„Apja kemény arca jelenik meg a hó függöny előtt. Gúnyos hangja csendül a fülébe: - Fiam, a magyar csak akkor harcol magyar ellen, ha az érdekei úgy kívánják! István megborzong és hangosan felkiált. - Idegeneket vezessek véreim ellen?! De Apja arcát elmossa az egyre nagyobb pelyhekben hulló hó. István mérgesen becsapja az ablakot. Félelem, kétség és elkeseredés mardossa. Fél az előtte álló hatalmas feladattól, kétség merül fel benne, az esetleges testvérharc kimenetelét illetően, el van keseredve, mert gyengének és tehetetlennek érzi magát. Adalbert azt tanította, hogy ne az erőszak, hanem a szeretett vezérelje! Soha nem fogott fegyvert a kezébe, azt mondta, az emberek sorsa meg van írva és azt senki sem kerülheti el. Akkor sem, ha tele van aggatva gyilkoló szerszámokkal. - Ha fegyvered lett volna Adalbert, talán ma is élnél! -mormogja maga elé. „Kard által hall, ki kardot ragad" csendülnek fel benne Jézus szavai. István, mintha letaglóznák úgy rogy térdre. - Uram! Mit tegyek? Ha téged követlek, megszegem Apámnak tett ígéretemet. Mi lesz akkor a népemmel és a hazámmal, ha kardom a hüvelyében marad? Koppány kerül hatalomra, és tönkre teszi mindazt, amit Apám felépített! Ha megvédem hazámat, népemet a Te haragod sújt le rám! Apró, gyenge, tehetetlen porszem vagyok! Segíts, kérlek, hogy méltó legyek szent őseimhez! Adj erőt és bölcsességet, hogy fölemelkedjek hozzájuk! "

1942, Németország. A történet a hennigsdorfi lányiskola és Napola körül forog, öt ember története forr össze a világégés kellős közepén. Wilhelm Lichtenberg, a Waffen-SS őrnagya sosem ismert más utat a katonaságon kívül. Iskolaigazgató, altábornagy apja már születésekor kijelölte számára az ösvényt, amelyen azóta is menetel. Csak elismerést és dicséretet hall mindenfelől, tökéletesen végzi a munkáját, a szerelmi élete is tökéletes. De vajon ez a valóság? Silke Draschner biológiát tanít a hennigsdorfi Frauenschuléban, mit sem érzékelve a háborúból. Az élete jó mederben halad, Wilhelm mellett megtalálta a boldogságot. Azonban hamarosan rá kell döbbennie, hogy az általa ismert idilli világ a felszín alatt velejéig romlott. Hanna Lichtenberg három éve tanul kitartóan a lányiskolában. Szófogadó, sosem szegülne ellen szülei akaratának. Mindenki irigyeli tökéletes életét: befolyásos apa, SS-tiszt testvér, tehetős rokonok és elit iskola. Valójában tényleg ilyen irigyelni való az élete? Rudolf Lichtenberg sosem felelt meg az elé támasztott elvárásoknak. Az apja mindig a bátyjához hasonlítja, de bármit csinál, nem érhet Wilhelm nyomába. Mindent megtesz, hogy felhívja magára a figyelmet, de sikertelenül. Hiába hangoztatja, hogy nem törődik mások véleményével, ez nincs így. Hans Breiner sosem akart a Napola közelébe kerülni. Zenét akart tanulni, amíg újdonsült sógora révén be nem került a nemzetpolitikai nevelőintézetbe. Sikertelenül próbál felzárkózni a végzős osztály diákjaihoz, nem igazán tud beilleszkedni közéjük. Fél a jövőtől és nem ért egyet a rendszerrel. De mégis kit érdekel egy tizennyolc éves fiú véleménye? Ők öten kevesek ahhoz, hogy megváltoztassák a világot. De ahhoz elegek, hogy egymásnak támaszt nyújtsanak.