Befejezett
147 kuwento
Against The Odds (Charles Leclerc FF) ni iner_writes
iner_writes
  • WpView
    MGA BUMASA 33,860
  • WpVote
    Mga Boto 1,682
  • WpPart
    Mga Parte 49
Charles Leclerc mindig is a jófiúk közé tartozott. Kedves, segítőkész, és sosem hagyta, hogy a hírnév megváltoztassa. Megtanult veszíteni - futamokat, szeretteket, barátokat, bizalmat -, de a reményt sosem adta fel, hogy egyszer talál valakit, aki mellett kiteljesedhet. Még nem igazán tudja, hogy mit, vagy kit keres, csak azt, hogy biztosan tartogat neki is valakit a sors, ha már a barátai sorra szerelembe tudnak esni körülötte. Lili viszont nagyon is tudja, hogy mit - vagy főleg kit - nem keres. A szüleik elvesztése után a nővére mindent megtett érte, de azért elég hamar meg kellett tanulnia, hogy milyen az, amikor az élet nem éppen fenékig tejfel. Ennek ellenére mindig ő a vidám, harsány lány, akinek mindenre van egy csípős megjegyzése. Aztán jött az a bizonyos szakítás Márkkal, ami után Lili nagy szája csak még nagyobb lett. Na persze nem azért, mert annyira magabiztos lenne, hanem mert tudja, hogy ezzel tarthatja legtávolabb magától az összes potenciális szívtörő barmot. Aztán jön Charles, akinek túl kedvesek a szemei - amik a zöld és egy kis kék minden létező árnyalatában pompáznak -, meg túl szép a mosolya, főleg amikor előbújnak a szexi kis gödröcskék az arcán... Egyszóval már fél pillantásból is megállapítható, hogy veszélyes fazon. Na nem egy maffiózó, de attól még Lili szívének potenciális veszélyforrást jelenthet. Ettől függetlenül Charles eltökélten keresi a módját, hogy hogyan férkőzhetne Lili közelébe, még akkor is ha ez azzal jár, hogy napi szinten hallgatja a színes és perzselő beszólásokat, amik a lány száját elhagyják. Charles talán elég türelmes, meg elég kitartó, vagy egyszerűen csak elég bolond ahhoz, hogy ne vegye észre, hogy Lili mindent megtesz, hogy távol tartsa őt magától. Na de meddig lehet menekülni valaki elől, aki soha nem adja fel?
TALÁN, NEM, IGEN ni mazsolaspuding_
mazsolaspuding_
  • WpView
    MGA BUMASA 68,470
  • WpVote
    Mga Boto 2,788
  • WpPart
    Mga Parte 39
Az első találkozásunkor mindketten ünnepeltünk valamit, másodjára mindketten szétestünk, a sokadik után pedig márcsak sodródtunk. ,,-Ezt nem hiszem el...-kaptam Andris keze után, mire ő csodálkozva ránézett az én mégelkábultabb fejemre.-Ő az! -Ki? -Az az a srác, akivel akkor a buliban...meg utána...-néztem, amint a tűzpiros Ferraris pilótaruhájában sétál a paddockban, vészesen közel hozzánk. Andris persze hangosan felnevetett. -Emma, az Charles Leclerc! Kizárt, hogy te...--de hirtelen abbahagyta a nevetést és rám nézett.-Te és ő??!!" ELŐFORDULHAT KÁROMKODÁS, 16/18+ JELENETEK. A TÖRTÉNET A KÉPZELETEM SZÜLEMÉNYE, A SZEREPLŐK VALÓS ÉS KITALÁLT SZEREPLŐK(tulajdonságaik, jellemvonásaik nem kifejezetten tükrözik a valóságot)
Vörös gyémánt / Befejezett ni kamillamihalik
kamillamihalik
  • WpView
    MGA BUMASA 131,892
  • WpVote
    Mga Boto 7,473
  • WpPart
    Mga Parte 24
Debora Delon nyolc éves kora óta ismeri a híres Charles Leclerc-et. Idegenekként viselkednek, mégis többet tudnak egymásról, mint azt az ember gondolná. Debora ellenszenvessége, ami hasadékot képzett közöttük és eszében sem lenne szóba állni a sráccal, de egy családi probléma után a sorsaik még is egymásba fonódnak.
Traitor ni kamillamihalik
kamillamihalik
  • WpView
    MGA BUMASA 96,758
  • WpVote
    Mga Boto 7,123
  • WpPart
    Mga Parte 23
Lando Norris fanfiction.
Éjszaka - cl. ni dorahrieeger
dorahrieeger
  • WpView
    MGA BUMASA 359,179
  • WpVote
    Mga Boto 12,708
  • WpPart
    Mga Parte 36
BEFEJEZETT Lavender Wolff, 20 éves egyetemista aki nem mindennapi életet él. Amióta az eszét tudja együtt utazik a száguldó cirkusszal és az apjával. Lavender borzalmas dolgokon ment keresztül. Kezdve a szörnyű gyerekkorával,anyja utálatával és egy szörnyű balesettel ami végérvényesen megváltoztatta az életét. Próbál felül kerekedni a depresszión, de mikor találkozik Charles Leclerc-el, az élete szinte teljesen felfordul. A két fiatal először csak barátként tekint egymásra, majd ez átalakul egy teljesen más dologgá.. A tragédiák körbeölelik a kapcsolatukat és talán ezért is lesz ilyen különleges. 16+ A 2020-as versenynaptár alapján íródott. A történet a saját ötletem, szerepelhetnek benne kitalált szereplők. ₂₀₂₀ ₁₂ ₂₂ _ ₂₀₂₁ ₀₈ ₂₈ D. Minden jog fenntartva!
Do I Wanna Know? - BEFEJEZETT ni Hey_Apple04
Hey_Apple04
  • WpView
    MGA BUMASA 11,616
  • WpVote
    Mga Boto 456
  • WpPart
    Mga Parte 21
Egy baleset. Egy hős. Egy összetört lány. "Az emberek általában nem érzékelik, ha válaszút elé érkeznek. Úgy tartják, hogy nem a hatalmas események rázzák új mederbe az életünk, hanem az apró mozzanatok. Belém villámcsapásként érkezett az a felismerés, hogy én bizony azon a bizonyos kereszteződésben éppen az előbb eltértem egy új irányba." Vajon tudni akarom, hogy az érzés kölcsönös?
Pajzs mögött ni EllAnna3
EllAnna3
  • WpView
    MGA BUMASA 83,993
  • WpVote
    Mga Boto 4,171
  • WpPart
    Mga Parte 45
"Nem látom magam szépnek, kívánatosnak. Egy lelki roncs lettem, aki nem hiszi el, hogy szerethető." - Desiree Dumarché - "Mindössze két dolgot akarok az élettől, szeretni és szeretve lenni. De sajnos úgy tűnik, nekem ez nem adatik meg." - Charles Leclerc - Egy történet függőségről, depresszióról és önértékelési problémákról. Két megtört ember megmenti egymást, vagy még mélyebbre taszítja?
𝐛𝐫𝐨𝐤𝐞𝐧 𝐩𝐢𝐚𝐧𝐨 - Charles Leclerc ff. | ✓ ni wisdyhr
wisdyhr
  • WpView
    MGA BUMASA 147,793
  • WpVote
    Mga Boto 5,034
  • WpPart
    Mga Parte 34
"𝐓𝐡𝐞𝐫𝐞 𝐰𝐢𝐥𝐥 𝐚𝐥𝐰𝐚𝐲𝐬 𝐛𝐞 𝐬𝐨𝐦𝐞 𝐜𝐨𝐫𝐧𝐞𝐫𝐬 𝐰𝐡𝐢𝐜𝐡 𝐚𝐫𝐞 𝐜𝐡𝐚𝐥𝐥𝐞𝐧𝐠𝐢𝐧𝐠 𝐚𝐧𝐝 𝐦𝐨𝐫𝐞 𝐝𝐚𝐧𝐠𝐞𝐫𝐨𝐮𝐬 𝐭𝐡𝐚𝐧 𝐨𝐭𝐡𝐞𝐫𝐬" - 𝐂𝐡𝐚𝐫𝐥𝐞𝐬 𝐋𝐞𝐜𝐥𝐞𝐫𝐜 Az élet néha kegyetlen és nehéz. Sokaknak kell fiatalon végigmenniük olyan megpróbáltatásokon, amiken még a felnőtteknek sem kéne. A kiskorban szerzett traumák többsége kihat a gyermekek érzelmi fejlődésére, ezért születnek meg a - sokak által csak megbélyegzett - "defektes" fiatalok. Piszkosul nehéz tovább lépni, túl tenni magunkat múltbeli sérelmeinken, de a túléles csak ezáltal jöhet létre. Mindig is lesznek nehezebben bevehető kanyarok az élet rögös útján. Adeline és Charles megjárták a poklok poklát, még azelőtt, hogy betöltötték volna a húszat. Egy gyönyörű álarcot húztak valódi, közel sem tökéletes énjük köré, csak azért, hogy a körülöttük lévő embereknek ne legyenek terhek. Vajon érdemes végigszenvedni a döcögős, kátyúkkal teli utazást? Sikerül a fiataloknak saját egójukon és makacsságukon túllépniük, vagy még inkább a mélybe viszi őket a rengeteg titok, amely lelküket nyomja? ¡A történet a 2021-es versenynaptár alapján készül! A borítóért ezer hála Abeth-nek!🤍
Csak te nem ni kamillamihalik
kamillamihalik
  • WpView
    MGA BUMASA 262,134
  • WpVote
    Mga Boto 16,025
  • WpPart
    Mga Parte 50
,, Bármit teszek, láthatatlan vagyok számára".
Hozzád vezető út / Befejezett ni kamillamihalik
kamillamihalik
  • WpView
    MGA BUMASA 65,737
  • WpVote
    Mga Boto 4,872
  • WpPart
    Mga Parte 24
George Russell fanfiction.