chantiski olvasólistája
20 stories
Fétis || ✔️ by No_kindness
No_kindness
  • WpView
    Reads 379,647
  • WpVote
    Votes 17,265
  • WpPart
    Parts 42
Milyen is egyetemistának lenni? Szabadság, kevés szülői kontroll, jobbnál jobb bulik, megannyi emlék, amikre később boldogan emlékezünk vissza. Nem hiába van az a mondás, hogy az egyetemi évek lesznek életünk legszebb és legmeghatározóbb évei. Már akinek. Bogdán Stefánia most kezdi el második évét az egyetemen, hogy véghezvigye a tanulmányait és hivatásos gyógyszerész legyen belőle. A nagyszájú, "ami a szívemen, az a számon" típusú lánytól eléggé messze áll a szakma, pláne úgy, hogy a tanulás mellett az egyetemvárosban lévő kocsmában dolgozik. Ő az, aki antiszociális módra igyekszik a lehető legtávolabb maradni a banzájoktól, ezzel is megelőzve a bajt és a felesleges stresszforrást, hiszen az egyetlen célja, hogy a diplomáját a kezében tarthassa. Azonban, hogy jobb kollégiumi elhelyezést kapjon a következő szemeszterre, kénytelen lesz feláldozni az elveinek egy részét és segítőként részt venni a gólyatáborban, hogy segítse a leendő elsősöket. Ráday Konrád harmadéves jogász hallgató, aki nemcsak a bizonyos és sokat emlegett "A" kollégiumi épületnek a bizottsági tagja, hanem emellett a jogi kar hallgatói önkormányzatának az elnöke, van beleszólása a dolgok alakulásába, csak úgy mint például egy gólyatábori tematika kialakításában, totális ellentéte Stefániának, mind természetben, mind pedig gondolkozásban. Egyetlen este a gólyatáborban képes kettejük életét olyan mértékben összekötni, ami a későbbiekben is hatással lesz a tetteikre. Pedig azt szokás mondani, hogy ami a gólyatáborban történt, akkor az ott is marad. De mi történik, hogyha mégsem? [ CJE SOROZAT ELSŐ RÉSZE ]
Akaratlanul Akarva  by bogcaa43
bogcaa43
  • WpView
    Reads 34,675
  • WpVote
    Votes 780
  • WpPart
    Parts 27
Gyűlöltük egymást. Jack Black volt az a személy, aki mindig a legrosszabbat hozta ki belőlem. Arrogáns, felelőtlen és önelégült volt - az ellentétem. Én mindig szabálykövető és tervező voltam, míg ő semmiben sem hitt, csak saját magában. Soha nem gondoltam, hogy életünk összefonódhat, de szüleink másképp döntöttek: össze kellett házasodnunk. Az esküvő soha nem jött el, mert Jack eltűnt. Dühös voltam, de valahol megkönnyebbültem, hogy megszabadultam tőle. De hónapokkal később, egy véletlen találkozás mindent megváltoztatott. Egy éjszaka, rossz helyen, Jack-et láttam, de nem azt az embert, akit ismertem - ő volt a város alvilágának rettegett vezetője. Amikor találkoztunk, a tekintetünk összefonódott, és tudtam, hogy semmi sem lesz már ugyanaz. Az ő szavai örökre megmaradtak: - Most már tudod, ki vagyok. És ezt az információt nem engedhetem szabadon. Innen már nem volt visszaút. Jack nemcsak az ellenségem volt, hanem a kulcs egy sötét, veszélyes világ kapujához, ahová sosem akartam belépni.
Rosszfiú Egy Fogadással by menocsajsziketto
menocsajsziketto
  • WpView
    Reads 493,806
  • WpVote
    Votes 13,613
  • WpPart
    Parts 40
Kimberly Enderson élete cseppet sem könnyű. Még mindig gyászolja édesanyját a bátyjával. Apjuk nem olyan régen hagyta el őket, így a bátyára maradt, aki nagyon jól viseli gondját a másfél évvel fiatalabb húgának. Viszont ott van az az iskola is, ahol nem a legnépszerűbb. A focicsapat kapusa jelentősen rászállt, de miért? Habár utálja a fiút mégis ott van az a fránya vonzódás közöttük. Brandon Bell hiába is játssza a menő fiút, mégis a szíve rettentően szomorú. De miért is lenne az? Minden lány a lábai előtt hever, van egy okos bátyja és egy édes öccse. Habár tagadja, mégis még mindig bánatos, katona édesapja miatt. Legjobb barátjával egy buliba keveredik, szokás szerint, amiből nem maradhat ki az alkohol sem. Rossz játékba megy bele, amit álmában sem gondolt volna. Össze kell jönnie az egyik barátja húgával. Lehet ennek jó vége? Egy fogadás Egy viszonzatlan szerelem Egy rosszfiú Egy csalódás Egy szikra -Talán elvesztettem valakit aki nem szeretett engem, de te olyan valakit vesztettél el aki feltétel nélkül szeretett téged. Kezdete: 2019. 03.6. Befejezése: 2019. 07.5.
Szívdobbanás by RapiSzandi
RapiSzandi
  • WpView
    Reads 32,560
  • WpVote
    Votes 1,632
  • WpPart
    Parts 46
Bartha Boglárka már csak árnyéka régi önmagának. Élete hatalmas fordulatot vett 5 évvel ezelőtt és csak egyetlen dolog van ami élteti mégpedig az öt éves Dávid. Gyermeke mosolya a napja egyetlen fénypontja mígnem életében újra feltűnik Magyar Dániel, aki évek óta hordozott titkokat akar a lány elé tárni. Dani semmit sem tud arról ami Bogival történt a múltban és a lány fél ezen változtatni. Nehezen bízik meg a férfiben, akinek öccse drogtól eltompult elmével megerőszakolta őt 5 évvel ezelőtt, ezzel teljesen megpecsételve Bogi sorsát. A Reménysugár folytatása ami tele van félelmekkel, vággyal, titkokkal és szerelemmel. Na meg persze zenével!
Lakótárs a bárból (Befejezett)  by LetyBane
LetyBane
  • WpView
    Reads 35,766
  • WpVote
    Votes 936
  • WpPart
    Parts 34
Haileynek új lakótársra van szüksége, mert a barátnője Maggie összeköltözik a barátjával. Honnan kerítsen hirtelen egy másik embert a szemeszter közepén? (Bal?)Szerencséjére Maggie unokatestvére a közelben kapott munkát és lakásra van szüksége. Megkönnyebbülése azonban addig tart míg nem találkozik személyesen vele.
Kötődés by summerrose90
summerrose90
  • WpView
    Reads 423,515
  • WpVote
    Votes 19,611
  • WpPart
    Parts 59
Effie élete megváltozik, méghozzá drasztikusan. És az csak tovább bonyolítja a dolgokat, hogy képtelen irányítani az érzéseit a titokzatos kék szemű srác iránt. Olykor a boldogan élünk még meg nem halunkig hosszú és döcögős út vezet. Vajon megéri mindig arra várnia, hogy egyszer jó dolgok történnek majd vele, vagy itt az ideje, hogy átadja magát a szerelemnek? A kérdés csak az, hogy Effie képes lesz-e túllépni azon félelmén, hogy a múlt megismétli önmagát. Ez az én történetem az igaz szerelem jelentéséről.
Tánc Tábor by BVillo
BVillo
  • WpView
    Reads 102,242
  • WpVote
    Votes 4,559
  • WpPart
    Parts 26
A tábor, ahol minden megváltozik. Küzdelem, barátság, szerelem. Egy baleset, ami miatt az egyik csapat tagnak haza kell mennie. Egy régi barát tűnik fel, vajon hogy fogják megoldani a problémákat? Egy verseny, ami meghatározhatja a sorsukat. Vajon végül sikerül mindent összehozni, amit szeretnének? Minden kiderül a könyvből ha elolvassátok. Reménykedjünk, hogy Aida és a többiek sorsa jól fog alakulni az idők folyamán. Ha kíváncsi vagy a táboros kalandjukra, akkor mindenféleképpen olvasd el! Kezdés: 2018.06.01. ©BVillo-2018 Minden jog fenntartva!
Kékszeműek (befejezett) by Nilla_se
Nilla_se
  • WpView
    Reads 182,959
  • WpVote
    Votes 12,692
  • WpPart
    Parts 37
Rea és Aidan szeme egyforma kék. Mindketten az Akadémia különleges, zárt világához tartoznak: Rea elsős és Aidan negyedikes. Ám egy nap az egész világuk felbolydul, félelem mérgezi meg a biztonságos légkört. Reának es Aidannek küzdenie kell. Megvívják a saját harcukat, meghozzák a saját döntésüket az élet "hogyan tovább?"-járól. Mind a ketten menekülnek. A legfontosabb számukra, hogy biztonságban tudják azokat, akiket szeretnek. Amíg ez Aidannek sikerül, Reának nem...
Tied vagyok (+18)  BEFEJEZETT by xxlexiwoodxx
xxlexiwoodxx
  • WpView
    Reads 1,292,057
  • WpVote
    Votes 25,801
  • WpPart
    Parts 64
2019.októbere A szöveg tartalmaz trágár beszédet valamint (+18)-as jeleneteket. Csak saját felelősséggel olvasandó! Ha szereted a szerelmes és maffia könyveket akkor ne hagyd ki ezt sem! Az egyik főszereplő, Lex éli mindennapjait Los Angelesben, a legjobb barátnőjével, Lucyval. Egyik nap Lexi idegesen jött haza munkahelyéről. Mindeközben vihar kerekedett föl, így elhatározta, hogy rövidít és az erdőn keresztül megy haza. Egy ideje ott olálkodik és teljesen eltéved. Távolról hall egy hangot, mire megfordulhatna arra minden elsötétül, azaz elrabolja a Maffiavezér. Onnantól kezdve teljesen felfordul az élete. #family 2020.03.20. 🥈/ 2020.08.29🥇 #maffia 2020.04.09 🥉/ 2020.04.10 🥈/2020.04.12-2020.08.01🥇 @Nasa_girl Fegyvertelen inspirált neki vágni
Csillag az égen (Befejezett) by user52393486
user52393486
  • WpView
    Reads 29,783
  • WpVote
    Votes 634
  • WpPart
    Parts 18
Csodás életet élek. Szalai Bella vagyok igen Szalai Ádám húga és még rajta kívűl van két bátyjám Berci és Vili a kapcsolatunk nagyon jó egymással és a szüleikkel is persze.