Esztykee olvasólistája
121 stories
Rád Várva by Viki712
Viki712
  • WpView
    Reads 51,278
  • WpVote
    Votes 1,488
  • WpPart
    Parts 44
Virág élte nem egyszerű. Tudja, hogy az egyetemi tanulmányait csak akkor tudja befejezni, ha megmarad neki az ösztöndíja, amiből és persze az egyetem melletti állásából fedezni tudja az egyetemét. Szüksége van rá. Nagyon. Azonban ez a forrás veszélybe kerül, amikor bárhogy próbálkozik, egyik cég sem hajlandó őt felvenni gyakornoknak. Márpedig az egyetem világosan előírja, hogy egy fél évet valahol gyakornokként le kell töltenie vagy legalábbis szerződése kell, hogy legyen egy vállalattal más különben nem léphet tovább a következő félévbe. Utolsó lehetőségként megy el a minden hallgató által borzalmasnak emlegetett Lakatos Építészethez. Tudja, nincs más választása. Meg kell szereznie a munkát. Máté mást sem akar, csak békésen vezetni a céget, és eltemetni magába a múltat. Még mindig a volt felesége emlékével küzd, amit próbál elfelejteni azonban ez nem olyan egyszerű, amikor nap mint nap szembe kell néznie a nő szinte teljes másával. Nem csak, hogy ez a probléma tornyosul előtte, hanem napról napra meg kell küzdeni az édesanyjával, aki azért rágja a fülét, hogy keressen már maga mellé végre egy lányt és hagyjon fel a magányos élettel. Neki azonban tökéletes egyedül. Megszokta már, hogy nincs mellette női társ, és szentül hiszi, hogy nem is kell neki. Hiszen volt egy, de azt a sors kegyetlenül elvette tőle. Az egész azonban megváltozik, amikor egy nagyszájú egyetemista lány érkezik hozzá állásinterjúra, hogy betöltse az üres gyakornoki posztot. Egy történet egy nőről, aki évek óta küzd az álmaiért, és egy férfiról, aki nehéz terhet cipel a vállán. Vajon összefér a kettőjük élete vagy a múlt örökre falakat állít közéjük?
Az Alfa /Befejezett/ by PatriciaStone01
PatriciaStone01
  • WpView
    Reads 13,247
  • WpVote
    Votes 647
  • WpPart
    Parts 21
Kyle Deucelion keményen megküzdött, hogy visszakapja a falkáját és sorsát beteljesítve az alfájuk legyen. Habár tragikus gyerekkora komoly nyomot hagyott benne, a személyisége ketté szakadt: a farkasra és a férfira. Egészen addig azt hitte, hogy már megtanulta uralni ezt a helyzetet, amíg nem találkozik Tamarával. A lány engedetlensége mérhetetlen módon kihozza sodrából, mégis valami megmagyarázhatatlan ok miatt úgy vonzódik hozzá, mint még egyetlen nőstényhez sem. Az alfa végül, olyan lépésre szánja el magát, amire eddig gondolni sem akart. Vajon Tamara valaha képes lesz elfogadni a helyzetet, amibe belekényszerítették? Az alfa szava megkérdőjelezhetetlen.
Érzéki szerető (18+) (Fekete Tőr Testvériség - Qhuinn fanfiction)- Heike Brenin by Rikuji
Rikuji
  • WpView
    Reads 1,458
  • WpVote
    Votes 95
  • WpPart
    Parts 29
Evanlily Hepburn sosem volt egy átlagos vámpírhercegnő. A Fekete Tőr Testvériség harcosának Nightnak a lánya, aki lázad a társadalmi normák ellen. Százhuszonhárom évnyi egyedüllét után, hogy unokabátyja megölte kegyetlen parancsolóját szembe kell néznie a valósággal. A múlt mázsás súlyként nehezedik a vállára és új kihívásokkal kell szembenéznie. Qhuinn Hardyt - Lohstrong fiát két dolog hajtotta eddigi életében a harc és a szex. Az adrenalin a fő mozgatórugója a Fekete Tőr Testvériség kegyetlen harcosának. Mindig azt hangoztatja, hogy a nők csak használati tárgyak számára. A belül sötétséget érző harcos, csak a szenvedélyeinek hódol. Ám egy nap minden megváltozik, mikor találkozik vele... Ez a történet egy Fekete Tőr Testvériség fanfiction. A történet sok mindenben eltér az eredetitől. Figyelem a részekben előfordulhatnak erőszakos, erotikus, szex jelenetek illetve trágár kifejezések! Csak 18 éven felülieknek ajánlott! A képek nem a saját tulajdonomat képezik az internetről töltöttem le őket. Valamelyiket szerkesztés után töltöttem fel. Megjegyzés: Ezt a könyvet évekkel ezelőtt írtam. Igyekszem a fejezetek átdolgozni a jelenlegi írói stílusomra. Illetve új részek is kerültek/kerülnek bele az átdolgozás során.
Váratlan távolság (Befejezett) ✔️ by RenataSzucs
RenataSzucs
  • WpView
    Reads 68,139
  • WpVote
    Votes 3,951
  • WpPart
    Parts 48
/ A váratlan házasság történet után játszódik, önálló történetként is olvasható, de vissza utalások vannak az előző történetre és a szereplők is ugyan azok csak más szemszögből!/ Két év telt el, hogy Lorenzo elküldte Camillat. Camilla A szakítás teljesen padlóra tette, a munkába menekült. Elvégzett egy esküvői ruha tervező képzést, az egyik legjobb Londoni gyakornoki helyen. Azóta az egyik legkeresettebb a szakmában, de nem tért vissza Olaszországba, hanem Londonban maradt, abban a salonban dolgozik, ahol gyakornok volt. Tovább tud lépni a múlton, a nagy szerelmükön mely csak rövid ideig tartott? Vagy csak egy helyben toporog? Lorenzo Megtalálta élete szerelmét, de elengedte, hogy ne adja fel az álmait miatta. Azóta nem találja a helyét. Hibát hibára halmoz, csak akkor érzi, hogy él ha fájdalom éri ezért illegális verekedésben vesz részt. Ha a barátaik miatt újra szembe kell nézniük egymással , ismét egymásra találnak vagy még messzebb taszítják magukat egymástól? Egy ekkora szerelem képes kialudni vagy feléget mindent maguk körül amíg újra egymásra nem találnak? Trágár szavak, 18+ os jelenetek‼️🔞‼️
Lelkek Iránytűje by vikleszt
vikleszt
  • WpView
    Reads 791
  • WpVote
    Votes 100
  • WpPart
    Parts 15
A város házai között halkan elsuttogott pletykák szólnak egy titokzatos boltról, amit csak azok láthatnak, akiknek szükségük van rá. Egy boltról, amibe ha belépsz jó úton vagy, hogy találkozhass a lélektársaddal. Ami téged illet, sem a lélektársakban sem magában a boltban nem hittél. Mégis, egy újabb szakítást követően, aminél már csak maga a kapcsolat volt fájdalmasabb úgy döntesz, hogy semmit sem veszíthetsz, ha utánanézel a dolognak. Amit azonban a boltban találsz, arra semmi sem készíthetett volna fel. Hiszen, álmodban sem gondolnád, hogy egy vacak iránytű valahogy kedvenc kalózfilmjeid világába csöppent, egyenesen Port Royal kikötőjébe. És mégis, valahogy pontosan ez történik veled, és mire észbekaphatnál igazán, már egy elkötött hajó fedélzetén szeled a Karib-tenger szeszélyes vizeit egy kalóz és egy kovács társaságában. Eszelős, nem igaz?
Váratlan házasság (Befejezett) ✔️ by RenataSzucs
RenataSzucs
  • WpView
    Reads 188,299
  • WpVote
    Votes 6,061
  • WpPart
    Parts 48
Diego Egy egész maffia várományosa, aminek csak akkor lesz ő a tényleges feje, ha megházasodik. Az apja szerződést köt, ami szerint az egyik szövetségesének a lányát kell elvennie. Stella Maffia hercegnő, a nyilvánosság előtt egy ártatlan, szende báránykának állítja be az apja, de ez nem is állhatna messzebb a valóságtól. Már elég fiatalon be lett vezetve a maffia világába apja kegyetlensége miatt. Ha férfinak születik az egyik legjobb maffia vezér lett volna, de így meg se kapja a lehetőséget a bizonyításra. Mi történik, ha két erős személyiséget egy házasságba kényszerítnek? Vajon megkapja Stella az esélyt a bizonyításra vagy csak egy kiegészítő lesz Diego oldalán? Trágár szavak, 18+ os jelenetek‼️🔞‼️
Szabadíts fel! by Sunnie2025
Sunnie2025
  • WpView
    Reads 90,879
  • WpVote
    Votes 3,798
  • WpPart
    Parts 33
Dr. Olivia Cruz szakmai körökben méltán elismert szívsebész. Nem vágyik másra, mint egy pihentető alvásra, néhány családi fotóra a falon és a szexi ám ismeretlen szomszédjára. Ez a monoton élet meg is felel neki addig míg ki nem szakítják belőle. Arden d'Helion soha nem hitt a véletlenekben. Évszázadok alatt megtanulta, hogy a törékeny virágszálnak tűnő nők lehetnek a legádázabb ellenségei is. De mi van, ha Ebben a bíborhajú nőben csak a fékezhetetlen vágyat és bátorságot találja meg? Képes lenne megbízni benne azután, hogy oly régen emészti már a lelkét a sötétség? Borító: @kiscicus02 Köszönöm! 😁😘
Hóvirágra várva  by RikataDragony
RikataDragony
  • WpView
    Reads 1,476
  • WpVote
    Votes 52
  • WpPart
    Parts 4
Merlin fanfic, MERTHUR! (slash) Pandora Szelencéje Kihíváson (ha jól emlékszem 2013-ban, de már nem most volt) holtversenyben első helyet értem el ezzel a történettel :) A történetet úgy kellett alakítani, hogy Gwen valahogy igyekezzen a két férfi közé állni, és közben használnom kellett a telet, mint kulcsot. Élveztem írni a történetet, remélem olvasni is élvezet lesz :) Ma már néhány dolgot másképp írnék, de azt majd egy új sztoriban :)
Álmok fogságában | mia cara II. by ddorcii
ddorcii
  • WpView
    Reads 98,894
  • WpVote
    Votes 3,930
  • WpPart
    Parts 42
.· 𝙞'𝙫𝙚 𝙜𝙤𝙩 𝙢𝙮 𝙢𝙞𝙣𝙙 𝙤𝙣 𝙮𝙤𝙪 ·. Diana Armani élete a tökéletesség határát súrolja, a lánynak mindene megvan, amire csak vágyhat: szerető család, támogató barátok, kitűnő tanulmányi eredmények és a nagy Ő. Diana azonban egy ideje úgy érzi, a megszokott kényelem és tökéletesség felbomlott, és az életében szereplő emberek igazi arcát nem is ismeri. A meglévő káoszt azonban tetőzi még valami, ami mély nyomot hagy a lány tudatalattijában, és amit egyszerűen képtelen kitörölni onnan, az álom újra és újra visszatér. Diana harcol az érzéssel, amit a különös vízió vált ki belőle, ám amikor az elveszett remény Ethan Walker személyében csillan fel újból, megadja magát. Az események sodrásába kerülve pedig félő, hogy összeroppan az elvárások alatt. ❝ - Biztos vagyok benne, hogy kitérő lenne a számodra. És amúgy is megszoktam már, hogy sétálok. - Ne kéresd magad, angyalka - nyúl felém, és mielőtt még reagálni tudnék az érintésére vagy arra, ahogyan szólított, megfogja a kezemet, és beültet az autóba. ❞ 𝗺𝗶𝗮 𝗰𝗮𝗿𝗮 𝗜𝗜. © ddorcii / 2025
Soshe hagyjon el benneteket a Remény by kyouko11
kyouko11
  • WpView
    Reads 5,975
  • WpVote
    Votes 220
  • WpPart
    Parts 18
Két ember története, akiket a multban elvállasztottak egymástól. De most az emlékek újra felszínre törnek és e két ember sorsa újra összekapcsolódik. Vajon képesek lesznek megvédeni jövőjüket és vele a barátaik életét is. Mi lesz ha nem sikerül és örökre el veszítik egymást. Ez a történet Kagome és Sesshomaru szerelmét mutatja be. Ez az első írásom amit megosztok másokkal. Lehet találsz benne apró hibákat de ha elolvastad és tetszet írj pár sort. Jó és rossz kritikát is szívessen olvasok!