🦊
9 قصص
hűtlenségi bizonyítvány بقلم sargaliliom
sargaliliom
  • WpView
    مقروء 2,523
  • WpVote
    صوت 265
  • WpPart
    فصول 10
Jakob hivatalosan is a leghűtlenebb barát. Maja nem érdemelné meg őt, de a szíve mégis hozzá húz. Nellie, Maja legjobb barátnője. Nellie tizenöt éves, átlagos gimnazista. Vannak barátai, de nem túl sok. Szunnyadó vulkán, ha valaki felidegesítí, kitör. Tudja, hogy Maja és Jakob között nincs meg a bizonyos kémia, de azt is, hogy köztük annál inkább. Vágni lehetne közöttük lévő vonzást, már az első találkozásnál.
A négy szabály بقلم felhotancos
felhotancos
  • WpView
    مقروء 41,503
  • WpVote
    صوت 2,642
  • WpPart
    فصول 1
1. Nincs gyilkolás 2. Nincs szerelem 3. Nincs szex 4. Nincs szabadság Carmen White eddig nem törődött a világát körbevevő négy szabállyal. Szinte fel sem figyelt rájuk, egészen addig, amíg bele nem került az érdekházasság kötelező folyamába, és megismerte James Hamilton. Azután Carmen már mindent megtett volna, hogy ne létezzen a négy szabály. James dühítő volt. Idegesítően számító. De ami a legrosszabb - iszonyúan szexi. Első látásra magával ragadta az embert, és ez alól Carmen sem volt kivétel. Aztán a lány idővel azon kapta magát, hogy Jamessel együtt próbálja kideríteni azt, ami ténylegesen történt a múltban. Kutakodni kezdenek, de minél jobban beleássák magukat a titkokba, egyszerre félő lesz, hogy az igazság mindent megváltoztat. Belefognak egy életveszélyes küldetésbe, tele zsarolókkal és rosszakarókkal... ...miközben egymás után szegik meg a négy szabályt.
Spotlight - Reflektorban بقلم Jasmindraw
Jasmindraw
  • WpView
    مقروء 108,758
  • WpVote
    صوت 4,935
  • WpPart
    فصول 28
A jó kislányok nem szeretnek bele rocksztárokba! Menyi időbe telik, hogy beleszeress valakibe? Egy évbe? Két hétbe? Vagy csak egy pillanat az egész, és ez a pillanat megváltoztatja az egész életedet? Hát Heaven Boyd nem hisz ezekben. Komplett tervei vannak a szerelem terén: Egy magas sportoló az egyetemről, aki majd elveszi feleségül, boldogan, és legfőképpen nyugiban élnek együtt, amíg meg nem halnak. A tervek azonban tervek maradnak, mert feltűnik a világhírű rockbanda, a Spotlight énekese, több millió lány bálványa, és úgy szeli át Heaven terveit, mint csillagtalan, sötét éjszakát a tűzcsóvás meteor. Egy pillanat, egyetlen címlapfotó, és Heaven elfeledkezhet a nyugis életről. Hisz köztudott a belső körökben: valaki a Spotlight fiúkkal kezd, az élete gyökeresen megváltozik. #1 in romance 2021.02.11 #1 in romance 2021.12.20 A történet és a való élet közötti bárminemű hasonlóság puszta véletlen.
+21 أكثر
Közeledő pólusok بقلم alice_184
alice_184
  • WpView
    مقروء 648,344
  • WpVote
    صوت 32,212
  • WpPart
    فصول 42
"-Basszus-néztem fel rá.-Miért csinálod ezt? -Mit?-mosolygott rám aranyosan. -Ezt-tártam szét a karjaimat.-Miért segítesz ennyit? -Mert fontos vagy nekem-mondta a szemembe nézve és egy kissé közelebb hajolt hozzám.-Mert nem bírom elviselni ha nem vagy boldog. A szívem eszeveszett tempóba kezdett kalimpálni a mellkasomban, a szám kiszáradt és a gyomromban egy egész állatkert kelt életre. Megszakította a szemkontaktust és levezette a tekintetét a számra. Benedvesítette az ajkait, amik aztán szét nyíltak. Nyeltem egyet. Basszus ha most megcsókol én esküszöm elájulok." ~Kezdés: 2017.04.03. ~Minden szerzői jog fenntartva!
Megtörhetetlen  بقلم vorosbor
vorosbor
  • WpView
    مقروء 639,348
  • WpVote
    صوت 41,227
  • WpPart
    فصول 38
Hogy hogyan voltam képes beleszeretni a legkiállhatatlanabb emberbe akivel valaha összehozott a sors? Nem minden az első benyomás. #1 - romantikus 2018/6/23 #3 - romantikus 2018/4/8 © minden jog fenntartva 2017. október 21.
Ámor  بقلم Jasmindraw
Jasmindraw
  • WpView
    مقروء 12,168
  • WpVote
    صوت 28
  • WpPart
    فصول 1
Elizabeth Jules-ról sok pletyka kering. Egyesek szerint kivételes szépség, az a fajta, akitől a nők elzöldülnek az irigységtől, és akiért a férfiak háborúkat indítanak. Mások szerint egy felkapaszkodott senki, aki mással sem tud villogni, csak a külsejével. Az utóbbiak természetesen tévednek. Liz okos. Nem hagyja magát kihasználni. Hisz hányszor dicsérték már... Úgy gondolja, hogy őt ugyan senki nem fogja behálózni, hogy aztán vele villoghasson. Az iskola végén Liznek elege lesz a rosszmájú pletykákból, és eldönti: Változtatni fog. Hirtelen ötlettől vezérelve vállára kapja a csomagjait, elköszön a családjától és a nyárra Denverbe utazik felszolgálni egy kis bárba. Természetesen a szembeszökő, szépséges idegen minden denveri figyelmét felkelti... és nem csak a jó emberekét. Aztán jön a megmentő. A magas, szőke, kék szemű idegen, aki elviszi Lizt...Igen ám de hová is? " -Én is szeretlek- vontam meg csak úgy mellékesen a vállamat. (...) - Ideje volt már- suttogta, majd csókot nyomott a homlokomra" Ámor: A mesék megelevenednek!
+17 أكثر
𝔾𝕝𝕠𝕣𝕚𝕠𝕦𝕤  𝑀𝑒𝓈𝓈 💫 بقلم Ms-AlwaysRight
Ms-AlwaysRight
  • WpView
    مقروء 80,712
  • WpVote
    صوت 6,759
  • WpPart
    فصول 16
↠ Savannah Elizabeth Young élete kicsit sem egyszerű. ↞ ▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬ Ambiciózus, eltökélt és igen makacs lány, buta középsőnévvel, aki próbálja tudásából a legtöbbet kihozni és hasznosítani a való életben, legjobb barátai oldalán. Savannah gyűlöli a megkülönböztetést, a megszégyenítést, és magát Connor Hillt, az iskola legnagyobb FuckBoy-át, és annak barátait. Azonban mikor egy incidens után Savannah kénytelen a tanévet Connor padtársaként eltölteni , vajon megváltozik a fiúról alkotott véleménye? Na és milyen érzelmeket vált ki Savannahból, hogy leggyűlöltebb FuckBoy-a a szomszédba költözik? Connor jelenléte és erős hangulatváltozásai az őrületbe kergetik Savvyt, és teljesen össze is zavarják. A halállal és totális megsemmisüléssel egyenlő egy ilyen sráccal kezdeni, Savannah azonban tudja, hogy senki sem tudja irányítani az érzésit. Na és mi a helyzet Kaydennel? Tényleg annyira ártatlan, mint amilyennek mutatja magát, vagy ez csak a felszín? ▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬ ❝ - Connor vagyok. - jelenti ki vigyorogva. - Ne aggódj, nagyon is jól tudom, hogy ki vagy. ❞
the sun kids بقلم sargaliliom
sargaliliom
  • WpView
    مقروء 3,864
  • WpVote
    صوت 322
  • WpPart
    فصول 6
Vanília, olyan édes teremtés, mint a neve. Bájos mosolyának, angyali szeplőinek senki nem tudna nemet mondani. A hangja mézédes, ami mindenkire elbűvölő hatást kelt. Vaníliát mindenki szereti. Az álompár, Beka és Konrád. A szerelem által túlfűtött kamaszok, akik minden bizonnyal együtt élik le életük - az emberek szerint. Viszont a lány, egy végzetes hibával, veszélybe sodorja a fiatalok kapcsolatát. Ezzel a malőrrel egyenesen Vanília karjaiba löki a fiút. sargaliliom - 2018 - minden jog fenntartva