-Miért nem beszélsz? -írta le egy lapra amit imént tépett ki a füzetéből. A kockás lap, amit a matematika füzet hátuljából szakított ki hatalmas nagy sebességgel, most csak úgy gyűrődött hatalmas kezei között. -Mert nincs mit mondanom -firkantottam oda unottan, bár belül mosolyogtam. -Miért van rám ilyen hatással? -Kérdeztem magamban. -Mióta nincs mit mondanod? -Írta vissza majd bele nézett a szemembe. Nagyot nyeltem és írni kezdtem. -Hat éve. "A bizalom olyan, mint egy tükör: ha eltörik, megjavíthatod, de a tükörképen akkor is látod majd a törést."

Úgy éreztem magam, mint egy óvodás kisgyerek aki fél a szüleitől. Az apjától. ©fakebarbyhemmings69 2016

'Kedves Naplóm!A nevem Emilie Mattinson.15 éves vagyok,a Cheshire-i Holmes Chapelben élek.' Olvastam a tinédzserkori naplóm első pár mondatát mosolyogva.Miért mutatkozunk be egy könyvnek amit magunkról írunk?Vissza gondolva amikor írtam ezt a naplót amit most éppen a kezemben tartok,soha sem gondoltam volna,hogy valaha sírni is fogok azokon a sorokon amit egyszer hatalmas boldogság között írtam.Hisz hiányzik amikor felelőtlen gyerek lehettem,nem gondolva az élet nagy dolgaira,csak gondtalanul álmodozhattam.És amikor megismertem őt.Akinek a hiánya mai napig mardos. A történet csupán az agyam szüleménye.Minden szerzői jog fenntartva.

Egoista. De önzetlen. Undorítóan magabiztos. És amit a legjobban utálok, hogy marhára helyes.