"Mert egy napon mi mind-mind megöregszünk és a mostani kalandjaink és szerelmeink csak emlékek lesznek, amiken jót mosolygunk." Az utolsó gimnáziumi éve előtt álló, New York-ban élő magyar lányt, Laurát, édesanyja vad viselkedése miatt egy magyarországi kisvárosba száműzi egész nyárra. Laura biztos benne, hogy élete legeslegrosszabb nyara vár rá, de mi van akkor, ha a lány szerelmes lesz és új barátokra tesz szert? Vajon még úgy is gyűlőlni fogja Dörgicsét? És mi történik, ha vége lesz a nyárnak? !FONTOS! Nem szeretném megsérteni a dörgicsei lakókat. Egyátalán nem jártam még ott, és amiket írok/írtam róla a történetben nem mind igaz! Csupán annyi történt, hogy megtetszett a neve. Semmilyen információ nem igaz róla!

"Írok. Hátha így elfelejtelek. Hátha így felejtelek el." Simon Márton (megjegyzem így senkit sem tudsz elfelejteni) Előre is elnézést kérek a helyesírási hibákért. 'Láttam, hogy gondolkodik mit tegyen, de végül felállt és befeküdt mellém, a tisztes távolságot egy picivel átlépve. Lassan elnyomott az álom a nap képeit nézegetve. Közelebb csúsztam Kornélhoz, aki nem szólt semmit. Miután már a fejemet sem tudtam tartani, ráhajtottam a mellkasára és elaludtam. Hajnali kettőkor valaki hatalmasat dudált az utcánkban, oly hangosan, hogy felébredtem rá. Meglepő módon Kornél nem a földön feküdt, hanem mellettem az ágyon. Nem ölelt át, nem volt a nagykiflim. De ott feküdt mellettem az ágyon velem, nem pedig a földön egyedül. Melegség járta át a testemet. -Csak egy barát mi?-suttogtam mosolyogva. Felé fordultam, kócos, világos barna haja szanaszét állt és még álmában is mosolygott.'

Minden fiú Őt akarta.