foldikivi olvasólistája
54 stories
Démon a szobámban [Story of the Silver Demon] ✅ by RyuuAn
RyuuAn
  • WpView
    Reads 230,997
  • WpVote
    Votes 18,881
  • WpPart
    Parts 47
A történet eleje akár átlagosnak is tűnhet: Adott egy lány, név szerint Kitayama Machiko, aki igencsak magának való és távolságtartó mindenkivel. Ennek oka nagy részt talán az, hogy első szerelme, Kojima Seiji is abba a gimnáziumba jár, amibe ő és nem elég, hogy a fiú nem fogja fel, kapcsolatuknak már rég vége, folyamatosan zaklatja a lányt az iskolán belül és kívül is. Machiko szerencsére talál maga mellé egy remek testőrt az új fiú, Shirokawa Kazuma személyében, aki nem csak, hogy titokzatos és lehengerlően jóképű, de figyelemfelkeltő, ezüstös haja mellett furcsa szemszínnel rendelkezik. Kazuma már az első napján megkedveli a csendes lányt, ami szinte elkerülhetetlen, lévén, hogy a későbbiekben padtársak lesznek, túltengő buzgósága miatt pedig egyből kiharcolja magának Seiji riválisának címét. Ezek után Machiko természetesen kénytelen a fiúra támaszkodni, akinek alig néhány nap alatt sikerül bevergődnie magát valahogyan a lány életébe és lakótársakká válnak. Később azonban lehull a lepel, és a titokzatos fiúról kiderül, hogy valójában egy emberhússal táplálkozó démon, aki Machiko felfalásával tervezte elérni az örök életet. Figyelem! Előfordulhatnak trágár szavak és intimebb jelenetek! (Ajánlott: 16+) https://demonaszobamban.blogspot.com I. Story of the Silver Demon ✅ II. Story of the Black Demon (Ongoing) Legjobb helyezés: #6 in Fantasy ❤❤❤ #1 in Thriller #1 in Kaland
Bűnös lelkek /Hazbin Hotel fanfic/ by Trixi52
Trixi52
  • WpView
    Reads 4,689
  • WpVote
    Votes 293
  • WpPart
    Parts 14
Egy lány kinek ereje nagyobb, mint amit kezelni tud. A pokolban él már 1930-tól, kit a pokol úrra maga Lucifer vett a szárnyai alá. Ő kit még maga Alastor sem tudott legyőzni. Ez a lány Luna a Vérhold Démon. Segíteni akar Charlienak a hotelben és megvédeni őt a Rádió Démontól. Vajon sikerülhet neki? Vagy egy hülye érzés, mindent tönkre tesz? Alastor ki, csak azért segít, hogy első sorból nézze végig a hotel bukását. Aki után csak a szenvedés és a pusztítás marad. Vajon, hogy éli meg az ellenségével töltött időt? Képes egy kárhozott lélek a változásra? (A történet a pilot után játszódik. Saját ötletek alapján.)
Szerelem a pokolban? (Alastor x Oc) by emma_thequeen19
emma_thequeen19
  • WpView
    Reads 1,487
  • WpVote
    Votes 82
  • WpPart
    Parts 8
FIGYELMEZTETÉS!: Helyesírási hibák! +18 Csúnyabeszéd A könyről: Alexis és Grace elválaszthatatlan barátok és az életét adja hogy újra lássa Grace-t. Mind a ketten a pokolba kerűlnek. Majd Grace szerelembe esik azzal aki valójában a legerőssebb démonnak számít. Alexis folyamatosan baszogatja hogy mondja el neki de Grace nem meri.
A mosoly mögött by Fiction0126
Fiction0126
  • WpView
    Reads 24,013
  • WpVote
    Votes 1,655
  • WpPart
    Parts 42
**18+** Csúnya beszéd, és szexuális tartalom! Nem is próbálom meg zanzásítani hogy miről is szól a történet, inkább mutatok egy részletet: "Felvettem a szórólapot a földröl és megfordítottam. Ebben a vöröslő világban üdítő volt egy kis színkavalkádot látni. A szórólap a szivárvány minden színében pompázott, plusz tényleg rajzoltak rá egy szivárnyt.Meg muffint, és vatta cukrot. Kissé túlzásba vitték a díszítést, de még így is barátságosabb volt mint a jelenlegi környezetem. Tovább folytattam az olvasást.. " Úgy érzed, eleged van a gyilkolásból/kínzásból? Vagy magad mögött hagynád a szerencsejaték/függőségek rabságát? Vagy csak szeretnéd megtalálni magadban újra a jót? Akkor ne habozz, vár a HAZBIN HOTEL! Megváltás lehetséges, hisz minden Démonban ott van a szivárvány legbelül! Segítünk neked hogy újra megtaláld a jobbik éned és ezáltal segítünk neked eljutni a megváltáshoz! Szállj meg nálunk ahol.." Nos, nem is kellett tovább olvasnom .. már most kecsegtetőbb volt mint az eddigi tapaszatalataim. Meg kell találnom ezt a Hotelt." Annyit azért még elárulok hogy a főhősünk Vanessa, aki jelenleg Pszihológiát tanul és akiből a körülmények áldozataként gyilkos lesz,és így a pokolba kerül. A HASBIN HOTELben talál menedéket ahol megismerkedik a Hotel lakóival, különösképpen egy igen titokzatos alakkal, ALASTOR-ral aki nem csak hogy az egyik legerősebb teremtménye a pokolnak, de egyben a leggonoszabb és legfurmányosabb is..Ám azt egyikük se sejti, hogy mekkora hatással lesznek egymásra és hogy Alastor a hatalmas vigyorgó démon, szép lassan felfedi igazi énjét és vele együtt egyik rémálma is teljesül: Érezni kezd..
Legütősebb páros by uservook
uservook
  • WpView
    Reads 1,330
  • WpVote
    Votes 165
  • WpPart
    Parts 15
Veszély! A könyvet azonnali átírás alá vonom! Így is elég hosszú lett volna, de nem nyerte el a tetszésem. Így hogy ne tűnjön olyan hosszúnak 2 könyvre bontom. Aki eddig elolvasta, annak sajnos rossz hírem van, mert a történeten cseppet sem változtatok, csak bővítem. A törlénet Izabella White-ról szól, akinek amúgy sem hétköznapi életét felbojdítja az, hogy kap egy rádiót. Vajon milyen hatással lesznek a fiatal lányra a rádióban hallottak? Időben fel ismeri a rádiósban lapuló vérengző fenevadat, vagy nem lesz tőle félnivalója? Sziasztok ezt a könyvet 2 részletben adom ki. Ez az első, jövőhéten valamikor meg majd jön a második. Jó olvasást!
Adam a pokolban by JustAHuman138
JustAHuman138
  • WpView
    Reads 11,027
  • WpVote
    Votes 739
  • WpPart
    Parts 34
Ismertető Oké, tehát a lényeg. Ez itt, egy Hazbin Hotel fanfiction [fánfiksön], ami a pilot [pájlöt] és az első évad után, és a második évad elött játszódik. (Amikor ezt írom még nem jelent meg a második évad, úgyhogy ha te ezt később olvasod, pl akkor amikor már azt is lehet látni [már... a második évadot], akkor pls ne szidj, hogy "Jaj, ez a második évadban nem is úgy van!" Köszi) Aki nem látta a Hazbin Hotel rajzfilmsorozatot, az előbb nézze meg, és aztán olvassa el ezt. [Azért mondom el ezt, mert olyan emberek, akiket személyesen ismerek, mondták nekem, hogy ők hú de nagyon el akarják olvasni. (Úgy, hogy egyébként még soha nem is hallottak a Hazbin Hotel-ről) Ti értitek ezt? Én nem igazán.] A karakterek többsége nem saját, hanem Vivziepop-hoz tartozik. Egyenlőre egy OC (Original Character [saját, általam kitalált karakter]) van benne, és ez Linda. Figyelem! A következő sorok nagy mennyiségű káromkodást tartalmazhatnak. Aki esetleg érzékeny erre, annak nem ajánlom hogy ezt elolvassa. A többieknek, jó szórakozást!
Az új szobalány(Alastor x OC) by Ro-chan145
Ro-chan145
  • WpView
    Reads 3,603
  • WpVote
    Votes 163
  • WpPart
    Parts 11
Nos,ezen történet kissé el fog térni az eredeti-től DE!Nem rossz hanem jó értelemben. Lesz egy-két új szereplő,de a lényeg. Egy fiatal lány aki semmi rosszat nem akart tenni még is rá erőszakolták azt,így nem sokkal később halálakor a pokolban ébredt.De mivel a lány semmi bűnt nem követett el önszántából Isten esélyt ad neki hogy kijavítsa a "bűnét"és a mennyországba kerüljön. Így kerűl a Hazbin kastélyba. Folytatás az első részben.
Hazbin Hotel teóriák by EvangelineVal
EvangelineVal
  • WpView
    Reads 4,513
  • WpVote
    Votes 188
  • WpPart
    Parts 29
Összeállítottam pár Hazbin Hotel teóriát. Lehet hogy igazak lehet hogy nem. De mások is leírták szóval nem eredetiek a teóriáim. Kivéve a második részben. FIGYELEM! Spoiler veszély!
Pokoli szerelem || Hazbin Hotel FF.  by TianaMustang
TianaMustang
  • WpView
    Reads 17,374
  • WpVote
    Votes 764
  • WpPart
    Parts 10
Charlie Magne, a pokol hercegnője, Lucifer és Lilith lánya pár évvel ezelőtt eldöntötte, hogy új életet kezd. Ezért költözött el szüleitől egy Pentagram belvárosában lévő kis lakásba. Ezután munkát vállalt és átlagosnak mondható démonként élte napjait. Közben barátokra tett szert és úgy nézett ki, minden jóra fordul az életében. Viszont egyik este alkalmával barátaival ellátogatott a Pandemonium nevezetű szórakozóhelyre, kikapcsolódás gyanánt. De itt találkozott egy olyan személlyel, aki teljesen felforgatta az ő eddigi életét. | Hazbin Hotel Fanfiction | * FIGYELEM! A történet trágár beszédet tartalmaz! *
Souls of Darkness by wolfguy1989
wolfguy1989
  • WpView
    Reads 1,373
  • WpVote
    Votes 258
  • WpPart
    Parts 153
Souls of Darkness! Főszereplőnk, Daniel Harris New York-ban éli mindennapjait és tetoválóművészként dolgozik. Nappal legalábbis. Ugyanis éjszaka egy másik szakmát űz. Másodállásban ugyanis ő egy bérgyilkos aki New York egyik leghatalmasabb maffiafőnökének, a Négy nagy Kutya egyikének, Emilio Veranónak dolgozik. A történet nem való azoknak akik nem bírják a vért, káromkodást, a furry-ket és a túlzott erőszakot! Csak a miheztartás végett! Viszont mindenkinek jó szórakozást kívánok hozzá!