"Sötét szemei ragyogó csillagként villantak fel. Hosszúkás ujjaival felszántotta szőke tincseit, melyek az esti napsugarak hatására arany glóriaként keretezték markáns arcát. Éles tekintetét rám vezette. Sötétvörös ajkait fogai közé csippentette. Átkozódva temette arcát a tenyereibe. - Miért nehezíted meg a dolgomat? Gúnyosan elmosolyodva, hátat fordítottam neki. Válaszra sem méltattam." Az élet egy csalafinta labirintus, nem tudhatod mikor ütközhetsz falba, sem azt, hogy melyik út vezet a kijárathoz. Grace a saját testén tapasztalta meg a fájdalom keserű ízért és a boldogság csendes bizsergését. Az egész kalamajka egy rosszul elsült vitából és magából Howl Rowlandból született. A jóképű, bunkó és kockáshasú Howl Rowlandból.

-Miért nem beszélsz? -írta le egy lapra amit imént tépett ki a füzetéből. A kockás lap, amit a matematika füzet hátuljából szakított ki hatalmas nagy sebességgel, most csak úgy gyűrődött hatalmas kezei között. -Mert nincs mit mondanom -firkantottam oda unottan, bár belül mosolyogtam. -Miért van rám ilyen hatással? -Kérdeztem magamban. -Mióta nincs mit mondanod? -Írta vissza majd bele nézett a szemembe. Nagyot nyeltem és írni kezdtem. -Hat éve. "A bizalom olyan, mint egy tükör: ha eltörik, megjavíthatod, de a tükörképen akkor is látod majd a törést."