kétségbeesett dühében olyan dologra szánja el magát, ami akár az életébe is kerülhet: bárhogy, de át akar jutni a Vasfüggönyön túlra. Arra azonban nem számít, hogy az ügynökösködéssel együtt egy olyan férfi is az életébe lép, aki mégis maradásra bírhatná. Mándoki Tamás főhadnagy a különböző pártiskolák elvégzése után, immár egy éve dolgozik operatív tisztként a Politikai Nyomozó Főosztály belső elhárításán. Minden vágya átkerülni a Hírszerzésre, de előbb fel kell göngyölítenie egy ügyet: lebuktatni egy államellenes szervezkedést. Ehhez azonban megbízható ügynökökre van szüksége, így esik a választása Folyami Adélra, aki különös természetével olyan hatást gyakorol rá, ami megingatja az állambiztonságba vetett stabil hitében. Két fiatal a politikai harcmező két oldaláról. Két nézet, ami lassan addig csiszolódik, míg utat nem talál egymáshoz. Két álom, amiből csak az egyik teljesülhet. A borító @Abeth98 munkája♡