A Detroit: Become Human videójáték világában játszódó fanfiction. A különálló fejezetek a fiatal újságírólány, Maya és Connor, az RK800-as típusú android közös történetéről adnak számot. A 2038. évben, Maya Adkins az újrakezdés reményében az androidgyártás világvárosába, Detroitba költözik, és újságírói állást vállal a Detroiti Tények elnevezésű hírportálnál. November hónapja azonban gyökeres változásokat hoz a lány életébe, hiszen a Detroiti Rendőrséghez, - amely egész véletlenségből egy épületen osztozik a szerkesztőséggel - új nyomozó csatlakozik, Connor, a deviánsok ügyével megbízott android személyében. Ettől fogva kifürkészhetetlen szálak kezdenek szövődni Connor és a lány között, amelyen hatalmasat csavarnak az időközben kitörő androidmozgalom gyorsan pergő eseményei. Az az egy hét nemcsak az egész Egyesült Államok történelmét változtatja meg, hanem mindent, amiben eddig a két fiatal hitt vagy hinni vélt. De ebben a világban beteljesülhet-e valaha is ez a kötődés egy android meg egy ember esetén? !Az eseményeket nem kronológiai sorrendben írom, az időbeli ugrások olykor váratlanok lehetnek. Mindegyik rész egy önmagában értelmezendő fejezet a páros életében, de szorosan egymásra épülnek, és előfordulhatnak vissza-/előreutalások!

Első két fejezet fos, de a többi eskü jobb! Vagy ha nem, Neji legalább cukira sikerült. *profi reklám* *nemtudjamiértvanmégkintezasztori* Hyuuga Hiashi és Hyuuga Hizashi ikrek. Testvérek. De jelent ez egyáltalán valamit? Mindkettőjük sorsa eleve elrendelt, ezt tudjuk, de hogyan jutnak el a beteljesítéséig? Hizashit taszítják a szigorú és embertelen törvények, és Hiashit épp ellenkezőleg... Vajon történhet valami, ami miatt Hiashi más belátásra jut? Lehetnek ők még TESTVÉREK? A Megpecsételve c. sztori előzménye.

Félelem. Bánat. Magány. Fájdalom. Ezek kavarogtak bennem, ahogy hallgattam, hogy nevelő szüleim kiabálnak egymással és azon vitatkoznak, hogy elfognak válni. A lépcső tetején álltam, így ők nem láthattak engem, valamint nem lehettek annak tudatában, hogy mindennek én is fültanúja vagyok. Én viszont tökéletesen hallottam mindent. Egy idő után visszavonultam a szobámba. Leültem az ágyamra. Éreztem, ahogy egy sós könnycsepp eléri az ajkaimat, majd egy másik végigfolyik az arcomon, végül elhagyva azt az ágyneműmre hullik. Barátaim nemigen voltak, a nevelő szüleim állandóan civakodtak, az igazi szüleimet nem ismertem, csupán annyit tudtam, hogy van egy bátyám, azt is egy levélből, amit azóta magamnál tartottam, hogy az árvaház elhagyásával odaadták nekem. És ki tudja hol van a bátyám... A második kötet: https://my.w.tt/YzS0N2xQG5