betben15 olvasólistája
122 stories
Volt egy Szerelem! - SasuSaku - by najamihoshizora
najamihoshizora
  • WpView
    Reads 373
  • WpVote
    Votes 13
  • WpPart
    Parts 3
Haruno Sakura négy éve volt utoljára otthon. Számára az utolsó találkozás nagyon nehz időszakot vont magával az egyetem alatt. Sokan szerették volnak megismerni a fiatal lányt, de ő nem kért senkiből. Az apró ajándékot melyet kapott ott lapúl legféltettem kincsei között, még ha a fiút megis utálta, azért amit tett. Utálta, de igazán mégsem tudott rá haragudni, ezért is őrizte meg az ajándékát. De mi történik ezután ha vége az egyetemnek, az élet nem áll meg, azt folytatni kell. Sakurával ahol gyakornoskodott szeretne hivatalossan is szerződést kötni, de a japán részleg. Mivel már régen volt otthon Így elvállalta, és hiányzott neki már az otthoni lét is. Az első munkanak igen kedvezőtlen volt Sakura számára. Egy fiatal modell ki mellé új fényképészt keresnek, de eddig a fiatal fiút senki nem tudta elviselni. Valyon milyen lesz az újj munkatársa. Egy fényképész és egy modell! Valyon ebből mi sűlhet ki? Tudnak együtt dolgozni, ami egykor történt közöttük? Vagy végleg megszakad minden? S csak ridegség marad?
Az élet különleges by SakuraWay6
SakuraWay6
  • WpView
    Reads 104
  • WpVote
    Votes 10
  • WpPart
    Parts 4
Adva van egy lány kinek szüleit meggyilkolták és a híres nagymenő Uchiha család fogadta be amióta az eszét tudja szerette a családját és a tesóit ebből később lettek nézet eltérések de sikerrel jártak
Miért szeretlek? by gota341
gota341
  • WpView
    Reads 109
  • WpVote
    Votes 6
  • WpPart
    Parts 2
Ebben a történetben Sasuke a suli stréberje, Sakura pedig a népszerű, picsás lányok egyike. De vajon mi történik ha Sakura egy ostoba felelsz vagy mersz játék miatt arra kényszerül, hogy randizzon és egyben változtassa meg a fiú külsejét és személyiségét? Vajon az érzelmeik csapdájába esnek?
Nem szeretlek testvéremként - SasuSaku by MandarinMegan
MandarinMegan
  • WpView
    Reads 1,762
  • WpVote
    Votes 69
  • WpPart
    Parts 17
Sakura kellemetlen élethelyzetbe keveredik. Költözés miatt iskolát kell váltania, ezzel hátrahagyva barátait és otthonát. Mindennek fejébe pedig még egy mostohatestvért is kap a nyakára Sasuke szeméjében. Azonban valami nem stimmel a fiúval, Sakura viszont nem bír rájönni, mi lehet az. Erőszakosabb jelenetek főleg az elején találhatóak. +18- as elemeket tartalmaz. Egy több éves történetem vettem most elő, amit régen imádtam írni. Úgy gondoltam, sok év távlatából újra írom, hátha más számára is élvezetes perceket okozhatok ezzel. Jó szórakozást! :)
YOU!🍅🌸    (SASUSAKU) by Saradachan01
Saradachan01
  • WpView
    Reads 857
  • WpVote
    Votes 51
  • WpPart
    Parts 7
Ez egy SasuSaku történet! Annyit olvastam már hogy most egyet én is írok! Viszonylag kezdő író vagyok de megpróbálom a legjobbat kihozni magamból! A történet a modern korban játszódik! Egy lány aki jó viszonyban áll az Uchiha családdal de egyik pillanatról a másikra az ifjabbik fiú elhidegül tőle ráadásul pont egy nyáron ahol a család együtt volt egy ideig de végül kettesben maradnak a közbejött dolgok miatt. Egy nagy ház két fiatal. Barátok akik a lány oldalán állnak és barátok akik a fiú oldalán. #narutouzumaki 🥇 (2023. 07.12) #kiba 🥉 (2023. 07.12) #uchihasasuke 🥇 (2023. 08.14)
A szerelem fájdalmas  by Zsofi1030
Zsofi1030
  • WpView
    Reads 2,749
  • WpVote
    Votes 119
  • WpPart
    Parts 17
A történet két főszereplője Haruno Sakura és Uchiha Sasuke, akik a sok akadály ellenére szerelmesek lesznek. Vagy mégsem? Uchiha Itachi mit fog tenni? Az események kibontakozása alatt lesznek társaságok, kik harcolnak egymással, és egy szervezet, amely mindet eltörölné a föld színéről. Ha érdekel titeket, hogy mi fog kisülni ebből a sztoriból, akkor olvassátok el!😊
A Remény Hal Meg Utoljára | sasusaku by SraPorkolb
SraPorkolb
  • WpView
    Reads 93
  • WpVote
    Votes 6
  • WpPart
    Parts 1
Sakura: Egy legjobbbarátnővel rendelkezik aki elárulja sok nehézség után szerelemre talál a tipikus rosszfiú iránt. Ez a helyzetét mégjobban nehezíti hisz a srác tudomást sem vesz róla mivelhogy Sakura a legjobb tanuló az osztályban. Egy napom viszont a két fiatalnak úgy hozza a sors, hogy muszáj együtt dolgozniuk. Sasuke: Az új osztálytárs, a rosszfiú és persze mindenki szerelme. Senkire nem figyel csak magára és leginkább a hajára. Egy napon viszont tanára csoportmunkát hirdet és Sasuke érdekes társat kap. Elkezdd iránta érzéseket táplálni amit nem a legjobban fogad. Próbálja elnyomni de ez a küldetés egy idő után már lehetetlennek tűnik. A storyban minden kiderül ;) Remélem tetszeni fog ________________________________ | A storynak nincs sok köze az animéhez | ------------------------------------
Nárcisz by MandarinMegan
MandarinMegan
  • WpView
    Reads 87
  • WpVote
    Votes 4
  • WpPart
    Parts 2
Történetemet a Naruto: Road to ninja film karakterei ihlették meg, ezáltal a szereplők személyisége eltérő a korábban megismert változatokhoz képest. Néhány történeti elemet megtartottam, azonban a legtöbb egyéb fikció. A könnyed cselekmény során Sakura felfedezi érzéseit csapattársa irányába.
Bemocskolva Sasu&Saku by toukaishsh
toukaishsh
  • WpView
    Reads 475
  • WpVote
    Votes 24
  • WpPart
    Parts 3
,, Olyan vagy mint egy angyal, de belül mégis ördög." Uchiha Sasuke nyomozó, titkosügynök. Azt mondják, hogy a jót szolgálom mindent a jó ügyért teszek. Pedig a a kezeimhez rengeteg vér tapad. Emberi életek elvétele. Családok tönkretétele. Hazugság, árulás, megtévesztés. Ez a munkám ezért kapom a fizetésem és ezzel segíteg az országomnak. Vagy csak ezzel hitegetem magam? Meg akarok változni? Kiért változzak meg? Miért? Sasuke ezekkel a kérdésekkel küszködik nap mint nap. De aztán Naruto jóvoltából találkozik egy lánnyal aki ugyanolyan mocskos mint ő. Vagy mégsem és ez a csak a látszat? Meg tudják menteni egymást? Kijutnak a sötétségből? Sasu&Saku fanfiction. Ha érdekel olvass bele!
Sasusaku: Eltitkolt érzések by SraPorkolb
SraPorkolb
  • WpView
    Reads 1,767
  • WpVote
    Votes 100
  • WpPart
    Parts 17
Sakura egy átlagos napját kezdi az iskolába de a napja nem úgy alakult ahogy várta. Ugyan is szerelmes lett. Nem tudja, hogy kezelje ezért inkább a sorsra bízza. Azonban a sors úgy kedvez, hogy 3 évig nem fogják egymást látni. Sakura azt hitte, hogy a szerelme majd elmúlik de amikor 3 év után újra meglátta még jobban szerelmes lett. Út közben kiderüt, hogy a fiúnak is tetszik Sakura. Azonban megbántja Sakurát. Sakura még mindig szereti de gyűlöli is párhuzamosan. Vajon a fiú kiengeszteli Sakurát és még van esélyük a szerelemre? Sakura képes lesz megbocsátani a fiú tettétt? Vajon a szerelmük utat tör? A történetben kiderül ;) UI: Az első pár rész kicsit rossz de utána jobb lesz ígérem. Van értelme végig olvasni. :)