Amigo Egy szó, ami oly keveset enged, mégis vonz, hogy többet akarj. Lehunytam a szemem és vártam, hogy megcsókoljon, de helyette csak egy puszit nyomott az orromra. Kinyitottam a szemem és azzal a tenyérbe mászó vigyorával találtam szembe magam. - Rohadt szemét. - Kaptam fel a vizet és arcon csaptam. Egyáltalán nem lepődött meg. Áh, ugyan már. Csak szélesedett a vigyora, ami számomra egyre irritálóbbá vált. - Szeretted volna, hogy megcsókoljalak, igaz? - Adios, seggfej! - Mondtam és kiviharzottam.

- Jó éjt, Savannah.. Ezek voltak az utolsó szavai aznap éjjel. Nyersen mégis mámorítóan ejtette ki őket. Mintha a szavak, melyeket formált, nem akarnának szégyent hozni rá. Rá a Tökéletesre. Mintha minden, ami körülötte lenne, csak azért létezne, hogy őt magasztalja. S ha úgy akarta volna, akkor az élet elszáll, akár egy pillangó az éjszakában. Mert Ő volt az a fény, akire az egész világ felnézett és csodálták. Millióan próbálták elérni vagy legalábbis küzdöttek azért, hogy a fényében tündökölhessenek. De, hogy bárki is elérte volna igazán, azt soha nem tudtam meg. Ő volt a Hold a sötét éjjeleken, s a törtető milliók apró, szóra sem érdemes molyoknak tűntek. Molyok, akik gyűlnek a fényre, akarják azt, de ha a ragyogás oda, s felüti a fejét a sötétség.. Tova szálnak, akár egy múló éjszaka. Tova száltak volna... De ha én is egy moly voltam... Miért maradtam? A tartalomban előfordulhat felnőtt tartalom, trágár szóhasználat.