A Néma szépség folytatása... Van, hogy mérges vagy az életre. Csak úgy eleged van mindenből és mindenkiből. Az életedet nézed és össze akarsz benne törni valamit. Talán az egészet. Te sem tudod, csak hogy amit eddig építgettél magadon most a kukába kívánod. Félsz bármit is a kezedbe venni mert félsz, hogy összeroppantod, úgy ahogyan a világ is téged. Ezt érzi Lív mióta ismét felbukkant egy régi arc az életében. "Kemény a világ és mi mind törékenyek vagyunk. Törékeny üvegek amik minden nap megrepednek a világ kemény falai között."

-Miért nem beszélsz? -írta le egy lapra amit imént tépett ki a füzetéből. A kockás lap, amit a matematika füzet hátuljából szakított ki hatalmas nagy sebességgel, most csak úgy gyűrődött hatalmas kezei között. -Mert nincs mit mondanom -firkantottam oda unottan, bár belül mosolyogtam. -Miért van rám ilyen hatással? -Kérdeztem magamban. -Mióta nincs mit mondanod? -Írta vissza majd bele nézett a szemembe. Nagyot nyeltem és írni kezdtem. -Hat éve. "A bizalom olyan, mint egy tükör: ha eltörik, megjavíthatod, de a tükörképen akkor is látod majd a törést."