A nevem Dorothy Angel. 18 éves leszek és kicsit furcsa életem van. A szüleim meghaltak. És emellett olyan embereket látok akiket mások nem látnak. Csak egy gond van... hogy ők nem szellemek... A szüleim halála óta egy olyan ember vigyáz rám akit csak én látok... ő Kyle...Kyle Foster. *BEFEJEZETT* 2017.03.03. - #55 in fantasy 2017.05.26. - #6 in fantasy 2017.09.15. - #4 in chicklit 2017.10.22. - #4 in fantasy ~10.23. - #3 in fantasy ~10.24. - #2 in fantasy ~10.25. - #1 in fantasy 2017.11.08. - #1 in fantasy 2018.06.17. - #2 in fantasy ~06.22. - #2 in fantasy 2018.07.02. - #4 in boszorkány ~07.11. - #2 in fantasy 2018.08.17. - #2 in fantasy 2019.03.29. - #1 in angyal 2019.09.22. - #3 in fantasy 2021.03.01. - #1 in angyal ~05.07. - #2 in fantasy ~05.13. - #1 in fantasy

- TE LÁTSZ ENGEM! - ismételte elcsukló hangon. - Végre! - a hangja valahol a sírás és a nevetés között volt. - Végre valaki lát engem. - a szellemfiú térdre rogyott Lujza előtt és a kezébe temette az arcát." Ha látnád a holtakat, Te nem félnél? A házadban, az iskoládban, a metrón, mindenütt. Lehet, hogy inkább próbálnál tudomást sem venni róluk. Csakhogy az ember nem tudja örökké másnak tettetni magát, mint aki. Lujza sem tudja elkerülni végzetét. A sors pedig egy jóképű, felettébb szószátyár halott fiú alakjában érkezik.

Végzős év. Az utolsó évem. Az utolsó évben esek szerelembe. Kevin. Az iskola leghelyesebb és legnépszerűbb pasija. És én...pont belé szeretek. Vagy csak egy fellángolás? Amikor megcsalt nem éreztem semmi mást az áruláson kívűl. De ki az az Isten csávó? Ben. Apám egyik haverja. Fasza. "Árvaházban nőttem fel" a szavak visszhangoznak a fejemben. Segítek neki. Szeretni fogom. Vagy is azt tervezem. De valami gátol ebben. Vagy valaki?

Egoista. De önzetlen. Undorítóan magabiztos. És amit a legjobban utálok, hogy marhára helyes.

"Edina! Velem kell jönnöd!" Félve indultam meg a duplaszárnyú ajtó felé. Az őr kettőt koppintott mielőtt benyitva durván lökött az ismeretlen,rejtélyes szoba belseje felé. Kolos abban a pillanatban kapott el amikor a lökéstől megtántorodva készültem elesni. Hitetlenkedve pillantottam fel aggódó-aggódó?! Mi a fene?- tekintetébe. "Öhm... Köszi. Köszönöm szépen." motyogtam miközben feltápászkodtam. "Mi-miért vagyok itt?" motyogtam, mire féloldalas mosolyra húzta a száját, majd váratlanul közel lépett hozzám... Túl közel. Zavarodottságomat látva egy felsőbbrendű, önelégült vigyor jelent meg jóképű arcán. "Csinálj velem amit akarsz." Elképedve kaptam el a fejem. Mi a fenéről beszél ez?! Mit gondol ki ő?! Manipulálni akar, vagy mi? Játszik velem?! Hirtelen és döbbenetesen zökkentett ki gondolatmenetemből. Szája keményen csattant az enyémen. "Ne gondolkodj! Csak csináld!" ...