MsHellsigh olvasólistája
119 stories
Csontok a víz alatt by Skira2066
Skira2066
  • WpView
    Reads 53,689
  • WpVote
    Votes 4,811
  • WpPart
    Parts 28
Vorma falujából sorra tűnnek el az emberek. Ám az erdő hallgat. Nincsenek holtak a göcsörtös fák közt, nincs vér a nyirkos mohatakarón és nincsenek ködfályolban keringő halálsikolyok sem. Csak egy tó és egy elfeledett történet. Kalena a falu öreg boszorkájának unokája, de ikertestvérével ellentétben régóta nem hisz Rotta mama rémmeséiben. Egyetlen vágya, hogy beilleszkedjen, elfeledje a családját övező titkokat és végre maga mögött hagyhassa a származását. Nagyanyja óva inti őt és nővérét a falu melletti erdőtől, amely időről időre a halálba csalogatja áldozatait. A holdünnep éjszakája után azonban minden megváltozik, Kalenának pedig nem marad választása: ha nem akarja, hogy az otthona miatta még az eddiginél is nagyobb veszélybe sodródjon, be kell merészkednie a rengetegbe és kideríteni, mi történik valójában az eltűntekkel Szokatlanul élőnek tűnő holtak és kíváncsi kísértetek között balszerencséjére ez korántsem olyan egyszerű feladat, mint ahogyan eleinte remélte - még egy halálos, ám kissé magának való jégharcos társaságában sem. A víz mélyén lapuló csontok meséje sötétebb, mint valaha hitte volna. [ 2020. 01. 12. ~ 2022. 11. 27. ] /a borító saját illusztráció/ Hivatásos bétázó: NTReyna
🥀ELHURCOLVA🥀 by balogheva02
balogheva02
  • WpView
    Reads 54,810
  • WpVote
    Votes 1,520
  • WpPart
    Parts 59
Mit szolnál hozzá ha a nagy főnök meg kérne rá hogy légy a kamu felesége egy kis ideig amíg ő fel veszi a neki járt örökséget, de te ebbe nem egyezel bele mivel te tiszteséges vagy de neki ez nem tetszik majd szó szerint el raból és kényszerit hogy játszd el a szerepedet. FIGYELEM. A könyvben előfordulnak a helyesírási hibák miután befejeztem a könyvet azon leszek hogy kijavítsam őket. - Nem mehetsz el innen sehova! Ordit magából kikelve miközben leüti az előtte lévő vázát az asztalról. - Elegem van belőled nem te fogod meg mondani mit csinálhatok és mit nem. - A feleségem vagy. - Igen az állfeleséged. Különben is 1 hét maradt nem vállunk el addig hogy meg kapd az örökséged de ne várd el hogy it maradjak. - Úgyan már te is tudodd hogy ez köztünk már rég nem állházzaság . Nemérdekel a pénz de te innen a lábad ki nem teheted. Csapja be maga mögött az ajtót, így ott hagyva engem.
Vonzódás by LigethyRebeka
LigethyRebeka
  • WpView
    Reads 377,866
  • WpVote
    Votes 14,315
  • WpPart
    Parts 74
Mia két munkahelyen dolgozik ,hogy eltartsa magát , s kifizesse az adósságait . Egyik nap egy idegen csapódik be az életébe . Mia próbálja ki verni a fejéből azt a tökéletes markáns férfi arcot , akivel a sors hozta össze , ám ezt az élet máshogy tervezi . Sokáig csak kerülgetik egymást , ám mind ketten érzik ,hogy van köztük egy bizonyos feszültség . A titokzatos idegen esze ágába sincs távozni Mia életéből , s hogy még közelebb legyen Miahoz felvásárólja a klub részvények felét . Mia minden erejével próbál ellen állni a új főnökének . Vajon mi fog kisülni abból ha Mia enged a kísértésnek? Az idegen is ugyan úgy gondol rá,vagy csak egy , egy éjszakás kalandot szeretne ? A történet erotikus részeket tartalmaz ! Saját felelősségre olvasd! A történet saját ötlet .Bármilyen hasonlóság , csak a véletlen műve lehet !
Különleges Félisten by Eszter_Balogh
Eszter_Balogh
  • WpView
    Reads 8,599
  • WpVote
    Votes 401
  • WpPart
    Parts 15
Fekete és fehér. Sötét és világos. Éjszaka és Nappal. Két oldal, két cél. Melyik oldal kerül ki győztesként? Marad a szokásos felállás, vagy a feje tetejére fordul-e minden? Félistennek lenni nem könnyű. Még nehezebb, ha nem tudod ki az isteni szülőd. A történetet ihlette makmo57: Dreogolruz című könyve. Mindenképp ajánlom mindenki figyelmébe! (pjo ff) A szereplők egy része nem az én tulajdonom, hanem Rick Riordan-é. A történet kitalált, bármiféle egyezés a valósággal (mítoszokkal) az csak a véletlen műve. Eddigi legjobb helyezések: #1 : camphalfblood 🥰 #1 : apollón 😊 #1 : percyjackson 🤩🤩 #2 : félvér #1 : fantasztikus 🥰 #13 : fantasy
LÉLEKBEN SZÁRNYALOK - BEFEJEZETT by 1Csibe
1Csibe
  • WpView
    Reads 126,229
  • WpVote
    Votes 8,670
  • WpPart
    Parts 32
Terepvadász akartam lenni, rabszolga lett belőlem. Egy sötét emlékkép, vagy inkább rémálom... Fogalmam sincs. Kipattan a szemem, és zihálva felülök. A szobámban csak egy halvány mécses világít. A kezembe temetem az arcom és próbálok megnyugodni. A testem tiszta izzadtság, a póló rám tapad. Már megint megtörtént. Legszívesebben kiáltanék, hogy legyen vége. Minden egyes héten ugyan az a visszatérő álomkép. A leg borzasztóbb pedig, hogy nem emlékszek rá egyáltalán. Minden egyes alkalommal csak azt veszem észre, hogy zihálva ébredek, remegek a félelemtől, a hátam pedig iszonyúan sajog. Mégis mi ez? !FIGYELEM! A történet erőszakos jeleneteket és -néhol- trágár beszédet tartalmaz!! Ja, és ebben a történetben az angyaloknak semmi köze a bibliai angyalokhoz. Sziasztok! Ez az első történet amit nyilvánosságra hozok. Sokat írtam már, de eddig még nem igazán mertem megmutatni a barátaimon kívül senkinek. Őszintén, már pár napja rágódtam, hogy kirakjam-e vagy ne, de végül úgy döntöttem, miért is ne? Sajnos a bevezetők írásában elég gyenge vagyok, de próbáltam izgalmasra írni. Nagyon kíváncsi vagyok mindenkinek a véleményére, és előre is köszönöm ha elolvasod! ❤
Bakudeku🔞 [Fanmade manhwa fordítás] by Thats_my_waifu
Thats_my_waifu
  • WpView
    Reads 18,212
  • WpVote
    Votes 332
  • WpPart
    Parts 16
Nem tükörfordítás! A fordítás saját,ha hibát találtok benne,sajnálom. A story jobbról-balra olvasandó. Kérlek ne report-oljátok!
Mindent vagy Semmit | Befejezett by v____a
v____a
  • WpView
    Reads 154,697
  • WpVote
    Votes 10,103
  • WpPart
    Parts 55
Mondjatok egy dolgot, ami klisésebb annál, mint az, hogy az osztályba jön egy srác és egyértelműen pont téged, a csendes, szürke, unalmas fiút szemeli ki magának. Pedig, ha hiszitek, ha nem, ez Valentin és az én történetem, amit elmesélünk nektek. Hogyan ismertük meg egymást, hogyan lettünk szerelmesek egymásba és hogyan alakult a további életünk. Szóval, ha készen álltok egy gusztustalanul nyálas love sztorira, garantáltan itt a helyetek! Ez a volt a legelső sztorim itt, wattpadon, szóval eléggé gyenge minőségű, senki ne számítson valami nagy dobásra, de azért próbálkoztam na. 😂 Remélem tetszeni fog és jó olvasást hozzá! 😁
A macska mester és a farkas komornyik (Szünetel 2022.01) by HortenciaZion
HortenciaZion
  • WpView
    Reads 34,320
  • WpVote
    Votes 3,582
  • WpPart
    Parts 23
A történet egy gazdag macska család ifjú mesteréről és az őt pesztráló farkas komornyikról szól.
A falka mindenek elött by alphawolf72
alphawolf72
  • WpView
    Reads 5,443
  • WpVote
    Votes 214
  • WpPart
    Parts 19
Kiara Wihte a vérfarkas lány, akinek nincs falkája. De egyszer csak szert tesz rá aminek ő lesz a vezetője. Lesznek ellenségei is akikkel meg kell vívnia a harcot amiben hűséges barátai is segítenek.
Farkasokkal párhuzamban. ✔️/ÁTÍRÁS ALATT/ by _kozmadianakincso_
_kozmadianakincso_
  • WpView
    Reads 36,522
  • WpVote
    Votes 1,794
  • WpPart
    Parts 19
Egy legenda kering két falkáról. Az egyik falkának egy lány, a másiknak pedig egy fiú volt a trón örököse. A lány és a fiú szerették egymást. De nem lehettek együtt. Ebből háború lett. A háborúból sok halál. Végül a két falka egyesítette erejét. A lány összeházasodott a fiúval. Hogy a hagyomány tovább menjen, emberrel háltak. Lett két apró gyermek. Mikor 18 évesek lettek összeházasodtak. És ez így ment évszázadról, évszázadra. Míg nem. Megállt. Hope Ann Anderson szülei elváltak. Eddigi életét anyjánál töltötte, de egy szörnyű autó baleset során édesanyja életét vesztette, így kénytelen volt apjához költözni, Houstonba (Brit Kolumbia, Kanada). Új suli. Új haverok. Új lakás. Egyszóval. Új élet. Apjával nem jó a kapcsolatuk állapota, de Thomas próbálja lányát felvidítani. A lány élet gyökeresen megváltozik mikor egy házibulin farkasszemet néz egy fekete farkassal, és rá nemsokkal eszméletét veszti. Borító: @Rekafluffy