"- Szeretlek! - kiáltott utánam, mire ledöbbenve megtorpantam, majd egy gúnyos mosolyt eresztve, vissza fordultam. - Tudsz te olyat is? - vontam fel a szemöldököm kérdőn. - Hányszor kell még, hogy elmondjam és felfogd? - tárta szét a karját esetlenül. - Mondjuk, bizonyítsd be. - vontam vállat. Brad megindult felém, gyors léptekkel zárta be a köztünk lévő távolságot. A szívem majd kiugrott a helyéről, mikor derekamnál fogva magához rántott. Lehunytam szemeimet, csak... nem igazán történt semmi. - Na látod? Te is szeretsz - vigyorodott el, majd egy ártatlan puszit nyomott az orrom hegyére."

„De, ami fontosabb- szedtem össze erőimet és egy percre megembereltem a könnyeimet- Nem lesz már kit szeretnem, mert a szeretet számomra te voltál és te vagy." Olyanok vagyunk, mint a lufik, melyeket a szél magával ragad és ide-oda sodor. Hisz mi is éppen így táncolunk az élet és a halál határán.