🥀Favourites🥀
20 stories
The Half-Blood Witch /A Félvér Boszorkány/ {𝔅𝔢𝔣𝔢𝔧𝔢𝔷𝔢𝔱𝔱} by Leonetti686
Leonetti686
  • WpView
    Reads 197,014
  • WpVote
    Votes 18,534
  • WpPart
    Parts 95
Mi, egyszerű emberek nem is tudhatjuk, milyen csodák történnek körülöttünk. Amiket észre sem veszünk! Nem látjuk az összefüggéseket a világok között, hiszen nem is tudunk róluk. De mi van akkor, ha azok se veszik észre, akiknek közvetlen köze van a történésekhez? Életek és három világ van veszélyben. Ez nem játék. Mégis annak veszik. És túl későn döbbennek rá, hogy koránt sem arról van szó, amit hisznek. Aurora Aguilon egy boszorkány és egy isten gyermeke, akinek túl hamar kell felnőnie ahhoz, hogy teljesíthesse küldetését. Melyet nem is akarnak rábízni. De a próféciát nem lehet kicselezni. És ennek meg is van az eredménye. De hogy jön össze a mitológia és a varázsvilág? Na meg mi köze van ehhez az egészhez a halandóknak? Egy eddig lappangó ősisten bontogatja szárnyait, erős szövetségesekkel karöltve, hogy átvegye, és gatyába rázza az Olimposzt. Ezzel csak egy baj van. Sem istenekre, sem félistenekre, sem pedig halandókra nincs szüksége. Na de mi van a varázsvilággal? Egy biztos. Meg kell állítani, és visszahozni újra a békét. ¡A történet saját ötlet, és az első PJ és HP ötvözet! Szóval minden jog fenntartva!! !FONTOS: pontatlanságok előfordulhatnak, ugyanis az Olimposz Vére elolvasása előtt kezdődött a történet¡ Köszönöm szépen a csodálatos borítót Lozuuka-nak! Hatalmas ölelés! ❤❤❤ #3. IN FANTASY 2017. március 26. #2. IN FANTASY 2017. április 5. #1. IN FANTASY 2017. április 21. Hivatalos kezdés: 2016. november 6. Hivatalos befejezés: 2017. december 24.
Daughter Of Hades {𝔅𝔢𝔣𝔢𝔧𝔢𝔷𝔢𝔱𝔱} by Leonetti686
Leonetti686
  • WpView
    Reads 51,558
  • WpVote
    Votes 5,157
  • WpPart
    Parts 53
[A The Half-Blood Witch második kötete] Két világ került veszélybe, amely felölel egy harmadikat. Erebosz elmenekült. Az istenek tükrével együtt. És eltűnt az Alvilágban. Egy titanisz átkot kapott Kronosztól, amelyet csak egy bizonyos valaki képes feloldani. A Halál Erekyléi újra előtérbe kerülnek, több ellenség tűnik fel, és Aurora is visszatér a táborba. De mi lesz Albusékkal? Vajon több is összefűzi a varázsvilágot a mitológiával? És Ereboszt legyőzik? Na meg a többi cetli kit takar? Újabb halálokat? Aurora ismét Erebosz keresésére indul, hogy végezzen vele, és újra békét teremtsen a világban. Június 5. Ez az a dátum, ahol elkezdődött. Július 24. Ez az a dátum, ahol minden végért. "A nagy sikerű Trimágus Tusa idén is megrendezésre került a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola falai között. Az eredmény mindenkit megdöbbentett. Két fiatal, akik még csak most kezdték volna az életet. Luciana Malfoy és Hugo Granger-Weasley május 26-án estek áldozatul egy, a világunktól távol álló harcban. A gyerekeknek semmi keresnivalójuk nem volt a helyszínen. Egyedül Aurora Aguilon köthető az eseményekhez, a lányt viszont nem érhetjük el. A Roxfort ideiglenesen bezárta kapuit újságíróink előtt, de csak idő kérdése, és mindent megtudnak kedves olvasóink, amire csak kíváncsiak!" Hivatalos kezdés: 2018. január 1. Hivatalos befejezés: 2018. június 20. #4. IN FANTASY 2018. március 8. #3. IN FANTASY 2018. március 24. #2. IN FANTASY 2018. május 5.
The Death Lord by Leonetti686
Leonetti686
  • WpView
    Reads 9,445
  • WpVote
    Votes 884
  • WpPart
    Parts 13
[A Daughter of Hades és a The Half-Blood Witch harmadik kötete] Azt gondolnánk, hogyha egyszer már nyertünk, nem zavarnak tovább. Vége a történetnek, mindenki mehet a dolgára. Ám, ha nincs rendesen elvégezve a feladat, hiába a győzelem. Valaki intézkedett annak érdekében, hogy a dolgok a végére járjanak, és Al esélyt kap arra, hogy helyrehozza a hibáit. Thanatosz és Hádész várnak, de egyszer az ő türelmük is elfogy. Újabb ellenségek és régi barátok is felütik a fejüket, hősünk pedig tudja, azon múlik minden, ő sikerrel jár-e. Újabb kalandra hívlak benneteket, hogy egyszer, s mindenkorra lezárjuk Auroráék történetét. A kérdés már csak az, te készen állsz rá? "- Tudod-e, mit jelent a Halál Urának lenni, varázsló? - Tudom. Tudom, mert láttam és átéltem. Tudom, mert szenvedtem. És tudom, mert elfogadom." Hivatalos kezdés: 2018. május 27.
The Charm of a Riddle (tomione) by booksnooksandcoffee
booksnooksandcoffee
  • WpView
    Reads 378,274
  • WpVote
    Votes 10,025
  • WpPart
    Parts 20
Hermione Granger travels back in time by mistake. All she wants is to return as quickly as possible, to her sixth year at Hogwarts. Unfortunately she runs into Tom Riddle.....whom basically ruins her plan of return. Will she be able to resist his charm? Or will she put aside her future knowledge and give him a chance? There is one thing that's certain, and that is that Tom Riddle likes a challenge.....and Granger is the biggest challenge he has yet to meet. (This is a Tomione) hope you enjoy! Warning: sexual and violent themes. Ask parent permission if under 13. Reader discretion is advised. Also jk Rowling owns all characters. -This story is completed- Sequel available: The Time of a Granger (in process)
Golden Gods by opheliacs
opheliacs
  • WpView
    Reads 107,979
  • WpVote
    Votes 9,014
  • WpPart
    Parts 12
EVERYBODY DIES IN THE NAME OF LOVE © 2016 opheliacs [99 - ss]
Silver Shadow (Maven x Mare) by ardielim
ardielim
  • WpView
    Reads 182,782
  • WpVote
    Votes 4,139
  • WpPart
    Parts 41
FANFIC: MAVEN x MARE from RED QUEEN. Book focused on events from GLASS SWORD, but takes its own from there until the end. WARNING: Before reading, I want to get a few things straight. The characters, settings are all owned by Victoria Aveyard. I am a great fan of the Red Queen series, but after reading I still believe that Maven deserves something better that being a monster. I just can't shrug the feeling off that there's more to his side of the story. Aside from original scenes from the Glass Sword, I will be adding different story lines of my own. I know that many will criticize Maven and me for this, but hey every fan has the right to dream, right? AMAZING THANKS to Victoria Aveyard, the woman behind the amazing world of the Red Queen. Thank you for giving something to us.
Daughter of Cupid (Luke Castellan fan fic) by Alycat1901
Alycat1901
  • WpView
    Reads 231,734
  • WpVote
    Votes 8,460
  • WpPart
    Parts 45
Carys Harlow, was never normal. Being a daughter of Cupid, how could you be? After leaving Camp Halfblood, she feels she can finally start making an attempt at a normal life. She's in for a major surprise when her distant malevolent grandfather shows up unexpectedly, telling her that Cupid needs her help. In order to help save the father she barely knows, she'll be forced to attend...Godlike University. Along the wild life of college at a university for the children of the gods, what happens when she comes across a not-so-dead demigod? I own Carys, a few minor characters, and the story ONLY. This is purely a fanfiction a friend asked me to write because they were extremely bored and looking for something to read. Enjoy. ^_^
YOU┃lukecastellan by aphrodyite
aphrodyite
  • WpView
    Reads 166,380
  • WpVote
    Votes 5,658
  • WpPart
    Parts 19
they feared the worst. the worst is her. Olympus will falter. ⋙ BOOK ONE Thais Bello will soon arrive to Camp Half-Blood, the safest haven on Earth for her kind. But not for much longer. Luke Castellan is on the verge of carrying out his ultimate betrayal... And he wants her. With her acceptance, Olympus is done for. Or is it? *pronunciation: THAIS /ty∙ees/ BELLO /beh∙yo/ [events take place before and during 'Percy Jackson & the Olympians: The Lightning Thief'] |based loosely around the book and movie| COMPLETED ; BOOK TWO OUT titled ' HER┃lukecastellan ' check author's profile
Hádész útja [𝒫𝑒𝓇𝒸𝓎 𝒥𝒶𝒸𝓀𝓈𝑜𝓃 𝒻𝒶𝓃𝒻𝒾𝒸𝓉𝒾𝑜𝓃] by LanaIgnis
LanaIgnis
  • WpView
    Reads 37,542
  • WpVote
    Votes 2,869
  • WpPart
    Parts 35
- Így hátulról nagyon hasonlítanak. - Szerintem nem - mondja Jászon. - Hazelnek sokkal nagyobb a haja és bőre is másmilyen. - Nem Hazelék! Hanem Nico és a... - keresi, hogy mit is akar mondani. - A lány? - Igen! Köszönöm! Nico és a lány! - színpadiasan hangsúlyozza, majd int, hogy lassan menjünk. Már majdnem a völgyben vagyunk, Hazelék jóval előttünk haladnak, amikor valami szokatlanra leszek figyelmes. Megtorpanok, a két mellettem jövő követi a mozdulatomat. - Percy? - Annabeth kérdően néz rám. - Átjött - mondom elképedve. - Átjött a határon!
HER┃lukecastellan by aphrodyite
aphrodyite
  • WpView
    Reads 90,497
  • WpVote
    Votes 3,120
  • WpPart
    Parts 23
. . . it is not over yet . . . BOOK TWO *for BOOK ONE, see author's profile BOOK ONE titled ' YOU┃lukecastellan ' |based loosely around the Percy Jackson & The Olympians series and movies| COMPLETED ; BOOK THREE OUT titled ' US┃lukecastellan ' check author's profile