MriaCsertn olvasólistája
7 stories
Szabályszegők MEGJELENT! by VorosViktoria
VorosViktoria
  • WpView
    Reads 304,420
  • WpVote
    Votes 2,858
  • WpPart
    Parts 3
KERESD A KÖNYVESBOLTOK POLCAIN! Lucy Sokáig úgy gondoltam, hogy képtelen vagyok szerelembe esni. Defektesnek éreztem magam, amiért egyetlen srác sem hozta felszínre azt a lángot, amit a korombéliek legalább egyszer már átéltek. Így hát mindent vagy semmit alapon megkerestem a szociológia szak leghelyesebb srácát egy olyan ajánlattal, amit talán még én magam sem gondoltam át teljesen. De hát egyszer élünk, nem? Dominic Nincs is annál megdöbbentőbb, mint mikor egy szűz lány arra kér, hogy legyél az alkalmi partnere. Már pedig Lucy ezzel a kéréssel fordult hozzám, én pedig szinte azonnal el is utasítottam. Meg voltam győződve, hogy jó döntést hoztam egészen addig, míg szemet nem vetett Zane-re, a röplabda csapat feladójára. Attól a perctől fogva tudom, hogy a nemleges válaszommal nem mentettem meg, sokkal inkább taszítottam egy sokkal nagyobb őrültségbe. Azt pedig nem hagyhatom, hogy élete feltehetőleges legnagyobb hibáját kövesse el vele. Helyettem. © Minden jog fenntartva! 2023 - Vörös Viktória
Más az igazi - novella ✅ by VorosViktoria
VorosViktoria
  • WpView
    Reads 3,722
  • WpVote
    Votes 232
  • WpPart
    Parts 8
Ha gondolod, szívesen veszem az értékelésed Moly.hu-n! ❤ Az elmúlt húsz évem alatt rengeteg csalódás ért, viszont ekkora pofont még nem kaptam az élettől. Hiába hittem azt, hogy már minden fájdalmat megismertem, ez felülmúlt mindent. Selena Benington a véletlennek köszönheti, hogy megismerte David Clare-t. A kapcsolatuk szinte azonnal szárnyra kap, azonban egy váratlan és megdöbbentő hírtől minden romba dől. Selena legjobb egyetemi barátja mindvégig kitart mellette és próbálja egyben tartani őt. Vajon Selena képes lesz túllépni Daviden és megtalálja azt a személyt, aki végül boldoggá teszi? Miképp hat a hír Selena és David kapcsolatára? Illetve sikerül Kyle-nak közelebb kerülnie a lányhoz?
Az ördög markában by Emyikewriter
Emyikewriter
  • WpView
    Reads 193,088
  • WpVote
    Votes 4,878
  • WpPart
    Parts 54
Zoé Smith rossz döntései miatt tart ott ahol tart. Mire kezdene az élete helyre jönni el rabolják, ekkor a szegény lány még nem is tudja hogy magával az ördöggel kell egy fedél alatt élnie . Adam Montenegro az ország egyetlen maffia vezére . Egy véletlen találkozás amire maga az ördögünk sem számít. 🔞 erotikus tartalmakat tartalmaz . A story felhasználása nem megengedett. Minden jog fenntartva☝️ 2023.05.07 / 1. #Veszély🏆 2023.05.11 1. #Maffia 🏆 2023.09.04 1. #Szenvedély🏆 2023.10.05 1. #Vágy 🏆 2024.02.18 1. #Vágy🏆 2024.06.07 1. #Félelem🏆 2024.08.22 1.#Félelem 🏆
A legsötétebb megszállottság [BEFEJEZETT]  by emilia_larkk_
emilia_larkk_
  • WpView
    Reads 272,843
  • WpVote
    Votes 7,537
  • WpPart
    Parts 35
Figyelmeztetés: Ez egy sötét erotikus romantikus történet. De nem édes vagy aranyos. Érett tartalom, erős nyelvezet, bántalmazás, nemi erőszak és erőszak. Figyelmeztettelek! Amelia Millert egy tragikus esemény után a szomszédban lakó ikrek terrorizálják. Miután évekig elviseli a kínzásukat, a dolgok szexuális irányba fordulnak, és a megszállottságuk nyilvánvalóvá válik. A történet a középiskolában kezdődik, de nem marad ott. Néhány párbeszéd olaszul van. Ahogy felbukkan, lefordítom, néhány gyakorit csak egyszer fordítok le. A fordítások a Google-ból származnak, nem beszélek olaszul. Szerző:Emilia Lark Minden jog fenntartva! ❗A könyvet másolni TILOS❗
Függőség  1-2✅ by VorosViktoria
VorosViktoria
  • WpView
    Reads 392,784
  • WpVote
    Votes 15,039
  • WpPart
    Parts 116
ÁTÍRÁS ALATT „De tudhattam volna, hogy egy olyan erős kapcsolat, ami köztünk van, nem múlik el fájdalom nélkül. És jelenleg mindketten küzdöttünk a fájdalom ellen, mert nem akartuk elveszíteni egymást." #1 in barátság 2019.12.22. #6 in ifjúságiirodalom 2019.12.28. #1 in romantikus 2021.05.01. 2020.01.11. - 100k megtekintés 2020.04.10. - 150k megtekintés 2020.10.21. - 200k megtekintés 2021.05.12. - 250k megtekintés Saját agyam szüleménye, kérlek ne lopd!! ©2018-VörösViktória Minden jog fenttartva!
Mérgező barát - novella ✅ by VorosViktoria
VorosViktoria
  • WpView
    Reads 11,833
  • WpVote
    Votes 493
  • WpPart
    Parts 11
Vanessa és Reed története. Egy barátság kezdete, nehézségei... majd a vége. Olvasói vélemények: "Wow... Ez nagyon jó volt... Maga az ötlet is tetszik... Meg, hogy nem várt fordulatot vesz a vége, mert azért valljuk be a cím kicsit csalafinta. Minden esetre ilyen storykat még szívesen olvasnék és szerintem más is." "Az eleje iszonyúan tetszett, a felét kijelöltem idézetnek, és ezt most halál komolyan írom. Megannyi dolgot találtam, ami nagyon jó tanács vagy csak annira tetszett, hogy nem tudtam elmenni mellette. A fél könyv meg van jelezve." "Imádtam igazából hiába volt rövid, mégis rengeteg mondanivalója volt. És rengeteg érzelem votl benne. De a vége... rendesen láttam magam előtt." "Hihetetlenül tetszett, és már volt olyan is, hogy egy kicsit bekönnyeztem, mert annira jó lenne egy ilyet tapasztalni. Imádom ezt a novellát, vagy éppen a regényeidet." "Valami csodás lett. Tényleg, mint mások is írták, annira megtévesztő a cím. Nagyon de nagyon imádtam." "Egyszerűen nem jutok szóhoz. Egy órája keztem el és le se bírtam rakni, szinte a felét átsírtam." ©2020-VörösViktória Minden jog fenttartva!
Fuck Yourself Bro! • befejezett by kektea
kektea
  • WpView
    Reads 435,978
  • WpVote
    Votes 20,856
  • WpPart
    Parts 21
❝ - Kérj bocsánatot. - rivalltam rá. - Majd ha alattam kéjesen nyögsz és a nevemet sikítva éred el a gyönyört kedvesem. - mondta mosolyogva. Egy pillanatra merőn néztem a fiút. Most jól hallottam, amit hallottam? ❞